A nagy nyári szabadságolás kitörése előtt két hosszú elemzésben foglalkoztam az MSZP strukturális problémáival (Az MSZP végórái? I-II.), amelyek mára a Botka–Molnár-tandem mellett a nevetségessé válás és a teljes politikai infantilizmus hálójába hajtották az MSZP miniszterelnök-jelöltjének 2018-as választási stratégiáját. Ennek a politikai infantilizmusnak pedig még csak nem is az adja a kontúrjait, hogy senki nem tudja és nem beszél arról, hogy mit is akar ez a „szögedi jóember” úgy általában Magyarországgal, ha kormányra kerülne, hanem az ad sajátos, amorf sziluettet neki, hogy egy feloldhatatlan ellentmondású képletet kínál a győzelemre.

E feloldhatatlan képlet pedig nem más, mint az a Botka-féle felfogás, miszerint az általa – miniszterelnök-jelöltként – vezetett MSZP közös jelölteket, közös listát, így közös indulást akar a Demokratikus Koalícióval, de ennek egyetlen feltételéül azt szabja, hogy a Nagy Kalandor, Gyurcsány „Cipolla” Ferenc ne legyen rajta ezen a közös listán.

Nahát! Ez igen! – mondhatták a nagy mestertervre Gyurcsány MSZP-s ellenzői, csakhogy úgy tűnik, hogy ők egyszerűen kisebbségben vannak… „Nem kicsit! Nagyon!” – idézhetnénk a nagy illuzionistát. Persze erre Botka és csapata máris azt mondhatja, hogy nem igaz, mert őt a párt kongresszusa 97 százalékos többséggel emelte miniszterelnök-jelöltté, és mindenki hallhatta, hogy ő Gyurcsányt a kispadra sem hívná be a 2018-as választásokon.

Ez igaz? Igen. Csakhogy a kongresszus, de még a párt vezetősége sem emiatt a választási stratégiai elem miatt szavazta meg Botkát. Sőt emiatt talán nem is szavazta volna meg. Ahogy egy évvel azelőtt jól érezte ezt Botka, amikor a párt leváltotta választmányi elnöki pozíciójából, és a Gyurcsány-korszak nagy szocialistáját, Hiller Istvánt emelték helyette a választmányelnöki székbe. Megszavazták, mert egyszerűen nem volt más jelöltjük. Se jobb, se rosszabb. Volt az önjelölt Botka és slussz. Ebből adódóan nem is lehetett miről vitázni stratégiailag. Pedig az MSZP pont a 2018-as választásokra kellett volna hogy lezárja a legnagyobb, kibeszéletlen és 2006-tól húzódó ügyét: a Gyurcsány-dilemmát.

2006. október 6-án mindannyian kiálltak mellette, aztán az őszödi beszéd kiszivárogtatásakor néhányan megtámadták, elléptek mellőle, aztán az SZDSZ-es liberális kör is terhesnek tartotta, aztán Szanyi kapitány elmegyógyintézeti kezelésre küldte, aztán Gyurcsány Cipolla az általa hipnotizáltakat kiszakította a pártból… De még ez sem volt elég ahhoz, hogy világos álláspontot alakítson ki a párt vele szemben, vagy akár Gyurcsány mellett. Mindig elodázták ezt a tisztázást. Így nem is jutott el a párt oda, ahova az egykori MDF VI. kongresszusa eljutott Antall és Csurka kapcsán, vagy ahogy a Fidesz tisztázta anno, hogy Orbán vagy Fodor.

