- 0
Nem a jövő kezdődött el, hanem a 2010 előtti világ tért vissza, még ha be is hintőporozták.
Tudta? Újraindult a Pártkelte! (Leánykori nevén: Napkelte.)
Nem tudta? Akkor legyen szíves megtekinteni az Index roppant kemény interjúját a frissen megválasztott főpolgármesterrel, aki ezekhez hasonló kíméletlen kérdéseket kap a nincs másik független, objektív médiumtól – hiszen a független média feladata mégiscsak a hatalom ellenőrzése!
„Kedves főpolgármester úr, de jól fest! Ugye csak náthás, semmi komolyabb betegségről nincs szó, és hamar felépül? Egy város aggódik önért!”
„Kedves főpolgármester úr, ön azért akar ennyi jót tenni az emberekkel, mert ennyire jó ember vagy mert ennyire szereti az embereket?”
„Kedves főpolgármester úr, hogy hívják a félelmetesen cuki kiscicáját?”
„Kedves főpolgármester, igaz-e, hogy ön annyi jót akar tenni a budapestiekkel, de a szemét Orbán (O1G!) nem fog adni lóvét?”
(És a főpolgármester természetesen a tőle megszokott határozottsággal és felkészültséggel válaszolt a metsző kérdésekre: „Öööö… nos, nézze, én ezt még nem tudom”, „Tehát, ööö”, „Ezt most nem tudom megmondani, ööö”, „Ebben nem vagyok biztos, szándékom szerint, de nem tudom, ööö”, „Akár, talán, ööö”.)
És amíg a független média a Napkelte méltán népszerű hagyományait felélesztve és újragondolva megújul, a XXI. század pártjai is büszkék lehetnek politikai megújulásukra. Nézzük meg, hol tartanak most!
A jobbikos skriblerek és politikusok néhány száj széléről megindított, félszeg irgum-burgumozással nyugtázzák a Draskovics elvtársak és Czeglédy Csabák helyzetbe hozását. Néhányan közülük eljátszanak egy szobahőmérsékletre hevített felháborodást is, meglepődéssel keverve: ez mégis hogyan lehetséges? Valahogy úgy, hogy a XXI. század pártjai derékig hajoltak a XX. század latrinájába, hogy kiemeljenek onnan néhány roppant szimpatikus figurát, akik végre kapnak enni. A proletariátus ugyanis már nagyon éhezett. A XXI. század pártjai nem is lehetnének jobban XX. századiak. Abba a latrinába kellett hajolni egy falatka hatalomért.
Zsákbamacskát mondjuk nem árult a főpolgármester, hiszen azt mondta, felszabadítja Budapestet. És kik lennének erre alkalmasabbak, mint a hazánkban állomásozó, kézhez legközelebb lévő szovjetek?
Legalább ez megnyugtató fejlemény lehet az idősebb jobbereknek, akik azon aggodalmaskodtak, hogy a Gyurcsány & Co. Postcommunist Industriesról majd fel kell világosítani a szegény fiatalokat, mert fogalmuk sincs róla, mit műveltek ezek az elmúlt húsz (negyven, hatvan) évben. Ezt a felvilágosító munkát legalább megspóroljuk: működés közben fogják látni a tevékenységüket. Azt pedig józanul senki sem gondolhatja, hogy megváltoztak, mint a germánok egy pillanat alatt a háború után.
A másik büszkén XXI. századi párt, a Momentum sem áll jobban (sőt): ők bizony tetőtől talpig összegyurcsányozták magukat, pedig ennek az ellenkezőjét ígérték. Vannak dolgok, amik nem változnak, a liberális következetesség a következetes hazudozásban ölt testet. A Momentum is szépen a komcsik hóna alá nyúlt, és mindezt megspékelik a kiváló hazai balos hagyományok felmelegítésével is, nagyjából a Jászi Oszkár–Károlyi Mihály-vonalon: hol a románok, hol a szlovákok hátsó fertályában keresnek maguknak tartós lakhelyet – ha az európai liberálisok globalista vezetőinek kényeztetése nem volna elég –, és minderre még büszkék is.
