Matekórán gyakran figyeltem, ahogy átsüt rajtuk a napfény. És gödröcskék jelentek meg az arcán, ha mosolygott. Még ölre is mentem érte egyszer a lányvécében az új lánnyal, aki kicsit idősebb volt nálunk, csillámos lakkot viselt a körmén és melltartót hordott. Én győztem.

Balázzsal egy házban laktunk, hajszálpontosan ugyanaz volt a születésnapunk és minden délután hazakísért az iskolából. Néhány hét elteltével még a táskámat is vitte. Emlékszem, sokáig nem mert lovag lenni, aztán egyik nap a legjobb barátja, bizonyos Madi, aki mögöttünk jött nagyjából húsz méterrel, odakiáltott neki, hogy „Simiiii, mooost!” És akkor lekapta a vállamról az iskolatáskát, mondván: „Na, ezt majd én viszem”. Kész voltam teljesen. Hej, de gyönyörűszép idők voltak!

Anyámék nem tudtak semmit az egészről – legalábbis ezt gondoltam. Akkor kezdtek titkaim lenni előttük. Barátnőkkel sugdolóztam, a vacsoraasztalnál álmodoztam, szerelmesleveleket rejtegettem... Az egyiket, mint az hosszú évekkel később, már felnőttkoromban kiderült, anyu találta meg a lábtörlőnkön. Nem olvasott bele, visszahelyezte pontosan ugyanoda, de a piros, szív alakú borítékból valahogy mégis kitalálta, hogy vajon mi lehet az...

Lolának titkai vannak. Ez lett gyanús... és bocs, ha csalódást okozok, de a részletekbe nem avatlak be titeket, mert ennyivel tartozom neki. Elég az hozzá, hogy pontosan ugyanazokat a tüneteket produkálja, mint bármelyik hat-hét-nyolc-kilenc-tízéves, elsőszerelmes minikamasz. Mint én is, akkoriban. A levelek, a sugdolózás, az álmodozás, az irulás, a pirulás. És a választottjának – nem fogjátok kitalálni – édes, kedves elálló fülei vannak...

Ismeritek a svéd gyerekverseket? Hát persze, hogy ismeritek őket... no, hát képzeljétek el, hogy az életünk Lolával mostanában egy hosszú, véget nem érő svéd gyerekvers. És ez így van rendjén. Én legalábbis imádom.

„Mikor usziból jövet
sorbaálltunk a buszmegállónál,
Johan végigfutott mellettünk,
és minden lányra ráhúzott a fürdőnacijával.
Mindegyikre, csak rám nem.
Monika azt mondta, biztos komál engem.
Nem tudom...
Hátha csak kifelejtett?”
(Ingrid Sjöstrand: Mikor usziból jövet)

D. Tóth Kriszta - shopline