Amikor Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője 2000-ben papírra vetette gondolatait az Országgyűlés tekintélyéről, még nem gondolhatta, hogy a helyzet húsz évvel később mennyit fog romlani, de azt sem, hogy az iromány néhány eleme mennyire időtálló lesz – csak éppen a politikai baloldalt érintően.

A cikkben a szerző arról értekezik, hogy négy évvel korábban egy újságíró-szövetségben lezajlott „idiotisztikus sajtótájékoztatókon Horn Gyula egyre idegborzolóbb pökhendiséggel válaszolgatott a hozzá intézett kérdésekre”, és abbéli reményének adott hangot, hogy „ez azért talán mégsem marad így örökké”. „Hogy – folytatólagosan idézve a cikkírót – az talán mégsem létezik, hogy a magyar történelem legújabb kori időszakának bravúrproduktuma egy mázlista ellentengernagy, meg egy betűejtő konszolidáció­bajnok, akinek legfőbb erénye az egyszerűség: hokedlin ülve eszi a krumplis tésztát.”

Most 2021-et írunk, és egyes közvélemény-kutatások szerint egy olyan politikus vezeti a baloldali miniszterelnök-castingot, akinek a személyében összefutnak Horthy és Kádár legfőbb politikai jellemvonásai, hiszen a Jakab Péter által vezetett Jobbiktól a náci Németország eszméivel történő kacérkodás finoman szólva nem áll távol, de szemlátomást a kádári álproli, álpuritán, álplebejus attitűd sem áll távol az említett pártvezér közéleti megnyilvánulásaitól. Egy óriási különbséggel, hogy az említett politikusoknak az immár baloldalhoz dörgölőző, egykori nemzeti radikális párt vezetője csupán halvány árnyéka, egy ripacs hordószónok, aki, ha bekerül a történelemkönyvekbe, úgy fog szerepelni, mint aki mindent megtett az Orszá­g-gyűlés tekintélyének lebontásáért. Az ő vargabetűkkel bélelt politikai pályája súlyos erkölcsi tehertétel az egész magyar parlamentarizmusnak.

A jobbikos országgyűlési képviselő esete ugyanakkor nem teljesen előzmények nélküli a nemzetközi és európai porondon sem. Az egyik legismertebb nyugati példa Jörg Haider, a néhai osztrák nacionalista, radikális jobboldali politikus lehet, aki közéleti pályafutása egy szakaszában próbált rájátszani a náci nosztalgiára is.

Amikor a Haider által vezetett Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) 2000-ben részévé vált az újonnan felálló osztrák koalíciós kormánynak, az Európai Unió akkori tagállamai, valamint Csehország diplomáciai vagy politikai szankciókat vetettek be Ausztria ellen. A szélsőjobb pozícióból kormánykonform, szalonképesebb irányba evező FPÖ próbálkozását folyamatos botrányok kísérték. Ekkor történt meg, hogy Ernest Windholz, az FPÖ ­alsó-ausztriai szervezetének akkor megválasztott vezetője (az egyik pártkongresszuson) a „Becsületünk a hűség” Waffen–SS jelszóval köszöntötte a kitüntetett idősebb párttagokat.

Hasonló jelenséget tapasztalhattunk meg itthon is. Az a Jakab Péter, aki, illetve az a Jobbik, amely hosszú éveken át nyíltan hirdette szélsőséges, antiszemita nézeteit, ma a szalonképes ellenzék szerepében tetszeleg. Jakab ráadásul úgy fogalmazott meg korábban rasszista és szélsőséges politikai üzeneteket, hogy – később tett nyilatkozatai alapján – az ő családjában is vannak zsidó származású felmenők, és egyik dédapja az auschwitzi koncentrációs táborban vesztette életét.

Mindennek ellenére, évekkel ezelőtt Jakab egy – Köves Slomónak, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbijának címzett – nyílt levélben kelt ki a hazai zsidóság és különösen annak képviselői ellen. Jakab kemény hangú levelében a többi között ilyen gondolatok szerepeltek: „Elítéljük azt is, hogy a zsidó megmondóemberek a magyar nemzet egészét teszik felelőssé a zsidó holokausztért.” Valamint: „itt lenne végre az ideje annak is, hogy a magyarországi zsidóság és különösen annak vezető rétege magába szálljon”.

