- 0
Kevesen vannak, akik az elmúlt héten nem hallották Szabó Tímea nevét, köszönhetően annak az 1990-es éveket és a szélsőliberális SZDSZ-t idéző felszólalásának, amit hétfőn a parlament ülésén mutatott be. Bizony, a magyar parlamentben, amely – dacára a haladó sajtó képviselői és az ellenzék politikusai által terjesztett hazugságcunaminak – köszöni szépen, ha jól nincs is, de működik.
Él és virul, az ellenzéki pártok pedig lényegében semmitől sem zavartatva „dolgozgatnak”. Az idézőjelet teljesen jogosan használtuk, mert nagyon nehéz lenne jó szívvel munkának nevezni azt, amit jelenleg, ebben a borzasztóan nehéz helyzetben, az egész világot megbénító pandémia közepén művelnek. Százszor és ezerszer leírtuk már, hogy most az összefogásnak, nem pedig a széthúzásnak van itt az ideje, hiszen egy olyan járvány dörömböl, dübörög Magyarország kapui előtt, amivel a mi generációnk még sosem találkozott.
Szabó Tímea közben abban a parlamentben, amiről valószínűleg pont ő és barátai meg a politikai szövetségesei terjesztették el végtelenül aljas módon, hogy a Fidesz által működtetett diktatúra bezárta, arról rikácsol, amiatt méltatlankodik, hogy magyarok, határon túli magyarok pár tízezer egészségügyi maszkot kaptak a magyar kormánytól. A hét többi napján pedig azokat az újságírókat fenyegeti meg perrel, akik a botrányos hungaro- és xenofób felszólalásáról tudósítani merészeltek.
Az sem zavarja, hogy még egyes szövetségesei és az ellenzéki sajtóban dolgozó újságírók józanabbik része is pontosan úgy értelmezte a szavait, mint mi. Egy hisztérikus magyargyűlölő tombolásának. Na jó, nem pont így fogalmaztak. De legalábbis szerencsétlen és meggondolatlan mondatokként jellemezték a nem éppen a nyugodtságáról elhíresült képviselő asszony szavait. Aki, ha ezek a szállítmányok a török–görög határon várakozó afgánoknál landoltak volna, biztosan vad, féktelen és soha véget nem érő ünneplésbe kezdett volna. Csak a magyar zavarja. A határon túli magyar. Aki nem is magyar.
Ezt régóta tudjuk a szociktól. Akik évtizedek óta ezt a narratívát próbálják átadni a szavazóiknak. A 23 millió románnal riogató internacionalisták biztosan tiszteletbeli tagjukká fogadták az öngyűlölő politikust.
Végül emlékezzünk meg a végérvényesen balliberálissá változott Jobbikról és annak elnökéről, Jakab Péterről, aki kedd délután egy olyan Facebook-poszttal verte bele az egykori jobboldali párt koporsójába az utolsó szeget, amelyben dacosan arról írt, hogy a felvidéki magyarok nem is magyarok, így egészségügyi maszkok sem járnak nekik. Így, ilyen Szabó Tímea-i posztokkal próbálja kicsi és léket kapott hajóját a balliberális pártokhoz manőverezni a Jobbik jelenlegi, amúgy Stockholm-szindrómában szenvedő elnöke.
A tagság pedig csak fogja a fejét. Amíg el nem kergeti.
Apáti Bence - www.magyarnemzet.hu