Nem, nem Auschwitz és a Don-kanyar áldozatai fölött érzett fájdalmakat veti össze, hanem a csupa „szír” háborús menekült által letapizott-kirabolt-megerőszakolt kölni lányok és asszonyok, valamint az Égei-tengeren legutóbb vízbe fulladt harmincnégy migráns „hírértékét”.

A polkorrekt német sajtó többnapos késedelemmel tudósított az anomáliáról, a kollektív agymosásból eredő spétreakció bűnének vádját pedig a Népszabadság egyik olvasónője a Népszabadság egyik szerkesztőnője nyakába zúdította. Erre a hölgyek közötti csörtére a redakció azt tartotta helyénvalónak, ha egy férfi rendezi el a dolgot, kihirdetve a szerkesztőségi álláspontot. Imigyen: „Miért kéri számon a Népszabadságon valaki a kölni szilveszterről szóló híreket, mielőtt azok Berlinben politikummá váltak volna?”

Ez még logikailag érthető, ám az indoklás már több mint pikáns: „A hírt rajtunk számon kérő nőt aligha az áldozatokkal való együttérzés fűtötte, hanem a feltételezett elkövetők etnikai hovatartozása.” Vagyis a dolgot a baloldali műhelyben kivonták a feminizmus témaköréből, és ügyesen átcsúsztatták a nemsemleges ideologikum terrénumára úgy, hogy – elegánsan eltekintve a családon kívüli csoportos erőszak tényétől – keresetlenül lerasszistázták a bírálatot megfogalmazó hölgyet. Ezzel a Népszabadság letette a voksot a politikai értékharcban: a bevándorlók (még ha erőszakot tesznek is) fontosabbak, mint a női méltóság.

Ez még akkor is így van, ha a cikkben szerepel például ez a mondat: „Mások lealjasodva egyszerűen kihasználták a nők védtelenségét és a hatóságok távollétét.” (Ajjaj, ebből a „másokból” még problémái is lehetnek a kollégának…) Slusszpoénként azonban Gergely Márton megajándékozott egy sejtelmes jóslásba burkolt információval (köszönettel vettem; jó újdondász holtig tanul), miszerint Kölnben „a farsangot lényegesen komolyabban veszik, mint szilveszter estéjét, különösen a hamvazószerdát megelőző csütörtökön kollektív utcai lerészegedést hozó »nőnapot«. Aki még nem élte át, milyen a Weiberfastnacht, el sem tudja képzelni.” Nemcsak hogy nem éltem át, de eddig, bevallom, csak annyit hallottam róla, hogy a kölni asszonyok ilyenkor a farsangi hangulatban büntetlenül levághatják ollóval a férfiak nyakkendőjét. Úgyhogy utánanéztem a részleteknek.

Nos, arra kellett rádöbbennem, hogy a helyzet súlyosabb, mint a kolléga gondolja. A Wei­berfastnacht (magyarul körülbelül: asszonyfarsang) ugyanis a többnapos kölni karneválnak csupán az első napja. Ilyenkor még az üzletek is bezárnak. A karnevált magát ötödik évszaknak is nevezik, mivel lényegében minden maskarába bújt, jelmezt öltött résztvevő kívül kerül az időn (gyakorlatilag a törvényességen). Választanak karnevál hercegét, karnevál szüzét és karnevál parasztját. (A németek sem voltak mindig politikailag korrektek.) A herceg 11 óra 11 perckor veszi át a polgármester asszonytól (attól, aki saját jól felfogott érdekükben kartávolságot ajánlott a kölni nőknek a más kultúrájú bevándorlóktól) a város kulcsait az Altmarkton.

Az ünnep csúcspontja a Rosenmontag (Rózsahétfő), amikor több mint egymillióan tekintik meg a felvonulási parádét, ami a Chlodwigplatztól a Mohrenstrasséig tart. A Karnevalszugot (karneváli vonatot) beöltözött egyesületek, iskolák, zenekarok, tánccsoportok alkotják, akárcsak Rióban a szambaiskolák. Menetelés közben csokoládét, cukorkát és apróbb ajándékokat szórnak a nézelődők közé, miközben a tömeg skandálja, hogy Kamelle, Kamelle! (Adományt!). E napon a városban egyaránt megugrik a német és a külföldi turisták száma, és bizony iszogatnak is: jellemző látvány a nyakba akasztható söröspohártartó.

