A lettek, észtek és litvánok nem Brüsszel ellen hadakoznak, hanem Moszkvával vívnak költséges „háborút”. Politikai értelemben az egykori szovjet tagköztársaságok Kelet-Európa leginkább független országai. Lettország, Észtország és Litvánia egyaránt NATO- és EU-tag, része a schengeni övezetnek és az eurózónának.

A demokratikus intézményrendszer a csehek mellett ezekben az országokban a legfejlettebb. Egybehangzó vélemény, hogy térségünkben a Baltikum a vállakozási szabadság élharcosa, a korrupciótól leginkább mentes, fékekkel és demokratikus ellensúlyokkal legjobban felvértezett és erős civil társadalommal rendelkező országcsoport.

Mégis, gazdasági értelemben béklyók kötik ezeket az országokat.
Orosz béklyó, energiarabság, szovjet időkbe visszanyúló gázbilincs. Ezek lennének a balti szabadságharc kifejezései, az ottani sajtó kedvenc szófordulatai. Béklyó, rabság, bilincs.

A napokban viszont megtörtént a kitörés, a várba szorult balti népek szabadságharcának sokak szerint végső és döntő fordulata. A lengyelekkel és az EU-val aláírták azt a megállapodást, amely rapid tempóban, három év alatt hozzácsatolja a balti térséget a nyugat-európai gázrendszerhez. A szabadságharc eddigi leglényegesebb csatáját egy évvel ezelőtt amúgy már megnyerték a litvánok, amikor a klaipedai kikötőben működésbe hozták azt az úszó gázterminált, amely az oroszoktól függetlenül képes ellátni a régiót energiával.

De az a megoldás nagyon költséges. Jobb, mint a semmi, de a szabadságnak ezen az úszóterminálon keresztül nagy ára van. A lettek, észtek és litvánok meggyőző többsége mégis hajlandó kifizetni a megemelt rezsiszámlát, csak hogy biztosan kikerüljenek az oroszok zsaroló béklyójából.

A mostani megoldás viszont már költségtakarékos is lesz. Segít Brüsszel, és segítenek a lengyelek. Segítenek a svédek is, mert az úgynevezett NordBalt kábel lefektetésével ők is magukhoz ölelik a balti államokat, annak dacára, hogy az orosz haditengerészet a Balti-tenger mélyén évekig zavarta a kábeltelepítést. De a svédek akkor is megcsinálták.

A Baltikumban nem építenek orosz atomerőműveket, hanem épp ellenkezőleg, lekapcsolják őket. 2009-ben például a Csernobil-rendszerű ignalinai atomreaktort, mert ez lényeges előfeltétele volt a térség uniós tagságának.
A jelek szerint a lettek, észtek és litvánok tisztán és világosan látják, hogy kivel is kell valóban szabadságharcot vívniuk, és hogy hová szeretnének ők a jövőben tartozni.

Nem Moszkvához, ez egyértelmű. Putyin persze fenyegetőzik.

Erről a csatáról furcsamód sokat nem lehet olvasni a magyar sajtóban, mégis zajlik, ráadásul elég hevesen. Oroszország ugyanis 2001-ben belekényszerítette az akkor még gazdaságilag gyenge balti államokat az úgynevezett BRELL-hálózat szerződéseinek az aláírásába, és ezzel energiaszempontból összeláncolta őket Oroszországgal és Fehéroroszországgal. Ha a balti államok erről most lecsatlakoznak, mert inkább svéd, lengyel és nyugat-európai rendszerekhez illesztik az energiaellátásukat, akkor Putyin szerint Oroszországot súlyos kár éri. Bevételkiesés, amiért kompenzációt követel.

Felkészültünk a csatára – reagáltak Putyin kijelentésére a balti államok. – Tudjuk, hogy a szabadságnak ára van, de megéri. Nekünk megéri!

Frei Tamás - ]]>www.metropol.hu]]>