Ma 2024 december 19. Viola napja van. Holnap Teofil napja lesz.
92ef6d1236a06e9d4590ba4396128c54.jpg

Fricz Tamás - Magyar antidemokraták

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A Magyar Demokraták nevezetű, eleddig ismeretlen szervezet vagy társaság petíció formájában „segélykiáltást” intézett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) főtitkárához.

Arra szólították fel Lamberto Zannier urat, hogy nagyszámú küldöttséggel és fokozottan felügyeljék a közelgő magyar parlamenti választásokat, mert súlyos választási csalások elé néz az ország – természetesen a kormány részéről. Rossz hírem van: a „Magyar Demokraták” súlyos antidemokraták, akik veszélyeztetik a magyar demokrácia konszolidációját.

Íme a "díszes" társaság

Persze ők, akikről eleddig senki sem hallott, s vannak vagy – hmm – néhányan, lényegében a jéghegy vékony csúcsai. Ugyanis természetesen ott húzódnak előttük és mögöttük a kétségbeesett, baloldalinak csúfolt ellenzéki pártok, különösen a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció, de az Együtt 2014 és a szocialisták háza tájáról is megszólalnak olyan hangok, amelyek kétségbeesetten és rettegve riogatnak azzal, hogy választási csalásra készül a Fidesz…

Beszéljünk egyértelműen: azok, akik mindenféle komolyan vehető alap, előjelek nélkül azzal riogatják a magyar és a nemzetközi közvéleményt, hogy várhatóan választási csalások lesznek tavasszal és ezért Magyarországot szigorú megfigyelés – netán gyámság – alá kell vonni, azok mélységesen nagyot vétenek a magyar demokráciával szemben.

Másképpen, hogy ne lehessen félreérteni: a választási csalást emlegető pártok és politikusok az igazi csalók, a kormányt antidemokratizmussal vádolók az igazi antidemokraták. Csalók és antidemokraták, mert a demokrácia legfontosabb és alapvető intézményébe, a szabad és tisztességes választásokba vetett bizalmat ingatják meg az emberekben, a választópolgárokban.

Sokféle vita zajlott és zajlik immáron 25 éve a magyar demokrácia milyenségéről, az egyes demokratikus intézmények ilyen vagy olyan működésének helyességéről vagy helytelenségéről, a lehetséges intézményi reformok szükségességéről vagy szükségtelenségéről; ám éppen a szigorúan négyévenként lezajló választások és a választási rendszer körül – ritka eset! – eddig legalább konszenzus volt, s ez nagy értéknek számított. Sőt: az egyetlen parlamenti választás a hat közül, amelyek kapcsán botrányok robbantak ki, az pontosan a 2002-es, amikor a szocialisták a szabad demokratákkal nem kis meglepetésre megszerezték a többséget a szinte az utolsó percig fölényesen vezető Fidesszel szemben.

Többféle, a szocialisták által elkövetett választási csalásról érkeztek akkor a hírek, ám bizonyítani nem sikerült egyiket sem. A választások után viszont – emlékezzünk! – a szavazatok kézi újraszámlálását követelték civil mozgalmak és szerveződések, ám a megalakuló Medgyessy-kormány és persze a szocialisták mereven elzárkóztak attól, és július 20-án bedarálták a szavazólapokat. Bizonyára azért nem engedték az újraszámlálást – „logikusan” –, mert tiszta volt a lelkiismeretük…

Tehát a baloldali pártok és a Magyar Demokratáknak nevezett képződmény nem fair; cinkelt lapokkal játszanak, és ezért nyugodtan – vagy akár izgatottan, de – szégyellhetik magukat.

Hétköznapi példával élve a teljességgel alaptalan prejudikációjuk – magyarul: előítéletük és előítélkezésük – olyan, mint amikor a férj az ártatlan feleségnek azt mondja: látom rajtad, hogy meg fogsz csalni, ezért most jól elverlek és bezárlak a lakásba.

De komolyabbra fordítva a szót: azért súlyosan káros, hogy a baloldali pártok és szervezetek „világgá kürtölik” nagy félelmüket és rettegésüket, mert ezzel saját hazájukról azt állítják a nemzetközi közvélemény és például az EBESZ felé, hogy Magyarország az elmaradott, féldiktatórikus országok közé tartozik. Ugyanis az utóbbi években olyan országok választásaira figyeltek különösen oda a nemzetközi szervezetek, mint Honduras, Ukrajna, Kazahsztán, Kongó és a Mugabe uralta Zimbabwe…

Hölgyeim és uraim, önök egyáltalán tudják és értik, hogy mit csinálnak hazájuk ellen? Nem hiszem, hogy tudják. Mert ha tudnák, akkor valójában azt kellene, hogy mondjam Önökről, hogy Önök nem feltétlenül a hazájuk érdekeit képviselik… – ugye, ez kellően finom volt?

Fricz Tamás - mno.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Tereb (146) Nagyvilág (1310) Belföld (11) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (8034) Irodalmi kávéház (543) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Történelem (18) Gazdaság (723) Titkok és talányok (12) Kultúra (9) Autómánia (61) Flag gondolja (38) Életmód (1) Sport (729) Tv fotel (65) Heti lámpás (342) Nézőpont (1) Egészség (50) Mozaik (83) Jobbegyenes (2898)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>