Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
a4e1c7638d5505fb5513c62d13b323c0.jpg

D.Tóth Kriszta - Drakulola és barátai

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Álltam kezemben a babával, és tudtam, hogy baj lesz. Mégsem voltam képes megállítani a szavakat, amelyek épp a számat készültek elhagyni, szép sorban: „Úristen, mi ez a borzalom?”

Ahogy kitettem a kérdőjelet az öt szó után, fölpillantottam a vonatkozó, épp kezemben tartott tárgyról... és láttam, hogy tíz hétéves – és igen bosszús – szempár mered rám. Bosszúságukat értetlenség pettyezte, és úgy általában nagyon ki voltak rám borulva. A lányom és a barátnői világában ugyanis, mint akkor számomra is kiderült, vonatkozó objektum a vágyak netovábbját képezte, és mint ilyen, megtestesülése volt magának a Nagy Betűs Gyönyörűségnek.

Egy Monster High (ejtsd: monszter háj) babáról volt szó. Neve is volt: Clawdeen Wolf (ejtsd: klódín vulf). Óriási fejjel, fenékig érő ondolált vöröseslila hajjal, sárgásbarna bőrrel, valószínűtlenül vaskos ajkakkal, két hegyes kis macskafüllel, ribancos sminkkel és... vámpírfogakkal. Mindezt botrányosan szexi öltözetbe csomagolva, amely a következőkből állt: lila kesztyű, ocelotmintás sztreccs térdnadrág aranyszegéllyel, ujjatlan fehér ing, csokornyakkendő, apró fekete boleró és egy pár felül szőrös extramagassarkú bokacsizma.

Ismétlem, a fönti lény nem egy férfiismerősöm legénybúcsúján jelent meg hús-vér valójában, hogy annak rendje és módja szerint táncot lejtsen a házasulni készülő szerencsétlen ölében. Hanem a gyerekem hetedik születésnapján – szerencsére nem élőben.

Mint azóta kiderült, a mi Clawdeenünk nincs egyedül. Egy egész iskolára való létezik belőlük. Háhiszen értitek: monszter háj. Háj, mint hájszkúl. A további szörnybarátnők között megtalálhatjuk Drakulaurát, Frankie Steint, Laguna Blue-t és további jobbnál jobb nevű, szebbnél szebb darabokat. A Mattel (mert naná, hogy ugyanaz a cég szabadította rá lányainkra a Monster High babákat, mint annak idején ránk Barbie-t és barátait...) persze nem megy a szomszédba nagypályás marketingötletekért, így aztán van MH rajzfilm, jelmez, ékszer, póló, bögre, tolltartó, kisfüzet, nagyfüzet, radír, hegyező, kifestő, öltöztető, ésígytovább, ésígytovább. Mára persze Lola is gyűjtő, és aktív résztvevője az iskolai szünetekben zajló monstre Monster High szerepjátéknak. Mivel sajnos a Jézuska és a Mikulás is kivette a részét az MH-őrületből, azóta van neki 4 darab szépsége, ott ülnek mind az ablakpárkányon. Lola szerint vigyáznak az álmaira. Szerintem meg miattuk riad föl néha az éjszaka közepén, verejtékben úszva...

De, hogy megúszni nem lehet, az biztos. Én magam sem úsztam meg annak idején - még akkor sem, ha a négyéves öcsém leharapta a Barbie babám bal mellét. Ha felöltöztettem, nem látszott. (Mármint a babán. Bár mondjuk Bandin sem.) Csak én tudtam, hogy hendikeppes szegény.

Na, de mit tehet a gyerek valamiféle alapszintű műveléséhez mégiscsak ragaszkodó szülő? Az első meglátásom az, hogy a legjobbat akkor teszi magával, ha a Mattel-globál forrásaival meg sem próbálja fölvenni a versenyt. Én pl. egy darab monszterháj holmit sem vettem még a lányomnak. Mégis ott figyelnek az ablakpárkányon azok a szörnyetegek. Erre vannak ugyanis a nagyszülők, a nagynénik és a barátnős szülinapozások.

Amit én nyújthatok, az az alternatíva.

Noha a lányunk szereti a klasszikus magyar és nemzetközi meséket, fel kellett ismerjük a benne rejlő éhséget a különlegesre, a kicsit... furcsára. Az hétéves korára ugyanis bőven kiderült, hogy Lola szereti a szokatlan sztorikat, az enyhén különc főhősöket és a rendhagyó illusztrációt. Így aztán feltankoltunk neki Roald Dahl összes gyerekmeséiből. A Charlie és a csokigyártól a Hugó és a csodaszerig. És tudjátok mit? A dolog tökéletesen működik. A gyerek rajong a kicsit fura, de mégiscsak irodalmi értéket képviselő Dahl-mesékért, és kéri őket folytatásokban minden este.

Mi pedig rájöttünk, hogy egy, az iskolai barátnőzés közben belecsorgó szörnyeteges ízléstelenségtől a gyerekből még nem lesz Drakulaura. Vagy... Drakulola.

Ő játszik, amit szeretne, mi mesélünk neki, amit mi szeretnénk. És ez a szereposztás – egyelőre – remekül működik.

D. Tóth Kriszta - ]]>http://shopline.hu/]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2778) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (17) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Életmód (1) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Kultúra (6) Nagyvilág (1309) Heti lámpás (310) Sport (729) Tereb (146) Belföld (10) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7501) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Nézőpont (1) Gazdaság (702) Politika (1582) Tv fotel (65) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>