„Azt a címet is adhattam volna ennek az írásnak, hogy változatok egy témára. Egy olyan témára, egy olyan gondra-bajra, amely semmiképpen sem akar kikopni az életünkből. Ám mert azonnal egy szép magyar népmese jutott eszembe a csodálatos magyar mesekincsből, érdemesebbnek találtam ezt felidézni, mielőtt rátérnék arra, miről is jutott eszembe az okos leány története.

Nos, az egyszeri okos leány híre a királyhoz is eljutott. Magához is kérette, s megkísérelte sokszorosan próbára tenni, vajon tényleg okos-e vagy sem. Először azt kérdezte tőle, ha olyan nagy az eszed, van nekem a padláson százesztendős fonalam, fonj nekem abból aranyfonalat. A lány azt felelte: Felséges királyom, van az édesapámnak százesztendős sövénykerítése, csináltasson nekem abból orsót, s akkor én is megfonom az aranyfonalat. Még jó néhány kérdést feltett a lánynak a király, s ő min­degyikre okos választ adott. Az utolsó kérdés kiötlése előtt igencsak törte a fejét a király. Mikor végre kitalálta, arról biztosította a leányt, hogy ha erre is megfelel, feleségül veszi. A kérdés imigyen szólt: Hát én azt mondom néked, hozz is, meg ne is, legyen is, meg ne is. Gondolkozott a lány, majd kifordult a konyhába, s a szakácsnétól kért két szitát. Aztán ment az udvarra, ott megfogott egy galambot a sok közül, a két szita közé tette, úgy járult a király színe elé. Itt van, felséges királyom, mondta. A király meg is fogta a szitát, mert kíváncsi volt, mi van benne, ám abban a pillanatban a galamb kirepült. Na lássa, felséges királyom – mondta a lány – hoztam is, meg nem is, volt is, nincs is. S mert a népmesék vége mindig gyönyörű, boldog és reménykeltő, hát a történethez hozzátartozik, hogy a király feleségül vette a leányt.

S mert ilyesmik sajnos többnyire csak a mesében vannak, hát nyilván keveseknek jutott a meséről eszébe Ursula von der Leyen, aki a minap végre megszólalt. Nem állítanám, hogy sokunk örömére. Mert hozott is meg nem is. Jó nyugat-euró­pai sanda szokás ellenére végre kiötlött valamit a migránshelyzetről. Azt ígérte ugyanis, hogy új alapra helyezi a migránsokkal kapcsolatos politikát. Sőt meg is reformálja. Hogy miképpen, arra már egy kissé nehezebb válaszolni, pontosabban azt már nehezebb nekünk, civileknek elképzelni. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, mindjárt feltennék néhány kérdést, amelyekre minden tisztességes európai ember már régóta választ várna, ha volna válasz. De nem volt, hátha most lesz.”

Az eredeti, teljes írást ]]>itt olvashatja el]]>.

]]>www.mandiner.hu]]>