Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Így lesz viccpárt az MSZP-ből: Kunhalmi fél fenékkel már az elnöki székben ül

Így lesz viccpárt az MSZP-ből: Kunhalmi fél fenékkel már az elnöki székben ül

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Alakul a roncsderbi...

Azt nem lehet mondani, hogy a szocialista pártban tolonganának az elnökjelöltek a szeptember 19-i elnökválasztásra. Olyannyira, hogy a női társelnök posztra már szinte el is lehet könyvelni Kunhalmi Ágnest. Persze nem volt nagy választék, de Kunhalmi személye várhatóan garanciát jelent majd a párt további lecsúszására.

Két hét múlva választ elnököt a Magyar Szocialista Párt, amelynek vezetésére eddig mindössze hárman vállalkoznának: a mostani elnök, Tóth Bertalan, a korábban már választást bukott Mesterházy Attila és Kunhalmi Ágnes, a párt jelenlegi elnökségi tagja. Majdnem azt írtam, hogy oktatáspolitikusa, de ezt a kifejezést a sem viselkedni, sem helyesen írni nem tudó politikussal kapcsolatban nem szívesen írnám le, nehogy gúnyolódásnak tűnjön.

Mindezen hiányosságai ellenére Kunhalmi szinte már ott is érezheti magát a jelenleg (a mérhetetlenül alacsony támogatottságú partnerpárttal, a Párbeszéddel együtt is) csak 5-6 százalékra mért párt elnöki székében.

A politika történéseit követők tisztában vannak Kunhalmi Ágnes felejthetetlen és szórakoztató politikai munkásságával – az érthetetlen heherészéstől, a köztévé ajtajának megtámadásán át, egészen a helyesírási hibákkal ékes táblával demonstrálásig vagy a szabadstrand-követeléssel a szabadstrandon. Mindezek garantálják, hogy a baloldal egykori gerinc-, ma már törpepártja szórakoztató mutatványokkal tarkítja majd a politikai élet történéseit.

Persze, az is igaz, hogy nem volt nagy a választék. Hiszen az MSZP ugyan némiképp vitatott körülmények között, de elfogadott egy alapszabály-módosítást, amellyel a jövőben csak férfi-női társelnök-páros vezetheti a pártot. A jelenlegi 13 fős elnökségben, vagyis a meghatározó szocialista politikusok körében a nagy nemi egyenlőség jegyében mindössze három hölgy foglal helyet Kunhalmin kívül: a nagy futóbajnok, Gurmai Zita, Leisztinger Tamás vörös báró egykori élettársa, Tüttő Kata, valamint a nagyatádi Csendesné Murányi Ibolya, akiről lehet, hogy még a párttagok se nagyon tudják, kicsoda. (Az elnökségen kívüli Bangóné Borbély Ildikó még országosan ismert politikusnőnek számít az MSZP-n belül, de talán ő az egyetlen, aki még Kunhalminál is jobban lejáratta magát a fideszesek lepatkányozásával, vagy azzal, hogy botcsinálta filmrendezői babérokra tört, amikor a baloldali képviselők megszállták a köztévét.)

Ebben a mezőnyben Kunhalmi valójában erős jelöltnek tűnik, bár megválasztása – bármelyik jelenlegi férfiaspiráns oldalán – meghatározná, hogy a szocialisták az érdemi, valós politizálás helyett továbbra is maradnak az olcsó populizmus és a faék egyszerűségű üzenetekkel operálás talaján.

Így persze érthető, ha Gyurcsány még ahhoz is veszi a bátorságot, hogy saját meghosszabbított jobbkezét, Brüsszelben regnáló nejét lebegtesse be ellenzéki miniszterelnökjelöltként. Mégis ki mondana neki ellent ebben? A világnézetét hetente változtató Jobbik vagy Momentum, netán a viccpárti vezetés felé tartó MSZP?! Alakul a roncsderbi...

M. Kovács Róbert - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Tv fotel (65) Tereb (146) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Mozi világ (440) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Kultúra (6) Politika (1582) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Jobbegyenes (2778) Heti lámpás (310) Sport (729) Nagyvilág (1309) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7501) Gazdaság (702) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (17) Mozaik (83) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>