Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Hamburgi idiotizmus

Hamburgi idiotizmus

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ez igen!

Azon már senki nem csodálkozik, már aki nem hülyébb, mint fél pár rendőrcsizma, hogy a németek időről időre túltolják a korrektség-bringát, de most annyira jól sikerült, hogy a saját bringájuk szembejött velük és elütötte őket.

Történt, hogy az élelmiszerkereskedelmet láthatóan a Szomszédok Madaras Bandija mellett kezdő Edeka cég húzott egy merészet, és a kötelező pc és érzékenyítés jegyében minden külföldi terméket lesöpört a saját polcairól a hamburgi kikötő melletti boltjában. A helyszín nem meglepő, hiszen Hamburgban bontogatta a szárnyait az ősellenség, Anglia gombafejű bandája, a kommunizmust popzenével hirdető Beatles, a városban található a legnagyobb szex- és erotika negyed, és a Munkáspárttól balra eső Sankt Pauli futballklub is az északi kikötővárosban székel. Más szóval, Hamburg multikulti, pc, befogadó, toleráns, nyílt, blablalba.

De ez a mostani performansz már minden határon túlmenő hülyeség, ami – és ezt nyomatékosan kijelenthetjük – elmeorvosért kiállt.

Az antirasszizmus jegyében minden külföldi terméket levenni a polcról, hogy a szerencsétlen lengyel vendégmelós újra 1980 csukaszürke Varsóját lássa lelki szemei előtt, azért még egy tátikás szemináriumra is erős ötlet. A szegény, magát nyilván liberálisnak valló cégvezetők pedig ezzel kívánták demonstrálni, hogy milyen tuti is, ha telis-tele vagyunk külföldi árukkal, termékekkel, és természetesen a mindenfelől beözönlő – magát menekültnek hazudó – humanoiddal.

Erről szívesen megkérdezném a békési, hevesi dinnyetermesztőket, az egykori cukoripar beszállítóit, az egykori se szeri, se száma vágóhidak henteseit, hogy ők mit gondolnának erről. Mert 1990 után szép lassan (néhány ágazatban gyorsabban) jött a cseh, az osztrák, olasz, szlovén, lengyel, kínai cucc, a magyar gazda, melós meg mehetett játékgépezni, vagy rabszolgának germánföldre.

És most következzék néhány ellenpélda libsi barátainknak, akik mindig is a tőke és munkaerő szabad áramlásában, a piac önszabályozó erejében és az SZDSZ-ben hittek.

Azért mázli, hogy az utóbbi már nincs.

Az imádott bankárgyerek, Macron Citroёnből száll ki, ha meg akarja Trump tökeit, illetve kezét szorongatni. Anno Sarkozyt oly egyértelműen baszta le a komplett francia sajtó, mert nem Le coq-ban (hanem Nike-ban) joggingolt, mint a pengősmalacot, és hát II. Erzsébet sem Mercedesből integet a sok sápadt alattvalójának, hanem Bentley-ből, arról már ne is beszéljünk, hogy Akihito is Toyotával nyomja.

És hogy ne érjen minket a vád, hogy csak a nobilitás ügyes-bajos dolgaival foglalkozunk, megjegyezhetjük, hogy, mi, itt Magyarországon egész jól meglennénk osztrák cukor, spanyol kígyóuborka, szlovák tej, cseh májas, és horvát ásványvíz nélkül is. De ha germán barátainknak ennyire fel akarják magukat adni, hát tessék, szüntessék meg a komplett gépiparukat, autógyáraikat, pénzügyi szektorukat, és minden mást, ami súlyos száz milliárdokat termel nekik (lásd. német jólét!), ne az alapból hitvány mezőgazdaságukkal és élelmiszer-termelésükkel mutassanak példát! Az előbbieket majd átveszi Kína, vagy valamelyik orosz milliárdos, vagy épp a japcsik töltik ki a piaci űrt, és akkor majd lesz Münchenből, meg Stuttgartból India-külső és örvendezhetnek a sokféleségnek.

Bár enélkül az is lesz.

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Egészség (50) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2778) Mondom a magamét (7501) Kultúra (6) Belföld (10) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Politika (1582) Sport (729) Heti lámpás (310) Tv fotel (65) Történelem (17) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Mozaik (83) Gazdaság (702) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>