Most, hogy Gyurcsány – ritka ocsmány módon – előjött a farbával, beletrombitálta a nyilvánosságba, hogy tavaly 460 millió forintot adózott, eszembe jutott egy régebbi történet a 2014-es kampány időszakából.

Történt, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) csapata, Gyurcsány Ferenccel az élen Rákosmentére és Kőbányára készült kitelepülésekre, lakossági fórumra. A központi és a helyi kampánycsapatok az Örs vezér terén találkoztak.

Gyurcsány észrevette, hogy pár lépésre tőlük egy hajléktalan kéreget. A pártelnök úgy gondolta, hogy példát mutat. Belenézett a pénztárcájába, de valami nem stimmelt, mert a csapathoz fordult. – Tudnátok adni 500 forintot, nekem csak nagyobb címleteim vannak, kétezres, ötös, tízes, majd a kőbányai fórumon visszaadom! – mondta. A nyugdíjas pártaktivista Laczó Zolinak pedig volt egy ötszázasa. Micsoda véletlen, nála éppen ez volt a legnagyobb címlet. Az ügylet lebonyolódott, a hajléktalan megkapta az adományt, Ferenc pedig elégedetten sütkérezett a jótevőknek kijáró napsütés vakító fényében.

Büszke volt magára.

Legalább annyira, mint amikor most odavágta Botkának, hogy ő annyi adót fizet, amennyit Botka „Laci” egész életén át nem keres. Fölfogható ez egy délceg anyázásnak is. Így fejezve ki tiltakozását az ellen, hogy a millión felüli havi jövedelmüeket jobban meg akarja adóztatni az MSZP miniszterelnök-jelöltje, mint a jelenlegi adóztatási gyakorlat. Az összeg nagysága hivatott kifejezni azt is, hogy Gyurcsány az ügyesebb, a talpraesettebb politikus, ő a jobb vezető. Kettejük versenyében Botka pedig csak bottal ütheti a nyomát. Ergo, mi az, hogy nem akarják őt velük egy csapatban játszani hagyni?

Politikai rátermettsége persze nem is kérdés! Naná, hogy így van! A bérből és fizetésből élő emberek, akik között jócskán akad baloldali gondolkodású, akiknek a képviseletére a DK is nagy lelkesedéssel jelentkezik, „nagyon vevők” arra, ha a pártelnök azzal dicsekszik, hogy neki milliárdjai vannak a bankban. Sőt, éves jövedelme is meghaladja az egy milliárd forintot. Ennél nagyobb mágnes nem is kell. Csak úgy rajzanak rá az újabb szavazók, mint legyek a lócitromra!

De vissza 2014-be. A hajléktalan boldog a pénzzel, Gyurcsány szintén, mert adott. S Laczó Zoltán is úgy gondolja, hamarosan az lesz ő is, mert visszakapja az 500 forintját. Eljött az este, a Szent László téri művelődési házba érkeztek a kőbányaiak. Zoltán az első sorba ült, hogy Ferenc még véletlenül se tévessze szem elől, s ábrázatáról eszébe jusson a kicsiny adósság.

Hát nem jutott. Eltelt egy hét, kettő, a piroshasú csak nem akart hazatalálni. Zoltán hónapok múltán is hiába várta pénzecskéjét. Közben persze mondogatta a rákosmenti DK-soknak, hogy bizony illene már Gyurcsánynak megadnia a tartozását. Addig meddig, míg a helyi elnök, Hernádi Gyula megelégelte és saját zsebből visszafizette. Igyekezve helyreállítani a „kisemberekkel mindig nagyvonalú pártelnök” becsületét.

Emlékezhetünk akár Takács József nyugdíjas, kiábrándult Gyurcsány-fun történetére is, aki szintén hátat fordított a DK-nak, noha éveken át nyakába akasztott táblákkal tüntetett Gyurcsány mellett, az Orbán-kormán ellenében.

Bizonyára sokan vannak, akik számára Gyurcsány egyik, most fölvillantott arca sem meglepő. Se a Botkával viaskodó, se a mezei párttagokat kihasználó, rajtuk élősködő, munkájukat semmibe vevő senkiházié.

Azt mondja Leibniz, hogy „Aki túl hangosan és túl gyakran kukorékolja a saját nevét, azt a gyanút kelti, hogy szemétdombon áll.”

Okos bácsi volt.

]]>http://leander.blogstar.hu/]]>