- 0
Az ábrándos tekintetű Jávor, mint volt „brüsszeli”, jól ismeri a járást, tudja, kinél érdemes előszobázni, hercigeskedni, kormányt, honfitársat mószerolni stb.
A fővárosi önkormányzat brüsszeli irodájának bezárását indítványozzák a budapesti Fidesz–KDNP képviselői. Nem is csodálom. Az iroda évről évre nagyobb költségvetésből működik, ráadásul még csak nem is „hivatalos” – nem szerepel ugyanis az Európai Unió átláthatósági nyilvántartásában. (Ez annyit jelent, hogy nem folytat hivatalos lobbitevékenységet, holott ez lenne az egyik legfontosabb feladata. Létrehozása óta egyetlenegy magas rangú uniós tisztviselővel sem szervezett találkozót a képviselet.) Ehhez képest az iroda működtetése évi 100-120 millió forintba kerül a budapesti adófizetőknek. Bravó, Karigeri! (Önök kérték.)
Már maga az iroda-létrehozás ötlete is roppant érdekes történet. Maga Karácsony Gergely főpolgármester „találta ki” az irodát, így próbált meg a hóna alá nyúlni az EP-képviselőségből 2019-ben kibukott csókos párttársán, a párbeszédes Jávor Benedeken , akit irodavezetővé nevezett ki. A főváros innovációs és klímaügyi képviselete lett az ökohazafi feladata, valamint hogy lobbizzon: a szivárványos Budapest a kormányt megkerülve közvetlenül kaphassa meg az uniós pénzeket. (Az ábrándos tekintetű Jávor, mint volt „brüsszeli”, jól ismeri a járást, tudja, kinél érdemes előszobázni, hercigeskedni, kormányt, honfitársat mószerolni stb.)
Pár éve a Mandiner munkatársai megpróbáltak utánajárni, vajon mivel múlatja idejét, mire költi a pazar iroda százmilliós büdzséjét a molinóábrázatú Jávor, de csak annyit tudtak rögzíteni, hogy nem kap sérvet a munkától. Az aktív vakarózás és a napi kormányótvarolás mellett csak az érdekelte: időben érkezik-e a léhűtésért járó milliós apanázs.
Pilhál György - www.magyarnemzet.hu