Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Juhász Peti és a #metoo

Juhász Peti és a #metoo

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Igazi potenciális államférfi ez a Péter.

Az egyenlőtlenségekre mindig érzékeny Mérce azonnal ]]>védelmébe vette]]> Juhász Petit, pedig eddig azt hittük, az „interszekcionális feminizmus” (vagy mi a nyavalya) jegyében az érzékenység többszörösen indokolt.

Itt ugyan ]]>bírósági ügyről van szó,]]> nem évtizedek távlatából előkotort mendemondákról, mint ahogy Marton László és mások esetében történt – más esetekben nincs szükség bizonyításra, most pedig a bizonyíték is kevés. Feltéve, persze, ha igaz, ami igaz. A kérdés csak az, hogy miért pont Egy Százalék Petinek higgyünk a volt élettárs állításaival szemben?

Pedig most ugrik a feminista a mázsálóra: az asszonyverés vajon a #metoo melyik fokozatához tartozik, ha haladó hajtja végre? Ha mondjuk Peti előadja, hogy átesett egy vak komondoron, az elfogadható enyhítő körülmény? Ott tartunk, mint „Tanár Úr” esetében, csak itt kicsit komolyabb kérdésről van szó – már persze akkor, ha nem hisszük el azt a baromságot, hogy a „szimbolikus erőszak” ekvivalens a fizikaival, amely gondolat mentén haladókáim betiltanák a reakciós kifejezéseket (mint pl.: „nő”).

Igazi potenciális államférfi ez a Péter. Ha igazak az állítások – és a volt élettársa szerint igazak -, akkor Péter otthagyta élettársát a három gyerekkel, majd rendezés címén felpofozta, begyógyszerezte, és bezárta. Ez már jó kiindulási alap egy mentálisan stabil és megbízható (állam)férfi képének megalkotásához. Ha igazak a bírósági iratokban szereplő állítások, akkor Peti Russell Crowe nyomdokaiba lépve kereste a „jó bunyósokat” szerte a világon és a nőben vélte megtalálni az egyiket.

Mindenesetre azért is tanulságos a történet, mert eddig egy laikus úgy képzelhette, hogy a gandzsa az embert leszedálja, az ipse belassul tőle és elénekli napjában háromszor a Buffalo Soldier-t. Ehhez képest, ha igazak az állítások, Kendergyermek igazi agresszív hülyebarommá vált (copyright Csoki, Üvegtigris), bárányokhallgatnakos összeomlott Michael Douglasszé. Tán elvonási tünet. (Egyébként Peti mostanság magával szokott beszélgetni videókban, úgyhogy megfontolandó a delikvens kezelése, és alátámasztja azoknak az aggodalmát, akik szerint a zöldközi henger skizóvá teszi az embert.)

Szóval, ha Peti elkalapálta az asszonyt, akkor az a kérdés, hogy ez az interszekcionális feminizmus illetve strukturális gender-egyenlőtlenség tekintetében hogyan illeszkedik a #metoo-narratívába? Csattogjanak a fürge ujjak a Macbookon, cikkek, szakdolgozatok szülessenek dögivel!

Megadja Gábor - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1310) Egészség (50) Vetítő (30) Mozi világ (440) Sport (729) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (7) Autómánia (61) Tereb (146) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Heti lámpás (312) Irodalmi kávéház (537) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (10) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7546) Történelem (18) Gazdaság (705) Mozaik (83) Életmód (1) Jobbegyenes (2788) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>