- 0
Egy hiteles és sikeres kormányzati gazdaságpolitika képes moderálni a külső, negatív hatásokat.
iközben megkérdőjelezi a kormány bérfelzárkóztatási tervének realitását a GKI elemzése, ugyanakkor azt is jósolja, ahhoz, hogy Magyarország ne legyen túl drága a külföldiek számára, az évtized második felében legalább ötszáz forintos euróárfolyamra volna szükség. Fel is kapták a „hírt”!
De nem pusztán a GKI-s kutatók szájából hangzott el már az ötszázas euró, hanem
amióta kitűzte a kormány az egymilliós átlagbér, valamint az ezereurós minimálbér elérését, számos elemzés azt hangsúlyozza, hogy azt csak a forint jelentős gyengülésével lehetne kivitelezni.
Itt az ideje tiszta helyzetet teremteni a témában, különösen azért is, mert 2003 óta nem láttunk még olyat a forinttal, mint jelenleg.
Kétségtelen, hogy a fizetőeszközünk gyengélkedése – bő másfél éve nem láttunk ilyen mélypontot a forint árfolyamában, mint azt a napokban megtapasztalhattuk – hipotetikus felvetésekre teremt alkalmat. Úgy tűnhet, hogy a gazdaságpolitikai döntéshozók máris elkezdték gyengíteni a forintot, hogy javuljon a magyar versenyképesség és kivitelezhető legyen a bérfelzárkóztatási program. Lárifári ez, hogy egy igazi klasszikust idézzünk! Bár a forintgyengülés kétségtelen, ideje tisztázni a kialakult helyzetet. Elsősorban azt, hogy a mostani megingás mögött mi áll.
Annál is inkább, mert – az elmúlt heteket leszámítva – a forint nem különösebben érdekelte a pénzpiacokat. Sokkal inkább a nagy jegybankok (az Európai Központi Bank és az amerikai Fed) kamatpolitikájára koncentráltak a pénzpiaci szereplők. Az eszkalálódó geopolitikai feszültségek, valamint az amerikai elnökválasztás közeledése, továbbá a Brüsszelből érkező hírek – miszerint újabb pénzcsapok elzárásával fenyegetik Magyarországot – elhozták a villámcsapást – ez tükröződik a hazai fizetőeszköz kurzusán.
Az amerikai elnökválasztás kétségkívül hatást fog gyakorolni a forintra, különösen a győztes jelölt politikája miatt. Amennyiben Donald Trump kerülne vissza az elnöki székbe, akkor várhatóan az euró is gyengülne, hiszen Trump ismételt megválasztása esetén az Egyesült Államok és az Európai Unió gazdasági kapcsolatai nagy változások elé nézhetnek. Másrészt, amennyiben Kamala Harris győzne, az euró stabilizálódhat, amiből akár a forint gyengülése is következhet.
Ugyanakkor a nemzetközi politikai folyamatok mellett hazai tényezők is okolhatók a forint hanyatlásáért. A gyengülés mögött részint az európai uniós finanszírozás elmaradása áll, ami egyre nagyobb terhet ró a magyar gazdaságra. Magyarország jelenleg nélkülözni kénytelen az uniós támogatásokat, miközben a Magyar Nemzeti Bank is jelentős, mintegy háromezermilliárd forintos veszteséggel küzd. Vagyis, ha nem történik fordulat a külső vagy a belső tényezőkben, túl sok okunk nem lesz az optimizmusra ezen a téren.
De a lényeg, hogy
semmilyen kormányzati vagy állami árfolyamcél nem tükrözi a fent említett ötszázas szintet.
Ha ez netán mégis bekövetkezne, akkor a mostani árfolyamhoz képest 25 százalékkal értékelődne le a forint. Ez akkora negatívum, hogy jelentősen befolyásolná az infláció mértékét is, amely az importtermékeken, vagyis a behozatalon keresztül durván éreztetné a befolyását – az összes makrogazdasági folyamatra.
Egy jelentős forintleértékelődés jegybanki kamatemeléssel járna, amely padlóra küldhetné a banki hitelezést is.
Noha a gyenge forint elméletileg könnyíti a kivitelt, az exportáló vállalatok többsége euróban jegyzi a kereskedését immár hosszú ideje, azaz nem hozna annyit a konyhára, mint amennyit vinne.
S tegyük hozzá azt is, hogy az ismert hazai és nemzetközi elemzői prognózisokban sincs nyoma egy három év alatt megvalósuló 25 százalékos forgatókönyvnek. Persze megfigyelhető jelenség, hogy az elmúlt egy-két évben a nemzetközi hangulat változásával a forint is kilengett. A hangulatváltozást leginkább a dollár ugrásai mutatták. Akkor, amikor a „zöldhasú” gyengülésnek indult, a befektetői kedv is javult.
Közben a Magyar Nemzeti Bank üzenetei is erősek: az infláció leszorításában fontos szerepe van az árfolyam-stabilitásnak, illetve a piaci stabilitásnak. A gazdasági növekedés ugyan finoman szólva sem nevezhető izmosnak, a korábbi magas költségvetési hiányokból azért kezelhető mederbe került a gazdaságpolitika.
Az államháztartási folyamatok mellett a német iparnak történő kitettségünk is kockázattal jár, valamint az említett uniós források kérdésköre. Hiszen a korábban megszokott uniós pénzek nagyjából fele érkezhet meg.
De a spekulánsokról se feledkezzünk meg! Az alapvetően az exportfüggő gazdaságszerkezet és a magas bérdinamika nyomán a vállalatok és feltehetően a kormányzat is egy gyengülő forintban érdekelt, ezt tudják a forint ellen játszók is. S igaz az az állítás is, hogy a kamatok régiós átlaghoz való csökkenésével egyre több figyelem övezi majd a költségvetési politikát: miként is oldja fel az ellentmondást a kormányzat a magas növekedési célja és a feszes hiánycélok között.
Summa summarum: a fókusz továbbra is az Egyesült Államokon van, továbbá az energiapiacokon, a geopolitikai feszültségek miatt. S felettébb hitelbe „örül” az, aki a bérfelzárkóztatás, valamint a jelenlegi forintgyengülés apropóján ötszázas eurót remél. A helyzetet azonban orvosolni kell:
egy hiteles és sikeres gazdaságpolitika – a dinamikus gazdasági növekedés beindítása alacsony költségvetési hiány és ugyancsak alacsony infláció mellett – képes moderálni a külső, negatív hatásokat.
De csak úgy, ha ehhez a monetáris, vagyis a jegybanki politika is megfelelő hátteret biztosít. Itt az idő, hogy kéz a kézben járjanak az érintettek.
Szajlai Csaba
A szerző a Világgazdaság vezető elemzője
