Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
vargabusz-660x330.jpg

Eldőlt: a kormány kitüntetése tehet a buszbalesetről

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

]]>Itt a bombahír az MNO.hu-n:]]> 2012-ben kormányzati kitüntetést kapott az a buszos cég, amelynek járműve Veronában kigyulladt

, és amelyben tizenhat magyar diák és tanár vesztette életét. A „tényfeltáró” írásból – amelyet a kormányzati médiahad gondosan elhallgatott – kiderül, hogy az Év Buszos Személyszállítója elismerést „Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adta át 2012. február 1-jén Czakó Tibornak, a Pizolit Kft. ügyvezetőjének” (aki a mellékelt fotó tanúsága szerint még mosolygott is a díj átvételekor).

Az semmit sem von le az oknyomozó írás értékéből, hogy a nemzetgazdasági minisztert akkoriban nem Varga Mihálynak hívták, hanem Matolcsy Györgynek. Ám nem ez itt a lényeg: hanem hogy a kormány kitüntetett 5 (azaz öt) esztendeje egy olyan céget, amelynek a járműve most orvul kigyulladt. A vájt fülűek ennyiből is érzik (hallják), hogy itt valami súlyos összeesküvés van kibontakozóban. Sőt, már ki is bontakozott!

Botcsinálta Bartus Lászlókként csak össze kell raknunk a mozaikokat! Miért kapott volna kitüntetést a Pizolit, ha most egy buszuk kigyulladt? A leendő gyulladásról már a díjátadón tudniuk kellett – ez majdhogynem nyilvánvaló. Legalábbis Simicska (180 fokos) Lajos internetes portáljának óvatos sugalmazása szerint. Az óvatos sugalmazás jelen esetben azt jelenti, nem írták le, mire akarnak kilyukadni, de közben már a címből – „Kormányzati kitüntetést is kapott a buszos cég” – árad az erőlködés: szeretnék, ha az olvasó valahova kilyukadna.

Például oda, hogy gyanús ez az egész.

Még akkor is, ha a 2012-es díjátadón a kormány nem tudott előre a mostani busztragédiáról. De tudnia kellett. Már csak azért is, hogy most elrendelhessék a nemzeti gyásznapot. Mert a nemzeti gyásznap lényege, hogy tematizálja a közbeszédet, s így annyira megzavarhatja a mostani SZENT ÜGY, az olimpiafúró népszavazás aláírásgyűjtését, hogy az eredetileg aláírni indulók útközben elfelejthetik, hová is indultak, s inkább részvétüzeneteket küldözgetnek majd a Facebookon az áldozatok családjainak. Csak a hülyék nem látják, hogy erre megy ki a játék!

Illetve erre is. Szőjük csak tovább az MNO által megkezdett hálót! Ha kitüntetnek egy céget, majd gyorsan (öt év múlva) kigyullasztják a buszukat, az nem lehet véletlen. Talán le akarják csökkenteni a vállalat értékét, hogy aztán valaki potom pénzért megvehesse. Például-akár-esetleg a Mészáros Lőrinc. Mert ő mindenre képes. Megveszi, de csak azért, hogy majd újabb haláltúrákat szervezhessen, és azokkal megint csak elterelhesse a figyelmet a lényegről, ami jelenleg az olimpiafúrás.

Nővérke! Meddig lesz még rajtam ez a kényelmetlen zubbony?

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1309) Kultúra (6) Történelem (17) Tereb (146) Belföld (10) Autómánia (61) Gazdaság (702) Gasztronómia (539) Politika (1582) Sport (729) Heti lámpás (310) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Egészség (50) Jobbegyenes (2778) Mozaik (83) Flag gondolja (36) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7501) Tv fotel (65) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>