Gyurcsány úgy vált ki az MSZP-ből, hogy nem ment végbe a párton belül a nagy koncepcionális tisztázás és szembenézés Gyurcsánnyal és korszakával. Leginkább azért, mert a sok szocialista mameluk nem volt olyan „tökös”, mint a Fidesz és az MDF egykori tagjai, akik eldöntötték, hogy ki merre, miért és kivel tart. Ők csak sunnyogtak. Egyszerre szavazták meg Gyurcsány túlélését, és egyszerre örültek a kiválásának, mert így nagyobb esély maradt a képviselői helyük megtartására. Egyszerre szolgálták Cipollát államtitkárként, miniszterként, és kuncogtak kajánul Szanyi kapitány javaslatán, hogy Gyurcsányt kezelni kéne. Egyszerre voltak szegedi polgármesterek és fotózkodtak boldogan együtt vele, majd ugyancsak ők retusálták ki a Nagy Kalandort a szegedi almanachból, mintha ott sem lett volna – lásd Botka. És ugyanígy szerepet vállaltak Újbuda polgármestereként Cipolla show-műsorában, Budapest megbízottjaként, míg ma ők harsogják, hogy a Kalandor „többet visz, mint hoz” – lásd Molnár Gyula.

És sunnyogtak, nem beszéltek a maguk szerepéről, a maguk hibáiról, a maguk mamelukságáról, csak sodródtak, és mindenki berendezkedett az éppen aktuális helyzet túlélésére, ahogy sokan el is hullottak e sunyi belső könyöklésben, ebben a velejéig elvtelenné vált szembe-nem-nézésben.

Botkát tehát megszavazta a kongresszus, mint önjelölt, de alternatíva nélküli jelöltet, és nem volt senki, aki felálljon a kongresszuson és azt mondja, hogy: „Nem kéne előbb tisztázni, hogy a jelöltünknek mi a stratégiai álláspontja Gyurcsányhoz és pártjához? Mert amit most itt előadott Botka elvtárs, az a 22-es csapdája: a Gyurcsány-pártot akarja közös listán, közös jelöltekkel szövetségesnek, de Gyurcsány nélkül! Csakhogy ez lehetetlen baromság, Botka elvtárs!”

Nem, csak ültek, sodródtak vita, tisztázó megbeszélések nélkül, sunnyogtak újfent, és miközben tapsoltak Szeged erős emberének, aközben oldalra fordulva kajánul mosolyogtak és sutyorogták: „Azt majd meglátjuk, nem eszik olyan forrón a kását, Laci!” Aztán ugyanezek a sunnyogók néhány hét múlva már „Vaci Lacinak” gúnyolták párton belül a saját maga feloldhatatlan csapdájába eső Botkát.

És a politikai infantilizmus egyre világosabbá vált Botka és Molnár Gyula részéről, ahogy Botka nem hozta az új szavazókat, ám riasztotta a DK-val és Gyurcsánnyal simán összefogni akarókat. Budapesten és a megyei jogú városokban pedig az MSZP-s politikusok egyenesen bujkáltak, és ma is bujkálva sunnyognak a helyi sajtó előtt, hogy ne kelljen reagálniuk Botka Gyurcsány-ellenességére, hiszen a helyi közgyűlésekben nemhogy alapvetően konfliktus nincs az MSZP és a DK jelöltjei között, hanem egyenesen le is osztották a kicsiny kis lehetőségeket maguk között. Sőt mondhatni, helyben már rég, kimondatlanul is megvan az összefogás közöttük, és pont attól tartanak, nehogy az országos politika belerondítson az általuk helyben jól érzett politikai surranópályák közös kialakításába.

Na, ezt érezte Molnár Zsolt is Budapesten. Azt, hogy tök jól le tudnák osztani a lapokat az egyéni indulások kapcsán, nagyjából csak három-négy helyen lehetne huzavona a két párt között, és a 2014-es önkormányzati eredmények és a legutóbbi országos közvélemény-kutatási eredmények ismeretében még jó kompromisszumot is tudnának kötni egymással. Persze akkor, ha a nagyok nem köpnének bele a levesbe.

És akkor jött Botka, aki nemcsak hangzatosan megjelölte Gyurcsányt fekete báránynak a baloldalon, hanem tényleg a politikai sivatagba akarná őt űzni. Ám mindezt úgy, hogy a DK többi birkájának támogatása kellene neki. Még magához a fekete bárány elűzéséhez is. Na, és akkor innentől már tényleg a politikai infantilizmus abszurd világába jutottunk. Legszebb példája mindennek az, amikor Molnár Gyula azt mondja egy tévéinterjúban, hogy „Nem vagyunk idióták, tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc a DK elnöke!” És aztán megismétli Botka képtelenségét, hogy mégis a DK kell, de Gyurcsány nélkül. Na, pont az ilyent nevezték a görögök és a rómaiak idiótának.

