Még egyszer érdemes szólni Gyurcsány Ferencről, a magyar politika érdekes jelenségéről. Különösen azért, mert a napokban felesége, Dobrev Klára nyilatkozott, s azt mondta, ]]>ha a férje nem mondott volna le]]> 2009-ben, akkor nem szerez kétharmadot a Fidesz–KDNP. Igaza lenne?

Dobrev Klárának a legkevésbé sincs igaza. Ha Gyurcsány még 2010-ig, a választásokig marad, a jobboldal még nagyobb győzelmet aratott volna.

De senki nem várja el a volt miniszterelnök feleségétől, hogy objektív és tárgyilagos legyen férje politikai szereplésének megítélésében. Ő kiváló politikusnak látja élete párját, az őszödi beszédet pedig szenvedélyesnek és bátornak tartja. Nincs is ezzel semmi baj a magánélet terepén: feleség és férj legyen szolidáris egymással, hiszen erre szövetkeztek.

Viszont Dobrev Klára vallomása arra jó, hogy még egyszer tisztázzuk, ezúttal félretéve a cinikus hangnemet: mi is a valóságos szerepe Gyurcsány Ferencnek a magyar politikai életben?

Ha a kezdetektől nézzük a pályafutását, akkor a következőket látjuk: Gyurcsány a pártállami, KISZ-es múltját bravúrosan felhasználva sikeres gazdasági vállalkozó lett – más szóval diktatúrában szerzett politikai hatalmát átmentette a demokráciában gazdasági hatalommá –, s már a kezdeteknél látszott, hogy erkölcsi gátak, megfontolások számára nem léteznek.

Gyurcsány még csak Rockefellerhez sem hasonlítható, aki az első milliárdja utáni összes gazdasági tevékenységének jogi tisztaságával hencegett. Ugyanis ]]>Gyurcsány kétes ügyletei]]> szinte az egész vállalkozó korszakát jellemzik, ami már egy felfogást mutat: ha gazdagodásról van szó, kevés korlátot lát maga előtt.

Gyurcsány persze pontosan tudta, hogy politikai ambícióit akkor valósíthatja meg, ha gazdaságilag függetlenedik, s ahelyett, hogy őt irányítanák, ő irányít másokat. Ezt elérve hozzálátott dédelgetett tervéhez: a politikai hatalom megszerzéséhez és víziói országos megvalósításához.

Mik voltak ezek a víziók? Gyurcsány Tony Blairt, illetve az általa képviselt újhullámos, szociáldemokrata harmadik utat tekintette mintának (le is fordíttatta Anthony Giddens erről szóló könyvét magyar nyelvre), amely a polgárság, a piacgazdaság, a politikai közép felé nyit. Ám, miután puccsal kormányfővé választották, mégsem ebbe az irányba indult el. Mind a gazdaság romló állapota, mind a külföldi gazdasági és politikai kapcsolati körei a neoliberalizmus felé indították el: minden a piac, az államot pedig vissza kell szorítani. Elhatározta, hogy bármi áron megtanítja a magyar népet arra, hogy „nincsen ingyen ebéd”, mindennek ára van (például az egészségügyi szolgáltatásoknak, a felsőoktatásnak stb. is), mindenki a saját sorsának kovácsa, s egyáltalán, „minden a profitról szól” (Horváth Ágnes).

A neoliberális „néptanító” azonban azokba a tulajdonságaiba bukott bele, amelyek vállalkozóként jellemezték: gátlástalanság, machiavellizmus, az erkölcsi szempontok iránti totális közömbösség és érdektelenség. Történt ugyanis, hogy 2006 őszén szembe kellett néznie a ténnyel: a nyilvánosságra került ]]>őszödi beszédét]]> az emberek nem a legszebb igazságbeszédnek, hanem felháborító vallomásnak tartották arról, hogy ő és kormánya hazudott az embereknek reggel, éjjel meg este, s ezzel becsapták őket és manipulálták a választásokat.

Ekkor derült ki, hogy a magyar választópolgárok ugyan sok mindent elviselnek az aktuális hatalomtól (lásd magyar történelem) és a politikai közélettől (láttak már egy s mást), ám azt már nem, ha mint magánembert is hülyének nézik őket. Gyurcsányt tehát az Achilles-sarkán érte találat: erkölcsileg bukott meg, s éppen azért, mert nem fogta fel az erkölcsi kérdéseknek a jelentőségét.

Következtek a tüntetések, demonstrációk, Gyurcsány távozásának és előrehozott választásoknak a követelése az utcán, a Kossuth téren és az ország szinte minden pontján. Válasz: ]]>Gyurcsány rendőrsége brutálisan megverte]]> és megfélemlítette az embereket, és esze ágában sem volt lemondani – a szocialisták és balliberálisok pedig kiálltak mellette. Jellemző reakció egy morálisan érzéketlen politikustól és követőitől.

Az őszödi beszéd tehát kulcsfontosságú fordulópont Gyurcsány politikai pályafutásában és a magyar politikai életben egyaránt. Az egyik oldalon a magyar választók többségének vérig sértett erkölcsi érzékenysége, a másik oldalon Gyurcsány és követői erkölcsi nihilizmusa. Következmény: kétharmados jobboldali győzelem 2010-ben és 2014-ben is. Meggyőződésem, hogy a posztkommunista baloldal és az ultraliberális szabad demokraták súlyos vereségének és látványos széthullásának valódi oka az őszödi beszéd és annak következményei.

A baloldal, s persze elsősorban maga Gyurcsány tehát az erkölcsi kérdésekbe bukott bele – s ennek óriási volt a jelentősége, hiszen a velejéig züllött posztkommunizmus rendszerétől ekkor indult meg a mélyebb, morális alapú elszakadás.

Klára asszony tehát nagyot téved: ha még 2009-ben sem mond le Gyurcsány (amire egyébként még akkor is csak külső hatásra szánt rá magát!), akkor a négyötöd felé indult volna el a jobboldal…

Gyurcsány a jobboldal számára azóta nem más, mint egy „hasznos idióta”, igaz, nem az eredeti értelmében. Eredetileg ugyanis Lenin és Sztálin azokat a nyugati értelmiségieket nevezte hasznos idiótáknak, akik ájultan dicsérték a szovjet típusú diktatúrát. Gyurcsánynál más a helyzet: ő azért hasznos idióta a Fidesz számára, mert nem veszi észre, hogy erkölcsileg hulla, s hogy politikai jelenléte árt a baloldalnak. S minél tovább marad „színen”, annál tovább hajt politikai hasznot a Fidesz–KDNP-nek.

Hát ilyenek a „hasznos idióták”.