Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Iványi & Gyurcsány – együtt átkozzák a magyarokat!

Iványi & Gyurcsány – együtt átkozzák a magyarokat!

Flag

Szöveg méret

4
Átlag: 4 (1 szavazat)
Már megint provokálnak.

Iványi Gábor lelkész megint provokál. A napokban több újságíróval, tévériporterrel, technikai segítővel érkezett a röszkei tranzitzónához, mint amennyi élelmiszercsomagja volt összegyűjtve a migránsok „megsegítésére” a ládikájában. Bár tisztában volt vele, hogy segíteni nem tud, ám botrányt csinálni annál inkább. Gyorsan ki is használta az alkalmat, hogy Szent István méltatlan örököseinek tüntesse föl a kormányt, utalva rá, hogy most éppen visszafelé megyünk Európából a szent istváni úton.

Szívtelen, aszociális, az éhezőkön segíteni nem akaró állapotot írt le, miközben tudja, hogy Szerbia felől nyitott a tranzitzóna. Az illegálisan a határt átlépni akaró migránsok visszafelé szabadon közlekedhetnek, így élelemhez is korlátozás nélkül juthattak, ahogy ő is egy szabadkai lelkész közreműködésével akarta eljuttatni a csomagjait az érintettekhez. Fölöslegesen, természetesen, csak a botránykeltés kedvéért. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a pontos helyzetet rögzíti: „A magyar törvények világosan kimondják, hogy minden migránsnak, aki menedékkérő státuszban tartózkodik a tranzitzónában, jár és biztosított az ellátás, amire éves szinten fejenként több, mint 700 ezer forintot áldoz a magyar állam. Amennyiben azonban a menedékkérő kérelmét elutasították, el kell hagynia a tranzitzónát, erről is egyértelműen rendelkeznek a jogszabályok."

Világos beszéd!

Ezért aljas disznóság és hiszti ez az egész, amit Iványiék művelnek. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a barátjaként fellépő Gyurcsány Ferenc azonnal szükségesnek tartotta megszólalni az ügyben. Azt mondja a Facebook posztjában, hogy az „istentelen hatalom a jézusi tanításokra hivatkozva próbálja hatalmát erkölcsileg is törvényesnek mutatni. Eközben a jog erejével éheztetnek embereket.” Napnál is világosabb, hogy nem éheztetnek senkit. Mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy Iványi provokációjára Gyurcsány hazugsággal és vádaskodással reagál. Együtt szidják, együtt igyekeznek újfent lejáratni Magyarországot. Iványi ájtatosan, virágnyelven, ahogy fent idéztük, Gyurcsány pedig durván, ahogy liberális politikusi minőségéhez passzol. A kormányról szólva írja: „A gonosz szólt szájukból. Kárhozat lesz a sorsuk. Mert bár Magyarország nem keresztény ország, ezek arra hivatkozva még azt is megölik, ami keresztény maradt belőle: a másik ember szeretetének, tiszteletének kultúráját, parancsát. Nem képviselik, hanem pusztítják a jézusi örökséget. Miért lenne bocsánat?”

Micsoda szavazatokért kalapozó alja szöveg! Az fenyegeti saját hazáját, aki a magyarok pusztulásán ábrándozik. Így szokott ez lenni. Aki mindent elkövet azért, hogy a migránsok ellepjenek bennünket, kevert népességű országot hozva létre a Trianonnal már amúgy is katasztrófálisan lesoványított nemzetünkben. Befejezve a pusztítást, hogy aztán a szapora muszlim többség majd a keresztényi gyökerek írmagját is kiirtsa.

Gyurcsány szerint a kormány azért gonosz, mert ettől megvédi az országot. Ilyet csak olyan ember mond, akinek orvosra van szüksége. Egy elmuszlimosított országban a társadalom nemcsak önmagát képtelen megvédeni, de a jézusi örökséget is.

Tényleg, miért is lenne bocsánat Gyurcsánynak, Iványinak, az amerikai nagybácsinak s mindannak, aki az ő dollármilliárdjaiból hazája tönkretételén munkálkodik? Hiába a joviális, nagy fehér szakáll, a valódi gonoszságot nem takarja el.   

Horváth K. József - ]]>https://leander.blogstar.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Politika (1582) Nagyvilág (1309) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537) Kultúra (6) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Életmód (1) Gazdaság (702) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Történelem (17) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2778) Heti lámpás (310) Mondom a magamét (7501) Vetítő (30) Egészség (50) Belföld (10) Titkok és talányok (12) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>