Másnap fölmentem a Bookline-ra és megrendeltem a Fifty Shades (Ötven árnyalat) trilógiát.

Mind a három kötetet, naná. Minek kispályázzunk. Elvégre nekem munkaköri kötelességem, hogy tisztában legyek a legfirssebb popkulturális jelenségekkel.

Meg különben is, anno az Alkonyat szériát is végigszenvedtem becsülettel, mind az ezervalahányszáz oldalt. Úgyhogy jöjjön Mr Grey és az ő elcsavarodott lelkének ötven árnyalata („fifty shades of fucked up”, hogy pontosan idézzem). Méghozzá eredetiben, mert egyrészt a rendelés időpontjában még épp nem jelent meg magyarul, másrészt meg kíváncsi voltam az originál őrületre. Addigra nemcsak a sógornőm lábai remegtek a Christian Grey-fantáziáktól, hanem ránézésre minden második felnőtt nőé a nyugati világban, igaz, ezeknek csak a töredéke volt olyan tökös, hogy be is vallotta.

Nem tudtam kinyitni úgy újságot, hogy ne jött volna szembe egy recenzió, egy enyhén fanyalgó, vagy éppen áradozó kritika, egy rácsodálkozó elemzés vagy szociokulturális tanulmány az erotikusnak mondott „mamapornó” sorozat áldásos-áldatlan halásairól a prűdbe hajló későharmincas angol és amerikai párok szexuális életére. Meg a számok. A számok! 11 hét alatt egymillió eladott kötet. És ezek csak a nyomtatott példányok. Mert az Ötven árnyalat könyvek nem papíron hódítanak igazán – ó nem. Eredetileg az interneten jelent meg folytatásokban, mára pedig ez az E L James nevű középkorú brit családanya-írónő sosem látott mértékben felpörgette a Kindle eladásokat. Hát ugye, mégiscsak ki látott már olyat, hogy egy tisztes, csakis sötétben szexszelő angolszász asszony a tengerparton nyilvánosan olvasgasson arról, hogy egy enyhén zakkant amerikai milliomos hogyan elégíti ki a huszonegynéhány éves naívát egy lovaglóostorral. Majd kenegeti a hátsóját becsülettel, nehogy fájjon szegénynek másnap (muhaha). E-könyv olvasót hát nekünk, elég ha mi tudjuk, hogy nem a hőségtől pihegünk a napernyő alatt!

Na, én ugyan emiatt nem fogok Kindle-t vásárolni - gondoltam büszkén. Kiültem a horvát tengerpartra, kivettem a strandtáskámból a nyomtatott Fifty Shades of Grey-t, és nyíltan vállaltam mamiságom első „pornókötetét”... Beleugrottam ebbe a nagyon egyszerű és nagyon egyszerűen megírt történetbe, és vártam. 100 oldallal később még mindig nem történt semmi igazán szaftos. A 200-dik után, amikor Anastasia és Christian túl voltak már néhány körön, és ez a mégiscsak szemérmes szerzőnő még egyszer sem írta le a férfi nemiszerv nevét, már kifejezetten csalódott voltam. És nem azért, mert kéjes érzéssel tölt el, ha látom leírva azt, hogy hímvessző... (látják? Semmi.) Csak ültem ott a parton én, a mama, kezemben egy könyvvel, és sehol a pornó. Még egy kósza fülledt erotikázás is alig. Lehet, hogy velem van a baj? De mivel félbehagyni semmit nem szeretek, átrágtam magam a történeten, egészen a végéig...

Most pedig már itthon ülök, velem szemben a könyvespolcon figyel a második kötet. Mit figyel, fixíroz. Le nem veszi rólam a szemét. És tudom, hogy nem fogok tudni ellenállni neki. Mert nyár van, mert még van egy hét a szabadságomból, mert azt ígéri, hogy a folytatás „sötétebb” (Fifty Shades Darker), és mert csak kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ezzel a két szerencsétlennel, akik olyan furán végezték az első könyvben. De az is lehet, hogy a másodikat már magyarul olvasom. Hátha a remek magyar fordítók ennek a csodás, szinonimákban gazdag nyelvnek a segítségével mégiscsak kihoztak belőle valamit... Legalább a magyar asszonyoknak legyen jó, ha már angolék így jártak. Márpedig ha jó, akkor nem ciki. Nyomtatásban sem.

D.Tóth Kriszta - ]]>http://shopline.hu]]>