A Civil Összefogás Fórum (CÖF) által szervezett békemenet a nemzeti szuverenitás és a konzervatív, keresztény értékrend védelmében létrejött civil társadalmi mozgalom, amely immáron kilenc éve, 2012 januárja óta indul el akkor, amikor arra a legnagyobb szüksége van az országnak. Az alapkérdés pedig az: 2021 őszére olyan helyzet alakult-e ki hazánkban, az unióban, a körülöttünk lévő világban, hogy ismét az utcára kelljen mennünk?

Azt gondolom, 2012 óta talán most van a legnagyobb szükség arra, hogy békemenetet tartsunk.

Annál is inkább, mert a globális liberalizmus emberei és magyarországi csatlósaik, a balliberális ellenzék a végső csatára készül az Orbán-kormány ellen, a jövő évi parlamenti választásokon bármi áron, de meg akarják buktatni a kormányt. Céljuk egy olyan birodalmi Európa megteremtése, amelyben az olyan ellenálló, szuverenitásukat a végsőkig védő nemzeteknek, mint Magyarország és Lengyelország, nem osztanak lapot. A globalisták és a szuverenisták küzdelme mind Európában, mind Magyarországon a csúcsához érkezett; ezért, és leginkább ezért van szükség a békemenetre, amely demonstrálja, hogy az Orbán-kormánynak nemcsak Európában és az unióban vannak szövetségesei, hanem mögötte áll a nemzeti és keresztény értékrend iránt elkötelezett állampolgárok sokasága.

Az Orbán-kormány tehát nem egy belterjes elit harcot folytat az ellenséges európai és magyar elitekkel, hanem a honpolgárok, a civil társadalom érdekeit és értékeit képviseli, törekvése ezért is demokratikus. Nem úgy, mint a brüsszeli elité, amely már réges-régen elszakadt az európai polgároktól, nem nekik akar megfelelni, hanem a globális erőcsoportoknak, akik elhatározták, hogy a nemzetállamokat be­látható időn belül megszüntetik.

A helyzet ebből fakadóan pengeélessé vált, két szempontból is.

Egyfelől egyértelmű, hogy a minket körülvevő nemzetközi környezetből olyan összehangolt támadás indult meg ellenünk, amilyenre ebben a formában és mélységben az elmúlt kilenc évben nem volt példa, még azzal együtt sem, hogy több nehéz évet éltünk át, és számos kihívás elé került a keresztény és nemzeti tábor Magyarországon. Azt hiszem, elérkeztünk a választóvonalhoz: a globalista pénzügyi elit s az általuk irányított uniós intézmények – bizottság, parlament, bíróság, s részben az Európai Tanács – most valóban elszánták magukat a megleckéztetésünkre. Sőt nem pusztán arra: a megbüntetésünkre. Sőt még annál is többre: az ellehetetlenítésünkre, ha nem tesszük meg azokat a lépéseket, amelyeket ők diktálnak nekünk. A LIBE bizottság magyarországi látogatása sem volt más, mint erőfitogtatás, s egyben kampány idején beavatkozás a belpolitikai viszonyainkba.

És természetesen a végső eszköz a pénzmegvonás. Vagyis, amit az egyik európai parlamenti alelnök, nevezett Katarina Barley mondott (persze Soros György és követői mellett), aki kijelentette, hogy az olyan renitens országokat, mint Magyarország és Lengyelország, ki kell éheztetni azzal, hogy megvonják tőlük a pénzügyi támogatásokat.

És ennek már valóban fele sem tréfa.

Ennek az összehangolt támadásnak világos, kőkemény üzenete van: vagy alkalmazkodtok a mi „értékrendünkhöz” (ugyan miért kellene?), vagy takarodjatok a klubból. Másként szólva, kulturális értékdiktatúrát kívánnak megvalósítani velünk szemben, ránk akarnak kényszeríteni egy multikulti, kozmopolita, globalista életformát és világlátást úgy, hogy meg sem kérdeznek arról, akarjuk-e ezt vagy sem.

