Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
FeGyőr az európaiság romlott csillaga

FeGyőr az európaiság romlott csillaga

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Döbbenetes!

Fekete-Győr András a Momentum elnöke a legeurópaibb párt elnöke akart lenni Magyarországon. Eleinte olyan nagy dologra vállalkozott, minthogy egyszerre vált ellenzéket és kormányt. Ennek megfelelően azt is kijelentette, hogy nem szövetkezik az általa vállalhatatlannak tartott múltú pártokkal. Most mégis a Gyurcsány-koalícióban talált csak helyet pártja.

Összeszedtük a teljesség igénye nélkül az ide vezető út fontosabb állomásait. Egy elkaszált Olimpia története A Momentum közössége bár egyesületként már 2015 óta létezett, a köztudatba igazán 2017-ben a NOlipmia kampánnyal robbant be igazán a köztudatba. Akkor ugyanis lehetősége nyílt Magyarországnak pályázni arra, hogy a 2024-es olimpiát nálunk rendezzék meg. A NOlimpia mozgalom, amit a Momentum indított el, azt a célt tűzte ki, hogy népszavazással akadályozza meg, hogy Magyarország a világ egyik sporteseményének adhasson otthont. Ezért egy nagyon agresszív kampányt indítottak el, aminek fő jelszava az volt, hogy az olimpiától csődbe menne az ország. A kormány végül látva a megosztottságot a témában végül visszavonta pályázatot.

FeGyőr akkor ezt egy interjúban így kommentálta: Nyertünk azzal hogy dobva lett az olimpia! Mondjuk azt nem mondta meg, hogy mit nyertünk ezzel, de az egészen biztos hogy vesztettünk egy csomó infrastrukturális fejlesztést, egy csomó turisztikai bevételt, egy életre szóló élményt minden magyar embernek. András sajtószabadságnak lenni nagy barátja A Momentum elnök-jelölt jelöltje sokat hangoztatja, hogy szerinte és pártja szerint a sajtószabadság mennyire fontos. Tettei azonban ellentmondanak ennek. 2017-ben, amikor az Origo újságírója összefüggésbe hozta a Momentumot a Soros-hálózattal FeGyőrt ez úgy felbosszantotta, hogy berontott a szerkesztőségbe és elkezdte zaklatni a sajtó dolgozni próbáló munkatársait. Persze mindezt a sajtószabadság jegyében. 2021-ben már az első negyed évében sikerült ismét bebizonyítania, hogy neki a szabad sajtó csak addig tetszik amíg őt dicsérik.

Egy Facebook-os élőadásban jelentette ki, hogy Bayer Zsoltot, Bencsik Andrást és több jobboldali újságírót is eltiltana a foglalkozásától. Ezután készült az az emlékezetes interjú a HírTv-ben, ahol András megpróbálja megmagyarázni miért van rendben az újságírók ideológia alapú szankcionálása. Természetes csúfos kudarc volt a próbálkozás. Kampány az erdélyi magyarság ellen Mintha a baloldalon az egyik legnagyobb kohéziós erő a magyarság elhanyagolása, gyűlölete lenne. Ezt a mondatot támasztja alá az is, hogy Gyurcsányban és FeGyőrben az egyik nagy közös pont, hogy legszívesebben csak kerékkötői a határon túli magyarság ügyének. Emlékezetes, hogy egy USR-Plus nevű román párt mellett kampányolt, ahelyett, hogy az erdélyi magyarság pártját támogatta volna. Még magyar nyelvű kampányfilmet is készített a kampányhoz. A füstgránát incidens A túlóra törvény elleni tüntetésen FeGyőr a hangulat fokozása érdekében füstgránátot dobott a parlamentet védő rendőrök közé. Ezt a cselekedetét több videó is tanúsítja, valamint maga a Momentum elnöke is megerősítette a dolgot. Emiatt később a főügyészség is nyomozást indított. Később persze elmondta, hogy ő nem híve az erőszaknak. (Milyen hiteles mondat ez nem?)

]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Belföld (11) Titkok és talányok (12) Történelem (18) Egészség (50) Jobbegyenes (2898) Heti lámpás (342) Mozaik (83) Kultúra (9) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (543) Sport (729) Szépségápolás (15) Gazdaság (724) Nagyvilág (1310) Flag gondolja (38) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Életmód (1) Mondom a magamét (8038) Gasztronómia (539) Politika (1582) Tv fotel (65) Tereb (146) Autómánia (61) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>