Csak a pereskedés elkerülése érdekében idézem a Pallas Nagylexikont: „Idióta: eredetileg minden egyén szemben az állammal, az ókori görög világban pedig mindenki, aki az államügyekben nem vett részt (magánember szemben az államférfiúval, tudatlan a tudóssal, laikus a szakértővel). A rómaiaknál az i. fogalma már határozottan rosszabb értelem felé közeledik. Náluk az i. tudatlan ember, kontár.” Oktondi, balga, együgyű.

Na most ezt tényleg nem lehet másként minősíteni. És valójában Botka és Molnár tényleg tudatlanul állt a kongresszusuk elé. Mert elég lett volna csak azt megnézniük és végigelemezniük, hogy milyen eredményt hozott a két párt a 2014-es önkormányzati választásokon. Ebből elég jól kiolvasható lett volna, hogy az MSZP új miniszterelnök-jelöltjének milyen szövetségi stratégia mentén kellett volna programot hirdetnie, és világosan láthatta volna, hogy mekkora az MSZP-n belül a Gyurcsányt ellenzők és a vele minden további nélkül összefogók köre.

Na, akkor segítek kicsit. A Nemzeti Választási Iroda hivatalos honlapja szerint az MSZP az önálló és közös jelöltek, listák összesített szavazatai alapján összesen 23 helyen indult közösen a DK-val más ellenzéki formációk mellett. Ezek közül majd mindegyik megyei közgyűlésben és szinte az összes megyejogú városban így volt. Az MSZP–DK-s és valamilyen más ellenzéki formáció közös jelöltjei összesen 285 mandátumot szereztek országszerte, akik aztán más-más frakciókban politizáltak, ám mindenütt alapvetően baráti viszonyban viszik az ellenzéki politizálást, illetve néhány helyen irányítanak is együtt.

Botkának elég lett volna csak a maga városának eredményeit elemezni. Ugyanis ő is a baloldali összefogás polgármestere. A DK–Együtt–MSZP–PM–Szegedért for­máció egy polgármesteri helyet és 17 mandátumot hozott el. De Szombathelytől Miskolcig, Zuglótól Kazincbarcikáig a helyi MSZP sehol sem berzenkedett a DK-val, így a Gyurcsánnyal való összefogás ellen, sőt a nem létező kis formációk, mint az Együtt, a PM és még néhány balos lokálpatrióta boldogan vonultak az MSZP és a DK zászlaja alá, persze az más kérdés, hogy korántsem nagy sikerrel.

És elég lett volna megnéznie Molnár Gyulának és Botka Lászlónak a budapesti eredményeket, hogy dönteni tudjanak a párt szövetségi stratégiájáról. Budapesten ugyanis még több a sunnyogó balliberális, aki egyébként mára már szinte büszke „az elmúlt nyolc évre”, és csípőből lő vissza: „Még hogy mi loptunk?” És e hatalmas sunnyogó tábornak hiába jön Botka a bizonytalanok hatalmas politikai pecatavával, ahol Gyurcsány riasztó látvány. Nem érdekli őket. Csak saját maguk.

Vagyis Botkát a párt úgy küldte bele a miniszterelnök-jelöltségbe, hogy a többség alapvetően nem támogatja a szövetségi programját. A helyi sunnyogók meg most ébredeznek, hogy ez így nem lesz jó, elvtársak, mert igaz, hogy Gyurcsány kivált, de azért Gyurcsány elvtárs jó elvtárs… És Botka most ezen a jégen csúszkál. Molnár Jules meg fogja a kezét és együtt mondogatják: mi a DK-val össze akarunk fogni, de Gyurcsánnyal nem. De nem vagyunk idióták, tudjuk, hogy Gyurcsány a DK elnöke…

De igen, azok. És itt megint a Pallas Lexikont tudnám idézni…

Zárug Péter Farkas - ]]>www.demokrata.hu]]>