„Bizonyára szokatlan személynevet használni epitheton ornansként, viszont a »Károlyi Mihályné« Cseh Katalin, ez az időt átívelő történelmi frigy nem jutott volna eszembe, ha a Momentum EP-képviselője nem arról ábrándozna Face­book-bejegyzésében, hogy behívja Magyarországra a NATO-csapatokat. Ha az olvasók közül bárki arra fogadott: az indoklás az, hogy mert diktatúra van, továbbá nincs sajtószabadság és így tovább, akkor jó lóra tett.

Cseh Katalin az Európai Parlament amerikai delegációs csoportjának tagjaként ugyanis hárompontos javaslatcsomagot visz tarsolyában az Egyesült Államokba, ahol a kongresszus előtt kifejtheti, hogy »a NATO szerveinek élénk figyelemmel kell kísérniük azon tagországokat, amelyek autoriter országokkal működnek együtt, és megfelelő lépéseket kell tenniük velük szemben«, valamint »az orosz dezinformáció elleni küzdelem fontos eleme a médiaszabadság erősítése, amit például a Szabad Európa Rádió újraindítása és a független magyar média támogatása szolgálhat« és – most következik minden internacionalista vágyálma – »az EU mellett a NATO-nak is szerepet kell vállalnia a jogállamiság normáinak kikényszerítésében – akár a NATO-országokon belül is«. A képviselő nyilván a szívügyeiről is beszél majd, így a civil szervezetek vagy éppen a nyílt társadalom nemzetpusztító boszorkánykonyhájaként működő CEU »ellehetetlenítését« is szóba hozza.

Világos, egyenes beszéd. Haza helyett nemzetköziség a magasban. Néha azt hiszem, hogy a Momentum Mozgalom pártemlékévvé nyilvánította 1918-1919-et, a magyar összeomlás 100. évfordulója alkalmából pedig megismétlik szellemi és politikai ősatyáik, a polgári radikálisok, Károlyiék és Jásziék önsorsrontó baklövéseit. A budapesti olimpiát már elszabotálták, bizonyára azért, mert a millenniumi nemzedék világfájdalmából nem lett olimpiai sportág, pedig abban minden bizonnyal győztek volna.

De fordítsuk komolyra a szót! Magyarország a NATO tagja. A szervezet a tagországok szabadságát és biztonságát őrzi. Eleve furcsa gondolat, hogy az egyik szövetséges állam a másik szövetséges államot valamire kényszeríti. Cseh Katalin szavait úgy is értelmezhetjük, hogy azokkal Magyarország szabadsága, szuverenitása és szabadon választott kormánya ellen provokál, sőt bujtogat. Mindezen persze nem kell meglepődni, hisz nem először csinálják. Erre a vörös gróf prágai afférja a legjobb példa.

A XX. század legnagyobb balfékje, Károlyi Mihály 1920-1921-ben Prágában élt. Abban a Csehszlovákiában, amely pár évvel azelőtt megszállta, elfoglalta Felső-Magyarországot és leigázta az ott élő magyarokat. Kinek haza, kinek máshová húz a szíve. Ám Károlyi Mihály nem ült ölbe tett kézzel. Ha valaki azt hiszi, hogy magyar revíziós törekvéseken törte a fejét, téved. Károlyi a volt miniszterével, Jászi Oszkárral karöltve lényegében arra akarta rávenni Edvard Benešt, a trianoni utódállam külügyminiszterét, hogy Csehszlovákia hadserege vonuljon be Magyarországra és döntse meg Horthy Miklós kormányzó uralmát.

Károlyi tehát – ne feledjük: volt magyar miniszterelnökként – egy idegen államban a saját hazája ellen lobbizott, ami bizonyára kimeríti a hazaárulás fogalmát. Cseh Katalin Magyarországon megválasztott EP-képviselőként, finomabban fogalmazva ugyan, de lényegében ugyanezt az ötletet veti fel egy másik állam kongresszusa előtt. És azt, hogy mik a jogállamiság normái, amiket ki kell kényszeríteni, nyilván ők döntik el, hisz a liberálisok általában a saját normáikra és elképzeléseikre nyitottak.

A Momentum ehhez hasonló hazafiatlan megnyilvánulásai gyomorfogatók és vészjóslók is. »Amelyik nép elfelejti történelmét, arra ítéltetik, hogy újraélje azt« – a tételmondatot untig ismerjük, untig idézzük. Attól még nem lesz kevésbé igaz. Ám jóhiszeműen azt gondolhatjuk, hogy most nem a nép, amely politikai szempontból olykor feledékeny – lásd a gyurcsányszelfizés perverz divatját – felejtette el a történelmét, hanem a Momentum politikai élcsapata. Pedig valószínű, hogy nem erről van szó.”