Mit szorongatná! Dédelgetné, simogatná, csókolgatná, majd dörzsölgetve próbálná onnan kiimádkozni Hillary Clinton mindenható dzsinnjét. Ezt teszi összebújva Gyurcsány Ferenc és Molnár Gyula, Bajnai egymással duzzogó maradékai és az LMP-pártok identitáshajhász vezetői is. Hiszen csak ebben, a tengerentúli kegyben reménykedhetnek! Amerikai álmuk megvalósulását, a csodát, a hatalomra kerülést, Orbán megbuktatását nem maguktól, hanem a nagyszerű Egyesült Államoktól, Hillary Clinton megválasztásától várják. 

 

Kell ez a nő, na!

 

Kell azért is, mert Orbán Viktor dicsérte Donald Trumpot, márpedig amit „Viktor” mond, az csak rossz lehet. Keserű történelmi áthallással élve: Orbán Magyarországa nem ország, Gyurcsányé mennyország. A magyarok meg le vannak… nehogy már az alapján kelljen dönteni, ami nekik jó. Hol lenne ebben a modernizmus, az előremutató progresszió?!

Trump persze valahol sötét kártya. Ismerjük mint sikeres vállalkozót, mint showmant, nyilvánvalóan határozott, kemény és kétségkívül önhitt, nárcisztikus ember. Európában ezek a jelzők nem feltétlenül hangzanak jól, Amerikában azonban dicsérőek. Tény, nem tudjuk, milyen lenne állami pozícióban. Azt tudjuk, hogy mit ajánl választóinak. Ez pedig külpolitikai értelemben számunkra kedvező. 

 

Vegyük sorrendben: az, hogy a migránsokat reális veszélyként kezelik, előrelépés az eddigi félrenéző, lekezelő, „édi-bédiző” tengerentúli felfogáshoz képest. Trump meri a nevén nevezni a gyereket, így a menekültek közé beférkőző terroristákat sem óhatatlan járulékos kárnak, hanem valódi veszélynek tekinti. Jó az is, hogy Trump véget akar vetni a „demokráciaexportnak”, a migránsinvázió első számú okának. Egy republikánus elnök persze sohasem mondaná ki, hogy „visszavesz Amerika arcából”, de ha a valóságban ezt teszi, az jó a világnak és nekünk is. Kedvező az is, hogy Donald Trump ki akar egyezni Oroszországgal, pragmatikusan akar tárgyalni Vlagyimir Putyinnal. Persze ő is szeretné képviselni a „nyugati civilizációs értékrendet”, és a fegyver- és energetikai lobbinak is kell piacot teremteni, de ezért talán nem éri meg újra hidegháborúba merülni. Mivel az ukrán rémálomba, a szankcióháborúba Amerika nyomására sodródott bele az Európai Unió is, ez nekünk is jó. Szó szerint forintszázmilliárdokat hozna vissza a konyhára. De visszatérve a terrorista- és migránskérdéshez: ha Trump arra kényszeríti a NATO-t, hogy valóságos biztonsági kihívásokkal foglalkozzon, és ne Moszkvával folytasson méregdrága árnyékbokszolást, nos, az is jó a világnak és nekünk. 

 

Természetesen a fentiek csak spekulációk, Trump ígéretei erre utalnak, de hát jogos a felvetés: láttunk már igazmondó juhászt és politikust eleget a tengerentúlon is. 

Trumpról tehát csak feltételezéseink vannak, azonban Hillary Clintonról mindent tudunk. Ő maga elnökjelöltté választásakor is elmondta, milyen politikát folytatna, kinek az örökségét venné át. Azt gondolják, Barack Obamáét? Á, dehogy! Ő bizony külpolitikai orákulumnak is vinné a Fehér Házba Bill Clintont. 

 

Az egykori elnök az ENSZ előtt tartott búcsúbeszédében 2000 szeptemberében gyönyörűen fejtette ki gondolatait: olyan modern világot akar, ahol az emberi élet fontosabb a határoknál, az országok szuverenitásánál, függetlenségénél. S a jó Bill nem a levegőbe beszélt, mögötte volt nyolc év elnökség. Bizonyított, tényleg függetlenítette magát az országhatároktól és a nemzetek önrendelkezési jogától. Amerikai katonákat küldött Szomáliába, Haitire és Szudánba, majd 1999-ben megtámadta Jugoszláviát. Mindenhol csak az emberélet volt a szempont, így például a vajdasági hidak és városok bombázása is az Irgalmas Angyal fedőnév alatt zajlott. Több ezer civil, asszony és gyerek ma már nem tudja megköszönni ezt az irgalmas gesztust az Amerikai Egyesült Államoknak, az életükbe került a clintoni emberjogi politika. Jugoszlávia bombázása egyébként ellentétes volt a nemzetközi joggal, de helyes lépés volt a „szabad világ” szempontjából – ezt Bill Clinton külügyminisztere ismerte el 2013-ban. Ma Madeleine Albright Hillary Clinton egyik tanácsadója, és az volt akkor is, amikor a demokrata politikus Obama külügyminisztereként meghirdette az arab tavaszok „békepolitikáját”. Természetesen itt is az emberek élete volt az első szempont, köszöni ezt azóta is az egész arab világban, és köszönthetjük mi is a migránsok millióit Európában.

 

Ez a clintoni külpolitika nagyban. Mert van „kicsi” is, amikor nincs korbács, csak „jó tanács”. Ilyenekkel Magyarországot is bőven ellátták mind a ketten: Hillary külügyminiszterként alig burkoltan utasításokat osztogatott Budapesten, míg Bill felesége kampányában okította ki Amerika iránti kötelességeikből a hálátlan és civilizálatlan magyarokat. 

 

Hillary Clinton elnökségétől tökéletesen tudjuk, hogy mit várhatunk. Ezért imádkozik érte Gyurcsány és a hazai „demokraták” többi önjelölt helytartójelöltje, és ezért mondta róla Orbán, hogy „halálos” lenne számunkra.

 

Máté T. Gyula - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>