Ma 2022 június 26. János, Pál napja van. Holnap László napja lesz.
Donald Trump: Orbán Viktor nagyszerű vezető

Donald Trump: Orbán Viktor nagyszerű vezető

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

A java még csak most jön.

Mi mindannyian nagyon közel állunk Orbán Viktorhoz, ő nagyszerű vezető, igazi úriember, és nemrég hatalmas választási diadalt aratott. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy támogatásomról biztosíthattam. Ő valóban jó ember, és páratlan munkát végez a hazájáért

– nyilatkozta a rendezvény számára eljuttatott rövid videóüzenetben Donald Trump, az első Európában megszervezett Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC-) második napján, Budapesten. Az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnöke hozzátette:

A java még csak most jön.

Donald Trump szerint, „nagyon fontos harcot vívunk, és vívnak önök is”. Hozzátette, a konzervatív közösségre óriási feladat hárul, hiszen közös értékeinket a globalista baloldal össztűz alatt tartja. A politikus köszönetet mondott az Alapjogokért Központnak és az American Conservative Unionnak is a rendezvény megszervezéséért, majd sajnálatát fejezte ki, hogy nem tudott személyesen is jelen lenni Budapesten, de biztosította a CPAC Hungary-t és a szervezőket arról, hogy figyelemmel kíséri az eseményeket.

Ternovácz Áron - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (6) Irodalmi kávéház (513) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Gazdaság (665) Mondom a magamét (6142) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2339) Tereb (141) Heti lámpás (259) Belföld (7) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Sport (729) Egészség (50) Életmód (1) Nagyvilág (1465) Flag gondolja (33) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Tv fotel (65) Politika (1581) Vetítő (30) Történelem (15) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>