Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
tor316.jpg

Kádár szerint Nagy Imre, Gyurcsány szerint Orbán „ellenforradalmár”

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A baloldalnak kell cselekednie, visszafognia szélsőségeseit. Nehogy a forradalom utóélete bohózatba fulladjon.
Nem ért véget az 1956-os forradalom… Mind a mai napig tart, s nemcsak szellemi fronton. Tíz évvel ezelőtt tömegbe lövetés is történt, igaz, „csak” gumitölténnyel – azzal ellenben fejmagasságban. Viperával is véresre festette a pesti utcát a szélsőség.
 
A „szellemi” kísértet azonban ma is bejárja Európát.
 
Azért kellett idézőjelbe tenni a „szellemit”, mert immár bebizonyosodott: az elmebetegségség súlyos megnyilvánulása is a demokrácia része. Igen, a demokratáknak tolerálniuk kell azokat a személyeket, akikről már bebizonyosodott, hogy mentális kihívásokkal küzdenek.
 
Tehát bármit tesznek, büntetlenséget élvezhetnek – utólag.
 
A Demokratikus Koalíció elnöke pártja '56-os megemlékezésén vasárnap Budapesten, az Ötvenhatosok terén úgy fogalmazott: ha Nagy Imre forradalma a szabadság és a demokrácia forradalma volt, "akkor a mai magyar miniszterelnök az ellenforradalom vezetője".
 
A DK-elnök rosszul válogatott.
 
Balgákkal van körülvéve, olyan hígvelejűekkel, akik nem szóltak neki: Elnök elvtárs, ekkora hülyeséget azért ne mondj, mert nevetségessé válsz. Utoljára Kádár mondott ilyet Nagy Imréről.
 
A hülyeséget is lehet fokozni.
 
"Ha Nagy Imre forradalma a hazát akarta felemelni, akkor, ha a mai miniszterelnök az ő nevére és emlékére, hagyatékára hivatkozik, az ennek a tiszta forradalomnak a bemocskolása, elárulása, maga a pőre blaszfémia" - mondta a szélsőséges pártvezető.
 
Pont ő szennyezte be vérrel az ünneplést tíz évvel ezelőtt.
 
A DK elnöke szerint ma a demokratikus ellenzék pártjai, mozgalmai, támogatói és szavazói vehetik tisztességgel Nagy Imre és mártírtársai nevét ajkukra. Tehát azok, akik tíz éve bevallották: végig hazudtunk másfél-két évet?
 
„Tudtuk, hogy amit mondunk, az nem igaz”.
 
A Hazugságrém, aki mindmáig nem tisztázta plágiumgyanúját, nem magyarázta meg elévült adóügyeit, kékruhás porkolábokat uszított törvényesen demonstráló európai uniós polgárokra: ő az, aki „tisztességgel veheti Nagy Imre és mártírtársai nevét ajkára.”
 
Ez valóban bemocskolás…
 
Az egykori Állampárt utópártjának elnöke szerint a "mai magyar jobboldal" át akarja írni 1956 történetét, azt az üzenetét, hogy egy kommunista miniszterelnök, Nagy Imre képes volt a változásra, volt benne bátorság, hogy Magyarországot a szabadság és a demokrácia útjára vezesse.
 
Füllent.
 
Éppen a „mai magyar jobboldal” hozta létre a Nagy Imre Emlékházat. Nem pedig az úgynevezett „haladó baloldal”, amely elhallgatja, hogy az MSZMP vezetősége, azaz az elődpárt gyilkoltatta meg Nagy Imrét.
 
Egy büntetőügyben elítélt szerzet is beszélhetett 1956-ról.
 
A párt budapesti elnöke azt mondta, téved a kormány, a magyar tehetséget és szabadságvágyat nem lehet "újságfelvásárlásokkal és EU-s pályázatok eltérítésével börtönbe zárni.”
 
Ő maga vallotta be a hvg.hu-nak 2014. június. 17-én:
 
„2005 novemberében engem például jogerősen pénzbüntetésre ítéltek közokirat-hamisításért, egy diákigazolványos visszaélésért. A lejárt gimnáziumi diákigazolványomra ragasztottam egy érvényesítő matricát, amit az egyik barátom szerzett nekem, hogy diákbérletet tudjak venni, ami sokkal olcsóbb volt.”
 
Ezek után pártja rendezvényén 1956-ról szónokolhat…
 
A baloldalnak kell cselekednie, visszafognia szélsőségeseit.
 
Nehogy a forradalom utóélete bohózatba fulladjon.
 
Kovács G. Tibor -]]> www.gondola.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Sport (729) Belföld (10) Tv fotel (65) Kultúra (6) Titkok és talányok (12) Politika (1582) Heti lámpás (310) Mozaik (83) Tereb (146) Gazdaság (702) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Nagyvilág (1309) Történelem (17) Mondom a magamét (7501) Irodalmi kávéház (537) Nézőpont (1) Egészség (50) Jobbegyenes (2778) Flag gondolja (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>