Bár a könyv elsőre körülbelül annyi izgalmat ígért, mint az évfolyamon legendás „Adatok a gácsi posztógyár reformkori történetéhez” című közlemény (hol van Gács? mi az a posztó?) végül sokat tanultam az Esterházy-uradalom históriáján keresztül Magyarország történetéről. Ahogy szerzőjétől, a most 90 éves Szabad Györgytől is.

Az ország akkor ismerte meg a szűkebb szakmai történészi körökben már addig is igen nagy respektnek örvendő Szabad Györgyöt, amikor 1990-ben az első szabadon választott országgyűlés elnöke lett. Ma már a rendszerváltás úgymond sikertelenségének bizonyítékaként szokás emlegetni derék, ámde politikához nem konyító bölcsészek pozícióba kerülését 1990 körül, de a látványosan tökkelütött képviselők korában az ember nosztalgiával emlékszik a papír nélkül, elegánsan és szabatosan beszélő Szabad Györgyre. És persze az sem mellékes, hogy életét a magyar reformkor és polgárosodás kutatására feltevő egykori házelnököt (meg sokakat az ő generációjából) a már két évtizede is teljesen elvadult magyar közéletben sem vádolta senki korrupcióval. Szabad György például alighanem máig úgy gondolja, hogy az „offshore” egy kedves tájszó Wesselényi Miklós valamelyik korai munkájából.

A napvilágot 1924. augusztus 4-én Aradon meglátott Szabad György saját megfogalmazása ]]>szerint ]]>„Magyarnak született a trianoni döntés nyomán Romániába frissen bekebelezett földön, évszázados hazai gyökerekkel bíró zsidó vallású család tagjának született az antiszemitizmus felívelése idején, és polgárnak e létforma fenyegetetté válása küszöbén.”

Külön-külön is hátrányos helyzet a huszadik század vérzivataros magyar és közép-európai történetében, e tényezők következetes együttes vállalása mégis szilárd tartást adott Szabad Györgynek, a magyar politika egyik utolsó Grand Old Manjének.

Ablonczy Bálint - ]]>www.valasz.hu]]>