- 0
Az ember reménykedik, hogy az amerikai elnökválasztáson győz a tisztesség, a tiszta demokrácia a manipuláció, a törvényességet levélszavazatokon keresztül megkerülő pofátlanság és nyíltszíni aljasság fölött. Ám ahogy múlik az idő, úgy erősödik az érzés, hogy Biden a manipuláció, a csalás seregeinek élén fogja elfoglalni büszkén az elnöki széket. Mintát adva a világnak arról, hogy a demokrácia, az emberi jogok őshazájában mit is jelent ma a „többségi” uralom. Mindeközben soha nem látott méreteket ölt itthon is a járvány, a földi magyaroknak életükben soha nem tapasztalt tragikus helyzetben azzal is szembesülniük kell, hogy a momentumos Cseh Katalin már megint a hazát „árulja”. Nem arra büszke, hogy mennyire kiveszi a részét pártjával együtt a vírus elleni védekezésben, hanem arra, hogy tovább áskálódik a kormány ellen. Büszke arra, hogy közreműködőként egyedüli magyarként kiveszi a részét abból a megállapodásból, amely a jogállamisági mechanizmus szövegében az Európai Uniót vezető soros elnökség és az Európai Parlament között jött létre. Ez pedig azt jelenti – írja ugyancsak büszkén Facebook-bejegyzésében Cseh Katalin –, hogy „az uniós források ennek a mechanizmusnak a keretei között felfüggeszthetőek abban az esetben, ha az EU illetékes szervei a jogállamiság sérülését állapítják meg.”
Cseh Katalint az sem zavarja, hogy saját momentumos párttársa, Donáth Anna ismerte el egy nyilvánosságra került videóban, hogy nincs olyan egzakt jogszabály, amely pontosan meghatározza, mi is az a jogállam. Márpedig ha nincs ilyen, akkor nem is lehet rá szankciókat építeni. Vagy ha mégis megpróbálkoznak, akkor az a valóságban éppen annyira áll stabil lábakon, mint a kártyavár. Donáth pontosan ezt mondta: „De az biztos, hogy amíg az Európai Unió nem hoz – legalábbis vízióban – olyan dolgokat, hogy ő mit ért a jogállamiság alatt, és ez neki miért fontos és miért köti például a kifizetéseket jogállamisági kritériumhoz, addig a Fidesz narratívája, Varga Judit narratívája, aki a jog nyelvén érvel, addig „sajnos” ez labdába rúg, sőt, addig végül is nekik van igazuk.” Varga Juditnak, a magyar álláspontnak tehát Donáth szerint is igaza van. Nem mintha ezt eddig józan ember korábban megkérdőjelezte volna. Az Unió alapját a szerződések jelentik, amelyekben egy szó sincs arról, mit jelent pontosan a jogállam. Azért nincs, mert nem is lehet, mert minden országban mást jelent. Donáth Anna is egy uniós vízióért rimánkodik, amihez hozzá lehetne kötni a pénzmegvonási szankciókat. Ám ő is tudja, ha lenne is ilyen vízió, az még egyáltalán nem jogszabály, amelyet csak az összes tagállam állam- és kormányfői konszenzussal alkothatnának meg. Módosítva az uniós alapszerződéseket, amire viszont semmi esély sincs, ismerve az idevágó lengyel és magyar álláspontot.
Mindez azonban nem zavarja Cseh Katalint, hogy olyan tárgyalásokon képviselje magyarként az idegen nézeteket, amely teljesen ellentétes hazánk érdekeivel. Hisz ennek az egész politikai erőszakoskodásnak egyáltalán nem a jogállami kritériumok teljesítésének hiánya van a mélyén, amelyeknek hazánk egyébként maradéktalanul eleget tesz, hanem az, hogy nem engedjük be a migránsokat hazánkba. Ez Soros György első számú akarata, amelyhez a kezéből evő brüsszeliták – köztük Cseh Katalin és a teljes magyar baloldal – fenntartás nélkül asszisztálnak. Ez a 2015 óta történt, migránsokhoz köthető terrorcselekmények okán minden józan ember számára nyilvánvaló, nem szólva a közelmúlt franciaországi lefejezéseiről és a szomszédos Bécsben történt szörnyűségről.
Ennek ellenére az az elvárás Magyarországgal szemben, hogy teremtsünk a migránsok beengedésével idehaza olyan létbiztonságunkat fenyegető közállapotokat, mint az illegális bevándorlókkal már bőven megrakott nyugati országokban van.
Hát hogy? Bocsánat a kifejezésért, de hülyék vagyunk mi? Milyen európai értékek szolgálatáról hadoválnak a brüsszeliták, ha maguk sem képesek biztosítani országukban az emberi élet biztonságos alapjait? Minden demokrácia első számú követelménye, hogy gyakorlói biztonságban érezhessék magukat. Maga Bibó István mondja, akinek mondatát mindenki idézi, hogy „Demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni.” Tessék mondani, ki az az ember, aki nem fél a robbanómellényes, késekkel, géppisztolyokkal felfegyverzett terroristák kiszámíthatatlanságától, a zsinagógákra törő Allahu Akbart kiáltozóktól, akiktől még a rendőrség sem tud megvédeni senkit. Nem az a nyilvánvaló, hogy ilyen helyzetben egyszerűen ne engedjük be őket? A Cseh Katalinok, a Dobrev Klárák, a Ujhelyi Istvánok eközben azért követnek el mindent, hogy nyissuk ki a kapukat, hozzuk nyakunkra a bajt, hogy az így bejövő ismeretlen, beazonosíthatatlan emberek révén – Soros segítségével – majd hatalomra segítik őket.
Ahogy nem ez történik-e „véletlenségből” Amerikában is éppen a szemünk előtt? Hiszen itt is Soros György az egyik legnagyobb támogatója annak a Bidennek, akire hihetetlen mértékben érkeznek még a már rég elhunytaktól is a levélszavazatok. Arról nem is szólva, hogy már eddig kétmillióval több voks érkezett be, mint ahány választó regisztrált a szavazásra. Azokat vajon ki adta fel?
Mert a józan többség Amerikában is a biztonságot, a fejlődést képviselő Trumpra szavaz, arra, hogy „Amerika az első”, csakhogy a jelek szerint ő most akkor sem győzhet, ha megnyeri a választásokat. Mert az arcát titokban tartó háttérhatalom ezt nem akarja megengedni.
Cseh Katalinéknak éppen annyit ér a magyarok érdeke, mint Bidenéknek az amerikaiaké. Semmit. Nem sorolom, hogy eddig mennyi nemzetellenes tettükkel hívták fel magukra a figyelmet az nolimpiától kezdve, a szavazati jog idősektől való megvonásán át egészen a határon túli magyarok ellen való kampányolásig Romániában, Szlovákiában.
Azért az őrült időkben is van tiszta beszéd. „Soros négy éve leírta, hogy ne adjanak költségvetési támogatást azoknak, akik nem engedik be a migránsokat” – hangsúlyozta Orbán Viktor, kijelentve: „Magyarország nem zsarolható, nem fogja beengedni a migránsokat, a neki járó pénzhez pedig hozzá fog jutni.”
Hiába ünnepli magát a szégyentelen Cseh Katalin.
Horváth K. József - www.888.hu