Noha ízlésről vitatkozni nem lehet, a Kossuth-díjak odaítélése körül minduntalan fellángol a vita: ki érdemli meg s ki nem a kitüntetést. Természetesen nem a tízmillió esztéta nemzete vagyunk, mert az indulatokat a politika tüzeli. A politikai meggyőződés. Eddig ez rendben is lenne, állami kitüntetésről lévén szó. Ezért kap helyet a jelölőbizottságban a legfelső politikai vezetés. S ha politika, azt se feledjük, hogy a díjat 1948-ban, az 1947-es elcsalt országgyűlési választások után, a terjeszkedő kommunista diktatúra árnyékában adták át első ízben! Ráadásul 17 esztendőn keresztül – a proletárdiktatúra szellemében – a művészek mellett tudósok, ipari munkások, földművesek, sőt pásztoremberek is kiérdemelhették az elismerést.

A proletárdiktatúrán, istennek hála, túl vagyunk, most azonban határokon, nyelveken, kultúrákon túlterpeszkedő ízlésdiktatúra fenyeget, ami kizárólag a liberális, marxista véleményt ismeri el. A gyakorlatban úgy fest a dolog, hogy az a Kossuth-díjas, aki ettől eltérő világszemléletének hangot ad, az NER-lovag, propagandista, kegyenc, Orbán-bérenc, náci és természetesen tehetségtelen, méltatlan az elismerésre. (Megjegyzem, a Kossuth-díjjal nem a tehetséget, hanem a szaktudást, az életművet honorálják.) Aki ellenben az internacionalista kottából énekel, aki szemkilövető, a szabadságharc ötvenedik évfordulóján népére azonosító nélküli rohamrendőröket vezénylő, vízágyút, gumilövedéket, gumibotot parancsoló Fletóhoz törleszkedik, az rendben van. Az valódi értelmiségi, tehetséges, humánus, az érdemes a Kossuth-díjra.

Emlékeznek, mit kapott Blaskó Péter a magukat demokratáknak hazudó, a valóságban posztkommunista, balliberális megmondóemberektől, amikor 2008-ban visszautasította az elismerést? Mint nyílt levelében indokolta: „Nem óhajtok Önnel kezet fogni! Ha megtenném, nem simogathatnám meg soha többé a gyermekeim arcát, a feleségem kezét.” Ez a bizonyos ön természetesen Dobreva férje, Gyurcsány, aki „ezt az országot tönkretette, kiárusította. Elpusztította az emberek hitét, szegénységbe, nyomorba, kilátástalanságba, depresszióba süllyesztette Magyarországot” – olvasható a színművész levelében.

Kedves haladár barátaim, akik úgysem olvastok engem, ha átböngésznétek az idei kitüntetettek névsorát, bizony látnotok kellene, hogy nem kizárólag a polgári kormánnyal szimpatizálók, a keresztény-konzervatív értékeket vallók érdemelték ki a Kossuth-díjat. Megkockáztatom, azért nem utasították vissza az elismerést és a miniszterelnök jobbját, mivel nem tartják Orbán Viktort az ország tönkretevőjének, kiárusítójának, olyannak, aki elpusztította az emberek hitét, szegénységbe, nyomorba, kilátástalanságba, depresszióba süllyesztette Magyarországot.

Még ha baráti társaságban, fehér abrosz mellett bőszülnek is, mert hát úgy illendő demokratáéknál. Fura firmák, annyi szent, hiszen a demokrácia jegyében egy proletárdiktátor szekerét tolják. Mert hát Gy. F. a proletárdiktatúra ifjú reménységének számított a KISZ-ben meg az MSZMP-ben. Aztán az ’56-os forradalmat eltipró szovjet hadsereg köpönyegéből előkecmergő párt utódpártjának a miniszterelnökeként gumilövedékkel, gumibottal, vízágyúval hirdette a demokráciát. Hajdan e fura firmák közül sokan térden álltak a Beatrice koncertjein, babos kendőben ordították, hogy „csak térden állhat a gondolat előtt a szó”, a buli végeztével pedig futottak a gumibotozó rendőrök elől. Ma pedig van képük a friss Kossuth-díjas Nagy Ferót a NER tehetségtelen zenebohócának titulálni.

Ízlésről vitatkozni valóban nem érdemes, ellenben érdemes meghúzni az ízléstelenség határát.

Ditzendy Attila - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>