Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Horthy és Puskás

Horthy és Puskás

Flag

Szöveg méret

4
Átlag: 4 (1 szavazat)
Puskás tűrt egy darabig, majd letolva a nadrágját, 60 ezer néző előtt, csupasz fenekét mutatta a zajongóknak: ezt nyaljátok ki!

A Demokratában a múlt esztendőben megjelent Horthy-sorozatom és az ez évi könyvhétre napvilágot látott Horthy Miklósról szóló könyvem, számomra legalábbis, váratlan tanulságokkal szolgált.

Alkatomnak megfelelően provokáló vitairatot írtam, a legszigorúbban a tényekre hivatkozva. Tényleg a tényekre, mert erre tanítottak mestereim, a történész Hajnal István, az irodalmár Bóka és (!) bármennyire is meghökkentő, a mélységesen szubjektív lírikus, Füst Milán is. Németh László pengeéles esszéiről nem is szólva. Olykor szarkasztikus és majdnem goromba sorozatomat az váltotta ki, hogy a kormányzó halála után még hatvan esztendővel is az 1919-es és az 1948-as bolsevista hazugságokkal papagájozták Horthyt, aminek azonban a lényege nem is Horthy személyének gyalázása, sokkal inkább a magyarság idegen elnyomók kedve szerinti sunyonc denunciálása volt.

1990-ig úgyszólván egyáltalán nem, de még a rendszerváltozás után is böcsületes történeti hitelességű kép kevés jelent meg Horthyról és koráról. De azért jelent meg, elhallgatva defetisták részéről, és rebbenéstelenül folytatva a rágalomáriázást a fene tudja, milyen oldalról.

Ami számomra „váratlan tanulságokkal szolgált”, az a magyar társadalom számottevő részéről, az írásaim fogadtatása volt. Már a hetenként megjelent sorozatra kapott reakciók is elgondolkodtatóak voltak. Egyfelől még mindig bátorságnak ítélték meg pusztán csak őszinte, tényekre alapozott, tárgyilagos írásaimat, másfelől megkönnyebbülten fölsóhajtva, lelkesedéssel fogadva azokat. A legérdekesebb visszajelzések a velem egyetértő olvasóimtól a tőlük kapott kiegészítések voltak a kormányzó alakjáról.

Ezek közül most azonban csak egyre hivatkozom, amit történész olvasóm és barátom hozott el. Ez a Rubiconban megjelent cikk, amelynek voltaképpen nem is Horthy, hanem Puskás Ferenc a hőse. És jól dokumentálja azt a tényt, hogy Horthy személyisége mélységesen beépült az egészséges magyarok tudatába.

1956 nyarán a kormányzó megtekintette a lisszaboni stadionban a Portugália–Magyarország-futballmeccset. És most idézem a forrást: „A meccset követő napon jön Puskásnak az az ötlete: ha már itt vagyunk, tegyük tiszteletünket Horthy Miklósnál.” A legbolsevistább Rákosi-korszak végén történt, igaz, már az 1954-es „focialista forradalom” után. De akárhogyan is van, Puskás akciója a szememben az 1956. októberi szabadságharc előszele, így utólag megítélve. A csapat több tagja megijedt Horthy estorilbeli meglátogatásának a gondolatától is, de néhányan kiutaztak Puskással Estorilba a kormányzót megtisztelendő. Aki már élt akkor, fölfoghatja Puskás mérhetetlen vagányságát és bátorságát. Sokszor láttam Puskást focizni, akkor még érdemes volt meccsre járni, s láttam a Népstadionban a magyar–román mérkőzést is, amin Öcsi valami okból lazsált, és a kezdőkör közepén állva csípőre tett kézzel nézte a meccset. Mire a „béközép” fujjolni kezdett, s azt követelte, fokozzák le az őrnagyot közlegénnyé.

Puskás tűrt egy darabig, majd letolva a nadrágját, 60 ezer néző előtt, csupasz fenekét mutatta a zajongóknak: ezt nyaljátok ki! Majd elkapva egy labdát, száguldani kezdett, és jobbra-balra döntögetve a román védőket, a kapust is kicselezve, besétált a kapuba labdástól.

Az estorili villa előtt azon tanakodtak: hogyan szólítsák a kormányzót? Puskás ebben is brillírozott: Miklós bácsit javasolt, amiben a magyar köznép szeretete – és Puskás veleszületett hatalmas intelligenciája – fejeződött ki.

Szalay Károly - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (702) Életmód (1) Mozaik (83) Nagyvilág (1309) Vetítő (30) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Kultúra (6) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Egészség (50) Autómánia (61) Politika (1582) Heti lámpás (310) Sport (729) Tv fotel (65) Belföld (10) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2778) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Titkok és talányok (12) Történelem (17) Mondom a magamét (7501)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>