Ma 2024 október 06. Brúnó, Renáta napja van. Holnap Amália napja lesz.
Egy bankár rejtélyes halála

Egy bankár rejtélyes halála

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Helmut Kohl ott és akkor elveszítette a legfőbb gazdasági tanácsadóját és „eszét”...

Alfred Herrhausen szembeszállt a globális érdekekkel, Mercedese mellett bomba robbant

Foglalkoznunk kell-e még a magyar rendszerváltással, az akkori lehetőségekkel és a realitásokkal? Van-e még mit megbeszélnünk arról, hogy 1989–1990 táján milyen mozgástere volt a rendszerváltó ellenzéknek és később az Antall-kormánynak? Annál többet kell foglalkoznunk vele, minél fontosabb ismeretekhez jutunk az újabb kutatások során.

Különösen inspiráló ebből a szempontból Kulin Ferenc A paktum-fantom című könyve, mely a rendszerváltás éveinek nemzetközi összefüggéseire koncentrál. Fontosnak tartom a nemzetközi, globális környezetben lezajlott folyamatokat s azok sorsdöntő hatását az első szabadon választott kormányzat lehetőségeire. Ez az, amire harminc év után különösen fel kell hívni a figyelmet.

Kulin joggal írja le, hogy amikor Magyarország elérkezett a rendszerváltás pillanatához, s megnyíltak az addig hermetikusan zárt kapuk a demokrácia és a piacgazdaság kiépítése előtt, addigra már Nyugat-Európában óriási fordulat zajlott le. A John Maynard Keynes-i, szociá­lis piacgazdaságra épülő jóléti állam koncepcióját felváltotta a Milton Friedman-i, Fried­rich August von Hayek-i elvekre épülő neoliberális gazdaságfilozófia, amely a globális szabadpiacot állította előtérbe az állammal szemben, a pénzpiacot a termelő gazdasággal szemben, a piaci szereplők (a „befektetők”) érdekeit a dolgozói, munkavállalói érdekekkel szemben.

Megtörtént tehát a kopernikuszi fordulat; amíg a korábbi évtizedekben a nyugat-európai nemzetállamoknak kellő önállóságuk, jogi és szabályozási lehetőségük volt a belső jóléti államuk fenntartásához, addig a nyolcvanas évektől kezdve a globális elit fokozatosan legyűrte az államok gazdasági és pénzügyi önállóságát azzal, hogy az 1989-es washingtoni konszenzus szellemében intézményesítették a pénzek, az áruk, a személyek és a szolgáltatások államhatárokon átívelő szabad mozgását.

Az történt tehát, hogy a kommunizmustól megszabadult országok a nyugati jólétre és szabadságra vágytak, ám mire elérkezett a demokrácia, a globális pénzügyi csoportok, illetve az ő akaratukat végrehajtó nemzetközi szervezetek már a privatizáció, liberalizáció és dereguláció követelményeit fogalmazták meg velünk szemben.

Az Antall-kormány a német mintájú szociá­lis piacgazdaság mellett tette le a voksát, de hamarosan szembe kellett néznie azzal, hogy ennek immáron semmilyen realitása nincs, mert nem kapjuk meg hozzá az elengedhetetlen nemzetközi támogatást.

Világossá vált, hogy a globális elit és annak végrehajtó szervezetei, mint az IMF, a Világbank, a nagy befektetői körök Európában és az Egyesült Államokban nem erkölcsi és politikai alapon közelítenek hozzánk, diktatúrákból szabadult országokhoz, hanem szigorúan piaci alapon. Nem felzárkóztatni akarnak minket, hanem a globális piac profitszerző tevékenységének védtelen alanyaként tekintenek ránk. Eldőlt tehát: nem lesz Marshall-segély, ami nélkül – és ezt mondjuk ki világosan – a nyugat-európai országok sem lettek volna képesek a háború utáni három-négy évtized gazdasági csodájára.

Ez volt az általános irány 1989–1990 táján, tény ugyanakkor, hogy Németországgal és Helmut Kohl kancellárral speciálisan jó viszony alakult ki a rendszerváltás éveiben. Kohl elkötelezett volt a német szociális modell mellett, ezért az Antall-kormány joggal reménykedhetett abban, hogy a Kohl-kabinet mindent megtesz Magyarország gazdasági és szociális felemelkedése érdekében. Az első jelek, tárgyalások világosan erre utaltak, ám 1989 végétől, s különösen 1990 második felétől kezdve megváltozott a német kormány és a német politikusok hangneme, végül pedig a nagyszabású gazdasági és pénzügyi segítségből gyakorlatilag semmi sem lett. Németország is bedobta a törölközőt, s csatlakozott ahhoz a globalista főáramlathoz, amelyik nem segíteni akart, hanem piacot és olcsó munkaerőt szerezni Közép- és Kelet-Európában.

De mikor és miért történik meg a német fordulat? Ez az, amire ennyi év után rá kell mutatnunk.

Kulin megemlíti, hogy Alfred Herr­hausen, a Deutsche Bank vezérigazgatója elleni merényletig még esély mutatkozott a német támogatásra, utána már nem. De ki is volt Alfred Herrhausen, akinek az ismerete nélkül nem érthetjük meg az akkor történteket és a fordulatot?

