„Október 17. a szegénység elleni küzdelem világnapja. Nekünk, magyaroknak van miről beszélnünk ezen a napon. Nem szeretem azt a kimutatást, amely szerint négy magyar régió is Európa legszegényebb területei közé tartozik. Nem szeretem, mert hiába igaz, statisztikába csomagolja a szívszorító tragédiát. Mert valójában arról van szó, hogy ártatlan, ma született gyerekek sorsa pecsételődik meg azzal, hogy Európának ezen a pontján nyitják ki a szemüket és veszik első lélegzetüket ezen a földön. Nem számít, hogy hogyan fognak tanulni az iskolában. Nem számít, hogy miben tehetségesek, mennyire szorgalmasak és kitartóak. Ők esély és remény nélkül találják magukat a magyar ég alatt, és ebben a tudatban is nőnek fel. Lenne miről beszélnünk. De ha erre a kormányra nézek, azt látom, hogy nincs kivel és nincs miért.

Az én hazám egy nagyon más Magyarország. Egy olyan európai Magyarország, amelyben nem irányítószámok döntenek az emberi sorsokról, hanem a tanulás, a munka, a tisztesség, a tehetség és a szorgalom. Egy olyan ország, ahol mindenki a kezébe veheti a kalapácsot, hogy a saját sorsának a kovácsa legyen. Ezért a Magyarországért érdemes azt csinálni, amit csinálunk. Mert magyarok millióinak tartozunk annyival, hogy legalább a gyereküknek megadjuk majd azt az esélyt, amit ők soha nem kaptak meg.”

Az eredeti, teljes írást ]]>itt olvashatja el]]>.

]]>www.mandiner.hu]]>