Ennek tudatában és magabiztosságával kell szembenéznünk a jelenlegi helyzettel, és kellő bátorsággal, de nem átgondolatlan vakmerőséggel megfontolni a lehetséges alternatívákat – és megindítani a békemenetet a saját életformánk, erkölcsünk, világlátásunk és hitünk védelmében. Nem beszélve arról, hogy akárcsak a legelső békemenetnél, most is nyugodtan jelszavunk lehet az akkori, molinóra felírt szövegünk: nem leszünk gyarmat! Mert kilenc év alatt sajnos nem változott semmi, vagyis igen: az unió fősodratú urai úgy gondolják, hogy eljött a velünk szemben folytatott végső harc ideje. Ebből kiindulva kell megadnunk nekünk, civileknek a támadásra a megfelelő és arányos válaszlépéseket. Másrészt, a globális hálózat által irányított magyar baloldal – tisztelet a néhány kivételnek – az elmúlt hónapokban olyan agresszív hangvételt engedett meg magának a kormánnyal szemben, amire talán még öt-hat évvel ezelőtt sem volt példa a magyar demokrácia harmincéves történeté­ben. Amit például a baloldali miniszterelnökjelölt-jelöltek a tévés vitáik során állítottak és állítanak azóta is, az riasztó lehet minden józanul gondolkodó magyar állampolgár számára. És ebből a szempontból majdnem teljesen mindegy, hogy Márki-Zay Péter vagy Dobrev Klára lesz a miniszterelnök-jelöltjük.

Hiszen mit is „ígérnek” arra az esetre, ha hatalomra jutnának?

Röviden szólva hajmeresztő dolgokat: a) a jogállamiság semmibe vételét, a kétharmados törvények feles törvényekkel való megszüntetését, beleértve a jelenlegi alaptörvény eltörlését; b) az általuk NER-nek nevezett demokratikus politikai rendszer megszüntetését, tehát rendszerváltást (de vajon mire?!); s végül c) a politikai ellenfelekkel való nem pusztán elszámolást, hanem leszámolást, totális személycseréket a közélet összes fórumán, a politikai ellenség egzisztenciális megsemmisítését. És ezzel jobb sorsra érdemes hazánkat valójában egy afrikai diktatúra szintjére szállítanák le.

Mindebből látszik: ha van baj Magyarországon a jogállamisággal, akkor az a balliberális ellenzék politikai fellépésének tartalmával és minőségével, illetve a hatalom átvételével kapcsolatos céljaikkal összefüggésben merül fel. Nos ez az, amit vizsgálnia kellene a LIBE bizottságnak és az unió egészének! A békemenetre tehát nincs is nagyobb szükség, mint most, hiszen jól tudjuk, hogy már az első békemenet is meghátrálásra kényszerítette az akkori bizottságot, s erről nem más, mint Orbán Viktor számolt be annak idején. 

És éppen ez a kulcskérdés: vajon miért hátrált meg akkor az Európai Bizottság a békemenet hatására?

Azért, mert a békemenetnek európai léptékű, szimbolikus jelentősége van: az egyetlen ország jelenleg a kontinensen, a vén Európában, ahol a nemzet polgárainak százezrei önkéntesen, a békemenet vezetőinek hívására az utcára mennek, és kifejezik akaratukat egy értékrend megvédése mellett; demonstrálják szándékukat, hogy nem tűrik el, nem nézik passzívan és tehetetlenül, ahogyan a globalista, neomarxista liberális fősodor Európa hagyományos közösségi értékeinek és tradícióinak a szétzúzására tör. Még talán Lengyelországban sincs a békemenethez fogható mértékű civil, nemzeti mozgalom, azonban számos lengyel – hadd alkossak itt egy új fogalmat – értéktársunk csatlakozik hozzánk október 23-án is, akárcsak a korábbi békemeneteken tették ezt, köszönhetően a CÖF és a Gazeta Polska című lap körül tömörülő polgárok („Gazeta Polska-körök”) évek óta tartó együttműködésének.

Ez az állapot, ami Európa nyugati felén kialakult, minden, csak nem demokrácia. Márpedig a globális véleménydiktatúrával szemben a klasszikus európai értékeket védő polgárok fellépése nélkül, a nemzeti kormányok tömegtámogatása nélkül nem lehet ellenállni. Talán fel tudjuk ébreszteni nemcsak a közép- és kelet-európai, hanem a nyugat-európai népeket is, tudathatjuk velük, hogy nincsenek egyedül, ahogyan József Attila írta a Bűn című versében, mert „vannak itt, s nem vagy idegen”.

Halld hát és lásd, Európa, mit üzen a békemenet!

Fricz Tamás

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Borítókép: A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) békemenetének résztvevői érkeznek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendezett díszünnepségre az Országház előtti Kossuth Lajos térre 2018. március 15-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi