Olvasva a választásra készülő unió jelöltjeinek nyilatkozatait, semmi sem mutat arra, hogy valamit is beláttak volna a veszélyből, amely Európát fenyegeti.

Nem, nem arra, ami hamarosan és hivatalosan itt van, nem arra, amikor udvarias egyházi nyilatkozatok hangzanak el világpolitikáról, békés egymás mellett élésről, segítségnyújtásról, ezúttal a legnagyobb egyházi méltóságok részéről, méghozzá Erdély földjén. Ahol várhatóan nem sok lesz az igaz és őszinte szó. Mi arra a pünkösdre várnánk, amely a Krisztus halála utáni ötvenedik nap üzenetét hordozza: amikor a tanítványokat különös bátorság töltötte el. Kimentek az utcára, és olyan erővel prédikáltak, ahogy addig csak Jézust hallották prédikálni. Betegeket gyógyítottak, eltűnt a szívükből a tanácstalanság, a bizonytalanság, s bátran hirdették, mit jelent a feltámadás. Erőre kaptak, és új életre leltek akkor
az apostolok, eltűnt bennük a félelem, s bátrakká lettek.

Erre a pünkösdre várnánk most is. Bátorságra, erőre, őszinte szóra és cselekedetre. Ám ahogy elnézzük a világot, csak nem akar ilyen lenni. Ellobbant már a Notre-Dame tüze, ám azóta sem találkoztunk olyan emberrel, aki elhitte volna Macron meséjét, miszerint a „hatóságok kizárták a gyújtogatást”. S mint egy pokoli válasz, jött a hír: az Iszlám Állam öt éve (!) halottnak hitt vezetője videóüzenetben közölte: élek. És persze hozzátette, a Srí Lanka-i vérengzés bosszú volt. És semmi, de semmi reakció nem hangzott el erre a világ uraitól. Akik nem akarják – nem is fogják – bevallani, amit már minden gondolkodó ember tud: áldozatul vagyunk odadobva a világ dolgait csakis erőszakkal megoldani akaró kozmopolita, globalista erőknek, a véleményünk nem számít.

A bosszú pedig, pontosabban a bosszúállók – terrorcselekmények formájában is – aratnak. Szerte a világon. Itthon is. Mert lehet vitatkozni ezen, én mégis úgy gondolom, bosszú az is, ahogy a hazai ellenzék viselkedik. Bangóné, Ujhelyi és a többi különös teremtmény egyszerűen nem tudja elviselni saját szellemi kicsinységét, ötlettelenségét, intelligenciahiányát, no meg azt, hogy nem övé a hatalom. Ezért hát vagdalkozik, gumilövedékkel hősködik, árulkodik a „nagy testvérnek”, annak, aki éppen akkor személyesíti meg ezt a fogalmat ahelyett, hogy építő javaslatokkal állna elő.

Bennünk, egyszerű és egyelőre békés halandókban pedig egyre gyűlnek a kérdések: mi módon működik a világ titkosszolgálata, ha egy Iszlám Állam-vezér öt esztendő múltán bekiabálhatja: huhú, itt vagyok, dehogy haltam meg, át vagytok verve. Kabaré, mondhatnánk, ha volna kedvünk nevetni. De nincs. Azon sem, hogy az ENSZ, ez a furcsa egyesülés azt hazudhatja rólunk, hogy nem adtunk élelmet a hazánkra rátörő „menekülteknek”. Akik közül igen sokan a Keleti pályaudvarnál a segítőkész emberek feléjük nyújtott szendvicseit kiverték az adakozók kezéből, azt kiabálva, pénz kell nekünk.

Milyen jogon hazudik az ENSZ? De milyen jogon hazudnak a volt gyarmattartó államok is a szolidaritásról? Miért rabolták ki a gyarmatokat a legundorítóbb módon? Hogy aztán az ő üzleti gazemberségük előtt meghajolva Európa soha senkit nem gyarmatosító országait erejüket meghaladó áldozatokra kényszerítsék? Hogyan lehet a migráció alapvető jog? Milyen érvekkel magyarázzák ezt? Nyilván semmilyennel, mert emellett nem lehet érvelni.

Nos, telnek-múlnak az évek, a kérdések szaporodnak, válaszok nincsenek, a szavak becsülete elfogyott. Szerte a világban. Sok-sok laptárs megírta már, reménykednek, hogy a Notre-Dame égése figyelmeztető jel lesz Európa számára. Szerintem – olvasva a választásra készülő Európai Unió jelöltjeinek nyilatkozatait – semmi jel nem mutat arra, hogy valamit is beláttak volna abból a veszélyből, amely Európát fenyegeti. Európa úgy ragaszkodik a maga igazához (bűnéhez), hogy közben tudja (tudnia kell), hogy nincs igaza sem Istennel, sem emberrel szemben.

Úgy tűnik tehát, a pünkösd nem hoz megnyugvást nekünk. Pedig nagyon vágyunk rá. Legalább egy csöpp szünet erejéig. Hogy erőre kapjunk. Mert Európa napról napra gyengül. Aki ezt nem látja, vak. S ha nem nyílik ki a szeme, akkor azok a százmilliók, akik újból úton vannak felénk, bizony győzni fognak. Jézus Krisztus igazát tudva és értve, csak abban reménykedhetünk, hogy Ő a legkeményebb szívet is újjáteremti, a legrejtettebb bűnöket is világosságra hozza, a legkétségbeesettebb embert is meg tudja vigasztalni, s új erővel tölti meg. Ámen.

Kondor Katalin - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>