Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Hazaárulók öt pontja

Hazaárulók öt pontja

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Mesterterv Orbán leváltására!

A Washington Postban a minap egy olyan írás jelent meg, amelyik öt pontba szedte, hogyan kellene eltávolítani a legitim választások révén szerzett hatalomból Orbán Viktort.

A híres függetlenségébe hovatovább bekattant Index.hu a Washington Post újságírójaként azonosította a forrást, de ez álhír volt. A fiatalok már aligha emlékezhetnek az egy emberöltővel ezelőtt szárba szökött weyerizmusra – a budapesti szerző megírta ledorongoló cikkét (akkor az Antall-kormányról) a nyugati lapokba, majd itthon visszaszemlézte: ezt írja rólunk a szabad és elfogulatlan nyugati sajtó. Az apák nemzedékétől a fiúk is tanultak: csupán abban bízhatunk, hogy az unokák generációjánál biológiai okokból már nem ugyanaz a mindenható tőzsdecápa lesz a finanszírozó.

Az egyik szerző Dalibor Rohac, a Somogyi Zoltán (ATV) által gründolt, Soros- és Gyurcsány-pénzen felhizlalt Poli­tical Capital kutatója. Társa, Hajba Máté pedig a szintén Somogyi epszilon sugarú környezetéből a Szabad Piac Intézet igazgatója, ahol olyan ízig-vérig független piactársakkal van egy fedél alatt, mint Kész Zoltán és Nehéz-Posony Márton politikusok, valamint Széky János (Élet és Irodalom) és Seres László (HVG.hu) baloldali-liberális sajtómunkások. Hajba lehetne akár „az izraeli Háárec újságírója” is: ott speciel a magyarországi intoleranciáról és még véletlenül sem a zsidó reneszánszról szokott értekezni.

Az öt pontban „csupán” azt gondolták elintézni, hogy egy Colleen Bell-féle puha nagykövet helyett egy Goodfriend típusú kemény ügynököt küldjenek a Szabadság térre; Goodfriend módra tiltsanak ki mindenkit, akinek köze van a „lex CEU”-hoz, vagyis lényegé­ben az egész magyar kormányt, meg az összes kormány­párti képviselőt; az amerikaiak ne hadgyakorlatozzanak többet a NATO-szövetséges magyarokkal (ez azért egy polgárháborús Ukrajnával szomszédos országra vetítve nemcsak Budapestről, hanem Washingtonból nézvést is nettó hazaárulás); továbbá Trump ne találkozzon Orbánnal, miként a külügyminiszterét sem fogadta Washingtonban senki.

Az érvelés hitelén sokat ront, hogy a szerzők, hiába könyörögnek magyar viszonylatban is a közép-keleti viszonylatban már úgy bevált amerikai demokráciaexportért, azt hazudták, hogy Szijjártó Pétert csupán a színes múltú, azóta menesztett nemzetbiztonsági tanácsadó, Gorka Sebestyén fogadta. Erre előkerül egy fotó, ahol Szijjártó épp Tom Shannon külügyminiszter-helyettessel parolázik. Neki vagy nem jár a Washington Post, vagy mégsem ezt tekinti külügyi kottának. Az öt pontból a kedvencem mégis az a kontinenstévesztő indítvány, amely az amerikaiaktól követeli a Fidesznek az Európai Néppártból, hazánknak pedig az Európai Unióból való kizárását.

Az efféle módszereket tapasztalva az embernek tényleg viszketni kezdenek bizonyos testrészei, de aztán megnyugodhat: a „demokraták” egy évvel a választások előtt feladták a demokratikus küzdelmet: már csak a deus ex machina eszközé­ben bíznak. Régebben a Pravdában írták volna meg mindezt, most pedig a Washington Postban. Az most a Pravda.

Csontos János - ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7501) Nagyvilág (1309) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537) Heti lámpás (310) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Mozaik (83) Tereb (146) Sport (729) Belföld (10) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Kultúra (6) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (702) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Autómánia (61) Jobbegyenes (2778) Mozi világ (440) Történelem (17)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>