Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
„K…a anyját az összes fideszesnek”

„K…a anyját az összes fideszesnek”

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Egy szeretettől túlfűtött demokrata üzenete a "Tetveknek".

A választások utáni ellenzéki tüntetések egyik főszervezője Homonnay Gergely, aki eddig leginkább a macskájáról, „Erzsiről” volt nevezetes, időnként női magazinokban, televíziós műsorokban is feltűnik, ahol mosolyogva, a visszafogottság hangján szólal meg.

Homonnay korábban is aktívan megnyilvánult politikai kérdésekben, mindezt sokszor a macskája nevében tette. Idén tavasszal a DK és Gyurcsány Ferenc mellett tett hitet, a taktikai szavazás nagy híve volt, és örült, hogy körzetében nem kellett jobbikos, vagy LMP-s jelöltre voksolnia egyéniben, hanem leadhatta szavazatát Bauer Tamásra.

Az április 14-ei tüntetést követően pedig a következőt posztolta a Facebookra: „Hiszek abban az országban, ahol nem számít, ki melyik pártra szavazott, ahol egy zsidó lány azt írja, hogy felemelő a jobbikosokkal vonulni az Andrássy-n, ahol a szocialista parlamenti képviselőnek a színpad mögött jobbikosok gratulálnak a megválasztásához, ahol egy LMP-s kérdezi, hol vannak a DK-sok, mert az egyik legjobb barátja velük jött. Ahol megöleljük egymást, és ahol a gyűlöletnek nyoma sincs.”

Mindezek fényében körbenéztünk Homonnay Facebook-oldalán, mégis, milyennek képzeli azt a Magyarországot, „Ahol megöleljük egymást, és ahol a gyűlöletnek nyoma sincs.”

Kiderült, hogy az író úr két személyes oldalt is működtet, saját elmondása szerint azért, mert a Facebook az egyiket letiltotta. Ennek oka, hogy azt a felhívást tette közzé, hogy ha valaki egy randioldalon olyan képet kér egy férfitől, amelyen a nemi szerve is rajta van, akkor csak küldje el egy fideszes politikus fotóját.

Facebook-oldalairól megtudtuk, hogy szerinte Orbán és Semjén is g…i, mint ahogy hasonló a véleménye Kósáról és Lázárról. Kiderült tovább, hogy időnként Guy Verhofstadt-bejegyzéseket oszt meg, illetve egy az MSZP által ]]>ellopott dal]]> kapcsán fellángolt vita alkalmával kiosztotta a zenész Gidófalvy Attilát. Ehhez az szolgáltatott számára alapot, hogy sokkal több követővel rendelkezik macskájának Facebook-oldala, mint a Karthago zenészéé.

A Jobbikhoz kissé skizofrén a hozzáállása, mert hol nácinak és rasszistának tartja őket, hol pedig mégis a velük való összefogás szükségességét hangsúlyozza, sőt, az egyik tüntetés után ezt mondta: „a legnagyobb élmény az volt, hogy látta egymás mellett tüntetni az Árpád-sávos és ez EU-zászlós tüntetőket.”

Homonnay a második tüntetésen éppen a Fidesz „bűneit” ]]>ecsetelte]]>, amikor valaki közbekiabált: „A kurva anyjukat!” Erre azonnal reagált: „Igen, én is ezt gondolom”.

Ha megnézzük, az elmúlt egy évben született posztjait az általa kezelt két Facebook-oldalról, kiegészítve azokkal, amiket Erzsi, a macska nevében írt, kiderül, hogy a szónok-főszervező ezzel semmi újat nem mondott.

Íme néhány baráti gondolat Homonnay Gergelytől a fideszesekről, a magyarokról, a teljesség igénye nélkül (Figyelem, meglehetősen vulgáris, trágár szövegek következnek!):

„Aki csak egy kicsit is ismer, kb ki tudja sakkozni, mit gondolok erről a választásról. Azt, hogy a Fideszt el kell küldeni a gecibe.”

„Áll a Margit körút a buszoktól, a Békemenetre viszik a birkákat”

„Tetvek” (a Békemenet résztvevőiről)

„Az én fideszes ismerőseim gyáva férgek’”

„Ha fénysebességgel futsz egy fa körül, akkor lehetőséged nyílik arra, hogy megbaszd magad. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha még egyszer a Fideszre szavazol.”

„Kurva anyját az összes fideszesnek Áprilisban szavazzál!”

„Mikor takarodik már el az összes rohadék fideszes a kurva anyjába, és mikor nem lesz ciki Európában az, hogy magyarok vagyunk – mert ma az.”

„A magyar baptista egyház kinyalhatja a szőrös kis seggemet” (Ezt Erzsi, a macska „írta”)

„Erzsikém szerint legyen bolhás minden fideszes. Szerintem meg legyen átkozott minden fideszes.”

„Novák Katalin egy ostoba, hülye picsa. Szégyen, hogy ilyen valaki Európában államtitkár lehet. Aki hallja, adja át. Az ilyen seggfejek miatt megyünk ki jövőre is a Pride-ra. Sokan.”

„Kurva anyját annak, aki még a Fideszre szavaz, mert ugye lőterekre meg stadionra van pénz”

„Rohadjon meg a Fidesz, meg azok is, akik rájuk szavaznak.”

„Csak a suttyó, bugris magyarok gondolják, hogy elég nekik magyarul tudni, mert elég az nekik, és nem is akarnak megtanulni semmilyen nyelven. Hova születtem baszki.. ”

Macskája oldalán, ha valaki kommentelni szeretne, a „szabály” szerint úgy kell, hogy befejezze mondandóját, hogy a neve elé írja: „Puszi”.

Talán megérti a Mi vagyunk a többség – Tüntetés a demokráciáért rendezvények főszervezője, ha mi most nem küldünk a számára puszit.

]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (702) Autómánia (61) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1309) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Tv fotel (65) Kultúra (6) Belföld (10) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Heti lámpás (310) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2778) Sport (729) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7501) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Történelem (17) Flag gondolja (36) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>