Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Gaskó Balázs Sipos Pálról: Tudtuk, hogy simogat

Gaskó Balázs Sipos Pálról: Tudtuk, hogy simogat

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Kemény fejlemények - Olvassák el!

Az MSZP–SZDSZ-kormány idején Sipos Pál komoly hatalomra tett szert az MTV-nél, Gulyás Márton műsorában mégsem fejtették ki a hozzá kapcsolódó pedofilügyet.

A köztévétől 33 év után tavaly távozó műsorvezető, Gaskó Balázs tett egy érdekes megjegyzést a Gulyás Márton vezette Partizán felvételén, amelyben a Kölyökidő című ifjúsági műsor történetéről volt szó. A közösségi videómegosztón megtekinthető beszélgetésben ]]>55 perc 43 másodpertől]]> mintegy két és fél percig volt csupán szó a 2014-ben nagy port felverő pedofilügy főszereplőjéről, Sipos Pálról. Gulyás megkérdezte a vendégeit, hogy Siposnak volt-e köze a Kölyökidő gyerekszereplőihez, ezáltal előfordulhatott-e, hogy esetleg velük is kikezdett? 

Senki nem látott semmit?

Határozott nemmel felel a kérdésre mindenki, volt olyan vendég, aki azt állította, hogy Sipos nevét soha nem hallotta. A Kölyökidő volt rendezője, Takács Vera még kifejtette, hogy az ő bűne Sipos televízióhoz kerülése, mert Marék Veronika ajánlására ő vette oda asszisztensnek a Kölyökidő egy korai szakaszában. Ezen a ponton már lehet egy kis zavar a nézőben, 

mert ha Sipos asszisztens volt, akkor mégis kapcsolatba került a gyerekekkel, ezért érthetetlen, hogy miért mondták azt, hogy nem.

Ezt erősíti meg, hogy később a rendezőnő hozzáteszi, hogy amikor Sipos vezető lett az MTV-ben, akkor már nem volt közvetlen kapcsolata a gyerekműsor szereplőivel. Magyarán, előtte mégis volt. Ezután Takács Veronika belekezd egy mondatba, ami elgondolkodtató: „Elég aljas dolognak tartom ezt a kampányt, ami aztán…, de mindegy, ez magányügy.” Az évtizedekig gyerekműsorokat és színházi előadásokat készítő rendezőnő gusztustalannak tartja, hogy a kamaszokat testileg és lelkileg kihasználó pedofil elkövetővel szemben kampányszerű fellépés történt? Úgy tűnik, igen, de fura módon Gulyás Márton nem kérdez rá erre sem, ahogy az előző ellentmondást sem igyekszik feloldani, hanem hagyja. 

És ekkor lép be Gaskó Balázs, aki a következő gyors párbeszédet folytatja Gulyással:

„Gaskó Balázs: Tíz évvel későbbről beszélek, akkor a Repetában sejtettük, tudtuk, de például…

Gulyás Márton: Konkrétan azt, hogy pedofil bűnelkövető?

Gaskó: Hogy simogat. De a munkarészben ez sosem merült fel. Maradjunk ennyiben, hogy tudtuk, hogy vannak liblingek.

Gulyás Márton: Az nyilván nagyon más, mint az, hogy konkrétan visszaél a hatalmi helyzetével.” 

Ezzel Gulyás elengedte a kérdést, ami azért fura, mert más beszélgetéseiben mindig figyel és visszatér az ellentmondásokra, szembesíti velük a riportalanyait. 

Gulyás Márton sem pedzegette a kérdést

A Partizán frontembere rendszeresen hangoztatja, hogy neki fontos a szexuális abúzus témája, az áldozatok védelme és a nyilvánosság szerepe a feldolgozásban és a további esetek megelőzésében, most mégis kihagyja az ellentmondásokból eredő kérdéseket, illetve a felelősség kérdését, amit máskor folyamatosan forszíroz.

Pedig lett volna mit kérdeznie, hiszen a Gaskó által említett „tíz évvel későbbi” időszak 2002 utánra esett, amikor 

az MSZP–SZDSZ-kormány idején Sipos komoly hatalomra tett szert az MTV-nél. 

Közéleti, belpolitikai és kulturális műsorokért is felelt az ifjúsági és oktatási terület mellett, amivel pedig a politikai hatalom és annak értelmiségi holdudvara körében is kapcsolatokra tett szert. 

Márpedig, ha ez a nagy hatalmú ember a Repeta című műsor munkatársait és kamasz szereplőit köztudottan simogatja, illetve liblingjei vannak közöttük, akkor ez a téma nem intézhető el úgy, ahogy Gulyás tette, mert pont az bizonyosodik be, hogy visszaélt a hatalmi helyzetével. 

Ráadásul azért sem, mert a Sipos-ügy kirobbanásakor, 2014-ben már megírták a lapok, hogy több, névtelenséget kérő forrás is beszámolt az MTV-ben folytatott szexuális visszaéléseiről, amelyekben kamaszok is érintettek, 

most viszont ezt valaki végre névvel is vállalva megerősíthetné. 

Gulyás bizonyára pontosan ismeri a Sipos-ügyet, így a Gaskó által emlegetett libling szóról eszébe kellett jutnia, hogy Sipos ezzel a módszerrel, azaz a kivételezetti kör fenntartásával hálózta be áldozatait.

Gulyás mindezzel nem foglalkozott, ezúttal hidegen hagyták az áldozatok, aminek az oka az lehetett, hogy nem akarta elterelni a figyelmet a műsorban Gaskótól elhangzó ellenzéki kritikákról, amivel volt munkahelyét illette. 

Borítókép: Gaskó Balázs (Fotó: Képernyőkép/YouTube)

Békés Bence - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (310) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Belföld (10) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1309) Sport (729) Tv fotel (65) Történelem (17) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (702) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Tereb (146) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Kultúra (6) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7501) Vetítő (30) Életmód (1) Politika (1582) Jobbegyenes (2778)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>