Nem a jövő kezdődött el, hanem a múlt tért vissza, még ha be is hintőporozták.
Ez megér egy kis kitérőt.
A balliberális média ugyanis folyamatosan azzal vádolja a magyar miniszterelnököt (értsd: diktátor), hogy haszonszerzés céljából barátkozik más diktátorokkal (akik abban a pillanatban válnak diktátorrá, amikor a magyar diktátor először kezet ráz velük): a „népirtó török elnökkel” azért kvaterkázik a magyar miniszterelnök, mert jöhet gáz Törökországból. Ez természetesen szégyenteljes árulás, és ilyenkor nem számít az orosz gázfüggőségből való kitörés és hasonló haladó szempontok. Ugyanilyen érveket fogalmaznak meg minden egyes esetben, amikor a magyar miniszterelnök a haladók által autoriternek nevezett vezetővel találkozik.
Ilyenkor azért felmerül a kérdés: ezek a nagyon tehetséges fiatalok mit várnak a románoktól és a szlovákoktól? Mégis, milyen előnyökért cserébe tisztogatják az ülepüket, elárulva a határon túli magyarokat? A személyes hatalmi előrejutáson és a júdáspénz ígéretén kívül sok mindent aligha találunk. Egy jó tanács: Erdélybe és Székelyföldre mostanában ne nagyon látogassanak, mert az, amit Vona Gábor kapott, semmi ahhoz képest, amit ők kapnának. Tehát azon túl, hogy beterítette őket a gyurcsányság, maximum olyasféle bajuk lehet például egy jászberényi jelölttel, hogy csak gárdista, de nem vasgárdista.
A pengeéles eszéről híres momentumos pártelnök például azzal indokolta a román hátsó polírozását, hogy az USR–PLUS-nak kiváló kisebbségvédelmi programja van. Miután a Maszol rámutatott, hogy semmi ilyenje nincs, a kisantant géniusza így válaszolt: „El kell ismernem, hogy tévedtem a kérdésben, hiszen írásban még nem publikálta az USR–PLUS a kisebbségeket érintő programját, de egy kifejezetten ezzel a témával foglalkozó USR-munkacsoport dolgozik az előterjesztésen. Látom a jó szándékot a részükről, és azt, hogy hajlandóak lennének a párbeszédre ebben a kérdésben.”
Tehát a végeredményt tekintve mindössze annyi történt, hogy megjelent a helyszínen, és gazdái nyelvén jelentette be azon igényét, hogy szíves örömest válik csicskává.
Sok újdonságot a XXI. század pártjai nem nyújtanak. Még a személyi folytonosságot is tartják, ha ránézünk a gyorsan megetetni kívánt volt Gyurcsány-kormány tagjaira. De eszmei értelemben sem találunk túl sok frissességet. A Jászi–Károlyi-féle vonal még kiegészülhet néhány menstruációs kanapéval meg 72 genderrel, de ennyi. Ez egy sima sz…r–szappan–szalámi koalíció, eklektikus díszítéssel. Aki ismeri a történelmet (meg az emberi természetet), az jól tudja, hogy nem lehet valaki felvidéki magyar és büszke szlovák egyszerre – persze a történelmet minek ismerné meg bárki, aki úgy gondolja, hogy az úgyis véget ért. Mindenki a saját érdekeit képviseli. A magyar érdekek csak nekünk fontosak, ezért csak mi fogjuk képviselni azokat.
Legalább hamar kiderült, hogy a XXI. század pártjai arról ismerszenek meg, hogy a magyarral ellentétes érdekeket képviselnek belföldön, külföldön és határon túl egyaránt. Akiknek nem ért véget a történelem, azok tudják, hogy ebben aztán semmi új nincsen.
Megadja Gábor
A szerző a Századvég vezető kutatója