Tessék ezt a zabolátlan karneváli hangulatot elképzelni életerős, fiatal, nőhiányban szenvedő, fürge ujjú „szír” bevándorlók tömegével, akik ugyan szilveszterkor elvileg nem ittak egy kortyot sem (Allah mindent lát), mégis letépődött néhány bugyi, kifosztódott néhány szilveszterező nő, megerőszakolódott néhány nyilvánvaló prostituált, aki nem takarta el az arcát, s egyedül vagy csupán egy férfikísérővel flangált a kölni éjszakában! Vegyük ehhez hozzá a sumákoló, hivatalos jelentéseiben hazudozó, pipogya német policájokat, akik először még a tömegoszlatást is letagadták, s akik még most is komolyan állítják, hogy az elkövetők a térfigyelő kamerák ellenére sem azonosíthatók, mert fizimiskára minden arab egyforma, s különben is, ugyanaz a nevük!

A szakszervezetük arról panaszolkodik, hogy több szolgálattevő az idegösszeomlás határára került: nem tudták kezelni a tettlegességben is megnyilvánuló tiszteletlenséget; hogy az igazoltatásra felszólított felhevült menekült Angela Merkel kancellár asszony személyes meghívására hivatkozott; hogy némelyikük a tartózkodási engedélyét is teátrálisan széttépte a közeg szeme láttára, mondván, hogy a pedáns német bürokrácia másnap úgyis ad majd neki egy másikat. Talán az autópálya-rendőrségtől kellene tökös fiúkat átvezényelni, akik tudják, ilyenkor mégis mi a teendő: a Cobra 11 török származású akcióhőse biztosan nem cicózna ennyit, s a Korán elé helyezné a hatályos szolgálati szabályzatot.

A Willkommenskultur jegyében már jó előre tanácsos kidolgozni a farsangi akciótervet. Ha figyelembe vesszük a főpolgármester asszony irányelveit a javallott kartávolságról, egymillió karneváli látogatóval számolva már jó előre ki kell bővíteni Köln közigazgatási határait, hozzácsatolva néhány közeli kisvárost, például Berlint és Brüsszelt. Új gyártósorokat kell beállítani a plexiüveggyárakban, hogy legyen mit a fenekükre szorítaniuk a hölgyeknek.

A „Kamelle! Kamelle!” skandálásra készülve halal cukorkákat és csokoládékat indokolt bekészíteni, s külön célzott euróadományokkal kell a kedvükben járni, amelyekkel az asszonyfarsang idején is nyitva tartó vörös lámpás negyedet felkereshetik gerjedelmeik csillapítása végett. Azonkívül ad hoc szociológus kutatócsoportot kell felállítani annak megállapítására: viselnek-e a „szír” bevándorlók nyakkendőt, és ha igen, vajon milyen reakciót váltana ki belőlük, ha jelmezbe bújt, becsiccsentett, nyakba akasztható söröspohártartóval és csattogó ollóval közelítő sápadt arcú hölgyek a fejükbe vennék, hogy elnyisszantsák a nyakkendőjüket?

A városi költségvetésből pántlikázott pénzalapot kell elkülöníteni arra, hogy a kölni hölgyek célzott tanfolyamokon gyakorolhassák, miként lehet a kartávolságot megtartani nyakkendővágás közben. Feltétlenül szükséges, hogy a bevándorlók kulturális érzékenységére való tekintettel ne csak karnevál hercegét, szüzét és parasztját, hanem karnevál imámját is válasszanak, és ennek megfelelően még egy példányt másoljanak a város kulcsából. Megfontolandó, hogy a város szüzét szép befogadó gesztusként eleve a „szír” szórakozóközösség felvidítására ajánlják fel. Számolni kell azzal is, hogy az Égei-tengertől hányan érnek még oda időközben a fergeteges, őrült kölni farsangra. S van még a B verzió: önkéntes, nővédő civil járőrcsapatokat szervezni, mint Düsseldorfban.

Csontos János - ]]>www.magyaridok.hu]]>