A Magyar Idők szombati számában Szakács Árpád a cikksorozatának ]]>XV. folytatásában]]> felemlegeti a színházakból eltűnt Csurka-darabok fájó hiányát. Előtte, a pénteki számban a Csurka Endre, Csurka Eszter és Csurka Dóra közlése alapján született cikk pedig a hangzatos Vége az örökösödési háborúnak címmel jelent meg. Ebben az áll, hogy a „Csurka gyerekek” által kötött szerződések és az ő intencióik szerint újra játszhatják a színházak Csurka István darabjait.

De vajon a színházak miért nem játszottak eddig Csurka-darabokat? Talán a kormány elhibázott kultúrpolitikája miatt?

Nos nem, hanem azért, mert a „Csurka gyerekek” mindenkit bepereltek, aki akár a legkevesebbet is merészelt Csurka István emlékének megőrzése érdekében tenni. Vegzálták az Írószövetséget, a Fiumei úti temető vezetését, a Polgárok Házát, az Ady Endre Művelődési Házat, a Klebersberg Kulturális Központot, beperelték a Dörner vezette Újszínházat, a Bucz Hunor által vezetett Térszínházat és Ivancsics Ilona Színházát, mert játszották Csurka darabjait. Ki a fene szeret bíróságra járni? Hát levették a repertoárról.

A „gyerekek” a színházak ellen folytatott eljárásuk mellett perbe fogták Pál atyát, a ferences rend házfőnökét, aki megszentelte Csurka István síremlékét. Nem kímélték Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmestert sem, aki a Négy-öt magyar összehajol című Csurka István-emlékkönyv előszavát írta, és az író születésnapjára rendezett emlékestek fényét nemzetileg elkötelezett, neves operaénekesekkel együtt emelte.

Beperelték Gárday Gábor operaénekest, Szakály Sándor történészt, Boros Imre közgazdászt, Kligl Sándor szobrászművészt, Kosaras Péter Ákos történészt, a Medveczky és a Papolczy család több tagját, volt, akit azért, mert Csurka István fényképét kitette a lakásában. Beperelték természetesen azt is, aki Csurka Istvánnak kölcsönadott ötmillió forintot, és az író a kölcsön visszafizetésére garanciaként egy jogátruházási szerződést adott át az illetőnek.

A pereknek még mindig nincs végük, Csurka István halála óta a „gyerekek” fáradhatatlanul szekálják a Csurka István szoros személyi, baráti köréhez tartozó embereket. Így jár, aki Csurka barátja volt. Észérv nincs, csak a perlekedési mánia. Aki Csurka mellett állt az utolsó húsz évében, azt halála után majd móresre tanítják a negyven, illetve húsz éve tőle külön élt örökösök, s a közönség körében elterjedt: nem csoda, ha néhai Csurka István barátai a korlátlanul vegzálhatók, a vesztesek, hiszen ők csak a nemzeti sorskérdések iránt elkötelezett értelmiség tagjaiból verbuválódtak.

A perlekedő kedvű örökösök körül pedig olyan nagy ember is található, mint például László Csaba, a volt szocialista–szabad demokrata kormány pénzügyminisztere. A Magyar Fórumot eddig előállító nyomdát ugyancsak a „ gyerekek” megbízásából eljáró ügyeskedő jogi képviselő fenyegette meg, aki már a hagyatéki közjegyző előtt is feltárta, hogy ő közeli rokona ám egy közismert ország­gyűlési képviselőnek.

Az évek óta tartó hazugságsorozat csimborasszójaként most azt terjesztik „a gyerekek”, hogy Papolczy Gizella bitorolni akarta a jogokat, de végre elperelték tőle, s ennek eredményeként már újra játszhatók a darabok. Ezzel szemben az igazság az, hogy a Csurka-darabok játszásának joga sohasem nála volt, tehát nem volt mit elperelni tőle. A jogtulajdonos (akitől a jogokat el lehet perelni) képviselőjének közlése szerint bírósági döntés eddig nem született arról, amiről a „gyerekek” a sajtót félrevezető módon tájékoztatták. Hacsak előre nem garantálta nekik a nyerő pozíciót a tisztelt bíróság, ami azért érdekes lenne.

A rágalmazottak a Csurka Istvánnal való barátságuk okán és kegyeletből eddig hallgattak.

De elég volt!

Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester,
a Magyar Állami Operaház örökös tagja,
P. Reisz Pál, a sümegi ferences rendház házfőnöke,
Papolczy Gizella, a megszüntetett Magyar Fórum szerkesztőbizottságának elnöke

]]>www.magyaridok.hu]]>