Alfred Herrhausen nemcsak a Deutsche Bank vezérigazgatója volt, hanem Helmut Kohl gazdasági főtanácsadója és személyes jó barátja is. Herrhausen szembement a globális piaci szereplők főáramlatával: átfogó koncep­ciója volt arról, hogy a kommunizmus alól felszabadult közép- és kelet-európai országokat hogyan kellene és lehetne felzárkóztatni, megadni nekik az esélyt arra, hogy több évtizedes nyomorgás után elinduljanak a nyugati jólét és gazdagság irányába. Herrhausen tehát nem globalistaként, nem a piaci és pénzügyi profit szempontjából mérlegelte a régió lehetőségeit, hanem etikai és politikai alapon: ezek az országok megérdemlik azt, hogy felzárkózzanak a Nyugathoz, s ebben a nyugati országoknak – túl a gazdasági megfontolásokon – erkölcsi okokból is segíteniük kell azokat.

Herrhausen átfogó gazdasági koncepciót dolgozott ki az érintett országok felzárkóztatására, különös tekintettel a nagyarányú, a válságból kijutásukat leginkább gátló külföldi adósságállományuk elengedésére vagy átütemezésére. Ebből a szempontból kiemelten foglalkozott Lengyelországgal és Magyarországgal, s aligha kell mondanom, hogy számunkra az adósság elengedésének és átütemezésének milyen kardinális jelentősége lett volna akkoriban, amikor az országot húszmilliárd dolláros adósság sújtotta, a régióban mi voltunk a leginkább eladósodva, „hála” Kádár János és társai (Fekete János stb.) felelőtlen és országrontó politikájának.

Herrhausen abból indult ki, hogy mind a kelet-közép-európai, mind a harmadik világ országainak adósságát le kellene írni ahhoz, hogy egy normális világgazdaság jöjjön létre. Arra szólította fel a nyugati bankok, hitelezők figyelmét, hogy ebben össze kell fogniuk és együtt kell cselekedniük. Javaslatot tett egy kelet-európai fejlesztési bank létrehozására (varsói székhellyel), ahonnan a régió felzárkóztatásának pénzügyi kezelése és menedzselése elvégezhető. Azt hangsúlyozta, hogy a valutaalapnak és a Világbanknak kell élen járnia a kelet-európai országok megsegítésében. (Mai füllel hallva ezt, Herrhausen kifejezetten szentségtörésre szólított fel.)

Herrhausen átfogó és végtelenül szimpatikus elképzeléseit 1989. szeptember 25-én ismertette előadásában, nem máshol, mint a Világbank és a valutaalap közgyűlésén. Innentől kezdve a nemzetközi közvélemény már tudott erről. Herrhausen a Deutsche Bankot adósságcsökkentő banknak nevezte. Tervei megvalósítása érdekében halála előtt nem sokkal megvásárolta a globális pénztőke egyik vezető londoni pénzintézetét, a Morgan Grenfell Group céget 2,7 milliárd német márkáért – és itt volt a baj, ezzel végképp kiváltotta a globális elit mérhetetlen haragját.

Herrhausen 1989. december 4-én beszélt volna az American Council of Germany (Németországgal foglalkozó amerikai tanács) gyűlésén New Yorkban. Már nem tudta megtenni: 1989. november 30-án Frankfurtban, miközben a páncélozott Mercedesében haladt, egy időzített bombát robbantottak fel autója mellett, melynek következtében pillanatok alatt elvérzett.

Helmut Kohl ott és akkor elveszítette a legfőbb gazdasági tanácsadóját és „eszét”, akire, mivel a gazdaság nem tartozott a fő szakterületéhez, égetően szüksége volt. És egyben megértette: a globális pénzügyi elit nem támogatja Herrhausen és az ő elképzeléseit Kelet- és Közép-Európa, köztük Magyarország talpra állításáért, egy újfajta Marshall-segély megvalósításáért. Nem is beszélve arról, hogy két év múlva gyilkosság áldozata lett az a Detlev K. Rohwedder is, aki a német állami vagyonügynökség vezetőjeként valóban védte a keletnémet tartományokhoz tartozó nemzeti vagyont és visszajuttatta az egykori tulajdonosokhoz a kommunista állam által elzabrált vagyonokat.

Ettől kezdve megváltozott a német–magyar kapcsolatok hangneme. Világossá vált: a globális elit – köztük Soros György – koncepciója győzött Közép- és Kelet-Európa felett. Megkezdődött az Antall-kormány és utána a többi kormány gúzsba kötése, egészen 2010-ig, amikor az Orbán-kormány szakított a nemzetközi pénzügyi körökkel, s azóta szembemegy a globális elit akaratával. Egyébként Donald Trump 2018 telén kamatemelése miatt a Fedet, a globális pénzügyi elit kezében lévő amerikai jegybankot nevezte a legnagyobb károkozónak Amerikában. Most 2019 van és nyár. Reménykedjünk: úgy jöjjön el az ősz és a tél, hogy Trump bátran, szabadon kampányoljon újabb elnökké választása mellett, és végül meg is nyerje.

A magyar rendszerváltásról harminc év után pedig beszéljünk mindenféle kötelező narratívától mentesen, szabadon, bátran: mert csak akkor volt és van rendszerváltás, ha a rendszerváltásról magáról is bárki elmondhatja a maga narratíváját minden félelem nélkül.

Fricz Tamás

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Autómánia (61) Mondom a magamét (7857) Szépségápolás (15) Kultúra (9) Flag gondolja (36) Történelem (18) Tereb (146) Mozaik (83) Gazdaság (716) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Gasztronómia (539) Belföld (11) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Nagyvilág (1310) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Jobbegyenes (2850) Irodalmi kávéház (537) Nézőpont (1) Politika (1582) Heti lámpás (327) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>