- 0
Aki hallja a Sex Pistols vagy a Johnny Rotten (született: John Joseph Lydon) szót a legkevésbé gondol arra, hogy a monarchia mellett lenne, pedig minden jel szerint ez az ábra.
A Sex Pistols talán az első zenekarnév, amely beugrik a legtöbb embernek a punk kapcsán, és a zenekar repertoárjából az egyik leghíresebb opusz a brit birodalmi himnusz megcsúfolásából született 'God Save The Queen' című szerzemény. A dalban az akkor alig több mint húsz éves Johnny Rotten a monarchiát "fasiszta rezsimnek" hívja, amely "hülyét csinál" az emberekből és a királynőt "nem emberi lénynek" nevezi. Fröcsögve énekelve ebben adja ki a punk jól ismert nihilista jelszavát is "No future for you".
Csak a biztonság és viszonyítás kedvéért, ez az a dal:
Szóval ez a fickó ott a mikrofonnál a monarchia oldalán állna? Ennek a ürgének fontos volna a monarchia intézménye? Elég megkapónak és ugyanakkor hihetetlennek tűnik a dolog egyszerre. Pedig minden jel szerint arról van szó, amit Pozsonyi Ádám is megfogalmazott az oldalainkon (aki korábban szintén punk volt és fanzine-készítő): "Királyságpárti úgy lesz az ember, hogy felnő.".
Nos, Rotten is felnőtt és annak ellenére, hogy nem lett konzervatív brit gentleman (vagy mi) azért kifejezetten pozitív gesztusai vannak a monarchia irányába. Egy 2006-os interjúban, immáron 50 évesen, a kérdésben egészen máshogyan nyilatkozott David D'Arcynak (miután üresnek mondta az amerikaiak szórakoztatóipari bálványait): "Elmondom mit érzek a monarchiával kapcsolatban. Szerintem meg kell őket (ti. a királyi családot) tartani, mert már minden egyebet elvettek. Szeretjük vagy nem, a történelmünk részei. Történelmi tények. Ott vannak már egy ideje. És a munkásosztály értékei is, amik egyben tartanak minket bennünket. Nem lehet csak úgy félresöpörni mindent pár szocialista rigolya miatt, mert ha igen, akkor már nem lehet visszaállítani. Figyelmen kívül hagyni a történelmet, majd megpróbálni újraírni.".
Nos, ahogyan a brit történelem, kultúra és úgy az egész élet része a monarchia a Nagy Britanniában, úgy a Sex Pistols is része lett. A londoni Olimpián, Erzsébet királynő jelenlétében, a híres brit popdalok blokban a "God Save The Queen" kezdő akkordjai nyitották a műsort. Johnny Rotten pedig gratulált William hercegnek és menyasszonyának, Catherine Elizabeth Middletonnak a házasságkötésük alkalmából, amelyet a brit sajtó is öles betűkkel hozott , újra megerősítve szeretetét és tiszteletét a királyi család irányában.
Szóval Johnny Rotten felnőtt és máshogyan gondolja. Az idő úgy látszik, hogy a monarchiának dolgozik, amelynek lényege, hogy a folyamatosságot biztosítja, és ez egy punknak is megnyerő dolog.
www.regnumportal.hu - A Flag Polgári Magazin partnere