Egy 2019-ben nyilvánosságra hozott felvételen pedig az hallható, hogy Jakab a kiválasztott néphez tartozó bűnözőkről beszélt és zsidózó vicceken nevetett.

Bár a magyar szélsőjobb és a többi ellenzéki erő között formáló választási szövetség felett a nyugati média jórésze most inkább szemet huny, sokan mégis hangot adnak kételyeiknek. A Zsidó Világszövetség elnöke, Ronald S. Lauder például nemrég úgy ítélte meg, hogy „bár néhány jobbikos politikus bocsánatot kért korábbi kijelentései miatt, a párt, múltját megtagadva, nem képes megújulni”.

Jakabnál sem látszik érdemi, pozitív megújulás, sőt a nyers szavakat, a durva hanghordozást, a szélsőségekbe hajló politikai radikalizmust képviseli ma is, amint azt pél­dául a parlamenti felszólalásai és performanszai, sőt akár fizikai atrocitásig fajuló akciói is hűen tükrözik. A Jobbik elnöke már számos alkalommal megsértette az Országgyűlés méltóságát; ha pedig a nyugati példákat nézzük, azt láthatjuk, hogy az Egyesült Államok alkotmánya széles hatáskört biztosít a szövetségi képviselőháznak arra, hogy fegyelmezze saját tagjait. A rendhagyó magatartást folytató képviselők esetében a büntetés súlyos formájaként akár fel is függeszthető a képviselői jogok gyakorlása, illetve ki is zárhatják őket a képviselőház üléseiről.

A Jakabékkal szövetséges baloldal úgy volt képes „megújulni”, hogy hozzáidomult az egykor parlamenten kívüli radikális szélsőjobboldal gyakorlatához: 2018-tól üléstermi rendbontásba kezdett, és egy idő után ismét kísérletet tett arra, hogy a parlamentarizmust részben az utcára költöztesse. De míg a kilencvenes években, például a Demokratikus Charta tüntetésein elszántan antifasiszta jelszavakkal vonult utcára, most szélsőségesen radikalizálódva, a Jakab Péter vezette, „szelídített” szélsőjobb mellett találta meg új politikai közegét.

Ilyen háttérrel és politikai szövetségben kormányra kerülve nem nehéz elképzelni, hogy egy radikális politikusokkal is telerakott politikai vezetést – és vele Magyarországot – mennyire vennék majd komolyan a nemzetközi porondon, és hogy a Jakab Péter fémjelezte szélsőjobb kormányzati részvétele milyen esetleges veszélyeket tartogathat hazánk megítélésére nézve.

„De nagy kegyelem és nagyon dicséretes, s valóban férfira valló tett békében meglenni goromba, gonosz, fegyelmezetlen emberekkel, vagy akár olyanokkal, akiknek észjárása más, mint a miénk.” Zárszó helyett Kempis Tamás középkori egyházi író, ismert németalföldi teológus gondolatait idézhetnénk, amelyek az elmúlt időszak több parlamenti jelenete kapcsán találóan jellemzik a valós szituációt és bemutatják azt a szelíd, türelmes hozzáállást, amelyet a Jakab-félékkel szemben tanúsítani kell mindenkinek, aki az Országgyűlés méltóságát és tekintélyét fontosnak tartja.

Egyébként erre, a mostani baloldali cirkuszra volt Kovács Zoltánnak egy másik találó mondata: „Ennek nagypolitika-beli megjelenítődése nem lehet más, mint a joghézagok mentén történő politizálás és a szavak köznapi jelentésének tetszés szerinti értelmezése. Amely valahol a […] „rendszerváltás utáni parlamentarizmus szégyene.”

Lomnici Zoltán - A szerző alkotmányjogász

]]>www.magyarnemzet.hu]]>