- 0
Felfoghatatlan módon Hitlert magasztalta László Imre, a XI. kerület DK-s polgármestere a városrész képviselő-testületének ülésén. Majd aztán zsidó származására, Auschwitzban maradt rokonaira utalva bocsánatot kért mindenkitől.
A csütörtökön elhangzottak tegnap kerültek nyilvánosságra, amelyről beszámoltunk.
Deutsch Tamás fideszes EP képviselő Facebook-bejegyzésben kelt ki László Imre magatartásával szemben. Íme:
- László Imre DK-s polgármester kijelentése.
László úr, Tisztelt Karácsony úr, Gyurcsány úr, Dobrev asszony,
Magyarország, a magyar nemzet egy értékközösség is. Ebbe az értékközösségbe nem kicsit, hanem nagyon nem fér bele az, amit László Imre mondott.
A nemzetiszocialista pártvezért dicsőítő László Imre a Fővárosi Közgyűlésben Karácsony Gergely többségét biztosító koalíció legnagyobb frakciójának, a DK frakciónak a tagja.
A Führer teljesítményéről elismerően beszélő László Imre a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja.
A minimális emberi tisztesség és az önök által előszeretettel hangoztatott politikai korrektség azt követeli, hogy László Imre azonnal távozzon a közéletből, mondjon le polgármesteri tisztségéről, ezzel a fővárosi képviselői megbízatásáról és a Demokratikus Koalíció elnökségi tagságáról.
Ehhez nem kell kommentár.