{...} majd egy újabb bejátszásban azt halljuk: hogyan vélekedik az interjúalany ugyanarról a kérdésről – ma.

A szándék (a manipuláció) egyértelmű: bebizonyítani, hogy a politikus közben „lovat váltott”, magyarul: egészen másként beszél, mint korábban.

Platón szerint a vélemény valahol félúton van a tudás és a tudatlanság között. Aquinói Szent Tamás az aestimatiót (vélekedést) a képzelet és az emlékezés közé iktatja be. Mivel a vélemény a tájékozódást szolgálja, ezért nevezhetjük tétovának, azaz többé-kevésbé könnyen változtathatónak.

Határ Győző figyelmeztet bennünket arra, hogy „ha az intellektus friss marad, legyen a meggyőződés [vélemény] mégoly erős, mégoly sarkalatos – akkor is elszíneződhet, megváltozhat, érvek, észokok nyomására”. Sokszor előfordul, hogy másképp látjuk a dolgokat, mihelyt kiderülnek az összefüggések és megváltozik a külső-belső politikai-gazdasági stb. helyzet. Régi példa, de a lényeget hordozza.

A dialógus két szereplője Feleki László, a Népsport hajdani főszerkesztője és Szombathy István, a lap volt munkatársa. Feleki sorban dobálta be a kosárba Szombathy vicceit, pedig abban az időben egy viccért jól fizettek. (Valamikor ez a műfaj is otthonos volt az újságban.) Szombathy elhatározta, hogy „megbosszulja” a főszerkesztőt. „Feleki úr – jelentkezett néhány nap múlva –, öt ragyogó viccem van.” „Na ne mondja!” Olvasta az elsőt, zumm, bele a szemétkosárba. Jött a következő – repült az is. Aztán a harmadik, a negyedik és az ötödik is ott végezte. Amikor már mind elfogyott, Szombathy elkezdett kuncogni. „Most mit röhög?” – kérdezte Feleki. „Egy baj van, Feleki úr – mondta Szombathy –, ezek a maga viccei voltak!” Felekinek a szeme se rebbent, és megjegyezte: „Miért, én nem fejlődhetek?!”

Ajánlom ezt a történetecskét azoknak, akik a megváltozott vélemények miatt próbálnak rápirítani politikusainkra. Mondandómat megtámogatom egy Balzac-idézettel: „Aki azzal dicsekszik, hogy sohasem változtatja meg a véleményét, az úgy tesz, mintha arra vállalkozna, hogy mindig nyílegyenes vonalban fog haladni.” Sapienti sat.

Kő András – magyarhirlap.hu