Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Gutaütés Gyurcsányéknak: nyugdíjprémium és benzinár

Gutaütés Gyurcsányéknak: nyugdíjprémium és benzinár

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Így azonban a győzelmi vörös helyett minden bizonnyal marad az irigység sárga fénye.

Ha valaki látszólag indokolatlanul sárgának látta tegnap az ATV A nap híre című műsorát, akkor fölösleges a szemorvoshoz fordulni. A sárga irigység színe ugyanis vastagon belengte a műsort.

DK-s, jobbikos és civilként egy balliberális műsorvezető volt a vendég. Nekik volt a feladatuk az, hogy úgy próbáljanak meg tárgyszerűen beszélni a befagyasztott benzinárakról, illetve a százezer forint körüli nyugdíjprémiumról és infláció kiegészítésről, mintha beszéd közben nem szívnák a fogukat. Mit mondjak, nem sikerült. Közel voltak a gutaütéshez, hogy a kormány képes volt két fronton olyan komoly intézkedéseket hozni, ami nagyon jól esik az embereknek, s baromira rosszul a baloldalnak.

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció savanyú Jóskája, aki olykor ereszcsatornával a kezében hadonászik a parlamentben, s aki annak köszönheti képviselői mandátumát, hogy Gréczy Zsoltot – maszatos kezét (is) ábrázoló fotói miatt – kénytelen volt a párt visszahívni, szóval Varga Zoltán váratlan fordulattal hergelt újra a kormány ellen. „Tetszettek volna kevesebbet lopni” – mondta a maszk mögé bújva. Hogy ennek az évek óta bizonyítatlan állításnak mi köze van ahhoz, hogy Orbán Viktor maximálta az üzemanyagok árát, azt pontosan nem lehet tudni. De hát a gyurcsányisták mindig ezt mondják, ha lányos zavarukban nem tudják irigységüket leplezni. S az emberek számára előnyös intézkedés miatt gyalázzák a kormányt, hogy lehetőleg ne örüljenek a bátor lépésnek. Tudjuk, hogy Európa sok országában a mi jelenlegi 500 forintos árunkhoz képest 600-700 forint értékben is lehet benzint, gázolajat venni, mert nem csak Magyarországon drágul az üzemanyag, hanem szerte a kontinensen. Ennek ellenére a horvátokon kívül senki nem merte befagyasztani az árakat, csak Magyarország.

Persze tudjuk, a DK maga Móricka, akinek mindenről ugyanaz jut eszébe. Vargáéknak Orbánról a lopás, amin röhög az egész ország, mert már a gyurcsányisták jó része sem hiszi el ezt a marhaságot.

De hogy Varga bizonyítsa, hogy pártja mennyire nem az emberek pártján áll, gyorsan előjött azzal a mantrával is, hogy ez a gaz Orbán még az eurót sem akarja bevezetni, pedig az milyen jó lenne. Persze, mindenki tudja, hogy azzal rosszul járna az ország, súlyosan ráfizetnének a magyarok, de hogy mutassák, hogy ők mennyire Európa-pártiak, azt az euró igenlésével is hangsúlyozni akarják, kihasználva némelyek tájékozatlanságát. Kívánom, sose tudjuk meg, mi lenne, ha nemzeti valutánk nem a forint volna, hanem az euro, amire északi szomszédaink is jócskán ráfizettek.

Majd, hogy Varga Gyurcsánytól tényleg kapjon egy buksisimogatást, nyomatékkal hozzátette: „Nem az a baj, hogy az üzemanyag drága, hanem az, hogy Magyarország gazdasága romokban van.”

Tényleg, csap a fejére a néző. Annyira romokban van, hogy a gazdaság történetében először éppen most lehet először nyugdíjprémiumot fizetni. Minden nyugdíjasnak 80-100 ezerrel nagyobb összeget küldeni a postással. Mindezt persze nem azért, mert a GDP kiugróan magas lesz idén, ami járvány idején többszörös bravúr, hanem azért, mert szerintük a gazdaság romokban van.

És hogy „romokat” (sárgára) színezni lehessen, hamar átvette a szót Rangos Katalin – Vona Gábor interjúvolója a Spinoza-házban a Gyurcsány-koalíció előkészítése jegyében – és elmonda, milyen nyomorúságos helyzetben vannak a nyugdíjasok. „Az orrom előtt szívszorító a vásárlásokat nézni. Ahogy két szelet sonkát méret magának és ráripakodik a csemegepultosra, hogy ne tegyen rá még egyet.” Álmodik a nyomor, mondá’ a költő, meg a szerecsenmosdató Katalin, akin kívül kevés ember akad, aki hasonló történetet látott volna. Talán az ő szeme is csak káprázott.

A jobbikos Lukács László György országgyűlési képviselőt már nem is idézem, mert mindenben egyetértett DK-s politikai főnökével. Kisebb dolga is nagyobb annál, hogy a jelen lévő Vargának ellentmondjon. Most zajlanak ugyanis a tárgyalások, ki milyen helyen lehet az országos Gyurcsány-listán, a következő parlamenti ciklusban kinek lesz képviselői apanázsa, s kinek jön a hét szűk esztendő.

Talán, ha a balosok rendre az emberek érdekében érvelnének, a javukat akarva kampányolnának, nem a saját egzisztenciájukat féltve fogják két kézzel a széküket, előbbre volnának.

Így azonban a győzelmi vörös helyett minden bizonnyal marad az irigység sárga fénye, meg a gutaütés. Nekünk meg az olcsóbb benzin és a csinos nyugdíjprémium, a 13. havi nyugdíj, s minden más, amit jó országvezetéssel közösen megtermelünk.

Horváth K. József - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Történelem (17) Vetítő (30) Mondom a magamét (7501) Autómánia (61) Heti lámpás (310) Mozi világ (440) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Jobbegyenes (2778) Mozaik (83) Belföld (10) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Életmód (1) Nagyvilág (1309) Politika (1582) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (6) Gasztronómia (539) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (702)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>