Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
Kevés politikust égetett be ennyire az Európai Bizottság, mint Ujhelyit tegnap

Kevés politikust égetett be ennyire az Európai Bizottság, mint Ujhelyit tegnap

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Nos, ezt hívják égésnek.

Ujhelyi 13 perces videóban siratta el a magyar munkásosztályt, mert „értesülései szerint” a gonosz kormány nem csatlakozott az Uniós mentőcsomag programhoz. Túl jó „értesülései” nem lehetnek, mert maga az Európai Bizottság cáfolta meg pár nappal később.

Ujhelyi most nagyon benézte: pár nappal a magyar pályázat sikeressége előtt jelentette be, hogy Magyarország már rég elbukott rajta, nem fog semmit kapni. A munkások meg éhen fognak halni. A bizottság nagyjából 10 oldalas dokumentumban cáfolta meg tételesen az MSZP ifjú, kissé túlbuzgó titánját.

Na de miről is van szó?

Az MSZP-nél nyilván a kormányzati sikerességet euró- és dollármilliárdokban mérik, ráadásul mindezt hitelben, hiszen annak idején Bajnai és Gyurcsány versenyeztek egymással – hogy Jani bácsit már ne is említsem -, hogy ki tud többet igényelni az IMF-nél. Aztán ezt nyögtük sokáig.

Nos, jól látszik a különbség Gyurcsány és az MSZP gazdasági világválsága, és Orbán és a Fidesz világválsága között: kezdjük azzal, hogy a koronavírus generálta gazdasági visszaesés összehasonlíthatatlanul nagyobb a Gyurcsány-kormány alatt kirobbanthoz képest, ami szinte csak az eurózónát érintette komolyabban a görög és a spanyol válság miatt.

Nos a különbség szembetűnő:

  1. A koronavírus gazdasági válsága után, vagy közben több magyar dolgozik, mint a Gyurcsány-kormány alatt bármikor.
  2. A magyar kormány talán az elmúlt 100 év történelemben először, szinte a mentőcsomag egészét képes önerőből finanszírozni, lényegében jelképes összegű segélyt kért csak, melyet főleg az egészségügyi kiadások fedezésére költene (például az orvosok-ápolók bérkompenzációját). Jól látszik a táblázatból, hogy mind lakosságarányosan, mind teljes összegben gyakorlatilag nálunk mindenki jóval nagyobb összegben adósította el magát, tartalékokból szinte csak a leggazdagabb nettó országok tudták a válságot finanszírozni, és a nettó országok klubjához először a legközelebb Magyarország áll.

Ujhelyi szerint ez kudarc

Ujhelyi István követőinek Facebook-on megírta, hogy a kormány kudarcot vallott, hiszen több milliárd eurót „kaphatott” volna az Európai Uniótól,

de „az Európai Bizottság elutasította a kormány pályázatát”, „17 országból egggyedül Magyarországét utasították el” – tagolja Ujhelyi a fokozott érzelmi hatás kedvéért.

Ezzel mindössze egyetlen probléma van: hogy nem igaz.

Nem szeretném szaporítani a szót: itt van ]]>kerek perec a bizottsági dokumentum]]>, ahol többek között megcáfolják azt, hogy Magyarország az összeg dupláját igényelte, és csak a felét kapta (első rész vége), valamint

részletesen felsorolják azokat a tételeket, amit Ujhelyi szerint a magyar kormány nem igényelt, majd ezt megkoronázzák azzal, hogy még meg is ítélik.
Nos, ezt hívják égésnek. Kár, hogy ezt a baloldali sajtó már nem fogja lehozni, úgyhogy az internetezők jó kétharmadához nem jut el, de ha esetleg találkozol olyannal, aki ezt szajkózza, linkeld be neki a dokumentumot. Talán az meggyőzi (:

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (38) Gazdaság (723) Vetítő (30) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2898) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Irodalmi kávéház (543) Politika (1582) Heti lámpás (342) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Tereb (146) Kultúra (9) Mondom a magamét (8034) Belföld (11) Sport (729) Történelem (18) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Nézőpont (1) Mozaik (83) Nagyvilág (1310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>