- 0
Karácsony Gergely nagyon unatkozhat az MSZP vezetőségi ülésein, ugyanis tegnap új játszópajtásokat kapott. Van neki immár hét árnyékminisztere is, fantasztikus szakértők – már a szó sorosi és liberális értelmében. Bájos, ahogy a „demokraták” már a választási győzelem előtt pozíciókon osztozkodnak. Az oviban ilyen, ha felnőttösdit játszanak.
Jópofa ötlet ez az „árnyékkormány”. Csak hasonlóan a mogyoróvajhoz – nem Nutella!!! – és a baseball ütő sportszerű felhasználásához, valahogy idegen Közép-Európától. Lehetne persze a dolognak értelme, csak jelen esetben markánsan nincs.
Először is Karácsony Gergelynek pont annyi esélye van miniszterelnöknek lenni, mint nekem megnyerni az ausztrál nemzeti lovaspóló bajnokságot.Közös vonás, hogy egyikünkben sincs meg a képesség és tehetség az említett célok elérésére. Eltérő, hogy én nem is forszírozom ezt a sportágat…
Másodszor: ha valami elképesztő fordulat következtében az MSZP-Párbeszéd mégis kormányalakítási pozícióba kerülne, akkor sem azok alkotnák a kabinetet, akiket Karácsony megnevezett. Beleszólna Vona Gábor, Szél Bernadett és – főleg – egy bizonyos Gyurcsány Ferenc.
Harmadszor: ez a miniszteri lista egy rémálom. Hét ember, akit szakértőnek neveznek. Mert ugye a plebsznek elege van a politikusokból, és hozzáértő embereket szeretne tudni döntő pozícióban.
És ez így tényleg jól hangzik. Csakhogy ilyen még soha, sehol a világon nem volt így. A kormány politikai döntéseket hoz, érkezhet bárki a civil életből, a bársonyszékbe beülve azonnal a „szakma” részesévé válik. Nem azért, mert jó vagy rossz ember. Azért, mert politikusok döntése alapján kerül a pozícióba, nekik kell megfelelnie.
Ezen a szinten egyszerűen megszűnik a „független szakértő” fogalma. Ez a reménykedő választónak kitalált mese. Karácsony játszópajtásai sem azok. Tehát vissza az árnyékok kormányához.
Daróczi Gábor „oktatási miniszter” a Soros Alapítvány programvezetője volt. Hegyesiné Orsós Éva „szociális miniszter” az említett szervezet egyik „szakkuratóriumának” vezetőségi tagja volt. Ámon Ada „környezetvédelmi miniszter” lenne felelős Paks tönkretételéért – ő egykor az amerikai milliárdos által pénzelt Energiaklubot vezette. Nem fárasztanám tovább a Tisztelt Olvasót a listával, a PestiSrácok kitűnő cikke feltárja a részleteket, javaslom, olvassák el.
A lényeg, Soros alkalmazottai, volt SZDSZ-esek, leszerepelt liberális politikusok alkotnák Karácsony Gergely „szociális demokráciát” hirdető kormányának keménymagját.
Összefoglalva: sok fölösleges és haszontalan dolog volt már eddig is Magyarországon, ezen a listán Karácsony árnyékkormánya előkelő helyet foglal el.
Lazán megelőzi például a gumidominót…
fotó: MTI
Máté T. Gyula - https://matete.pestisracok.hu