Orbán Viktor szerda reggel felkérte a jelenlegi főpolgármestert, hogy méresse meg magát újra. Tette ezt azért, mert bár az ellenzéki sajtó szeret sportot űzni abból, hogy minden egyes apró vitájukat úgy tálalja, mintha két ősi ellenség készülne épp egymás torkának esni, ez a legkevésbé sincs így. Ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy Orbán Viktor szereti, hogy Tarlós néha makacsul kitart az elképzelései mellett, talán még a vitáikat is örömmel vívja meg, mert tudja, hogy a főpolgármester szeretettel és tisztességgel végzi a munkáját.

 

Ugyanis a politika kompromisszumok művészete. Számtalan érdek szokott ütközni egy-egy fontos döntés meghozatala előtt. Rengeteg fél véleményét kell meghallgatni, összefésülni, a kiabáló feleket pedig először udvariasan szétválasztani, leporolni, végül kibékíteni szükségeltetik, mielőtt – például egy városvezető – meghoz egy újabb döntést.

 

Sosem vetemednék olyan csúfságra, hogy Merkel asszonyt dicsérjem, de kétségkívül van egy nagyon hasznos tulajdonsága. A kompromisszumra való törekvés. Nem csak Merkel az, aki vezetőként kénytelen folyamatosan bűvészkedni – értsd: kompromisszumokat kötni –, a világ számos elnöke és miniszterelnöke kényszerül alkuk segítségével egyezségre jutni annak érdekében, hogy országát vezetni tudja.

Ehhez képest a magyarországi ellenzék az áprilisi választás előtt még a visszaléptetésekben sem tudott megállapodni. Kompromisszumképtelen volt. Jelenleg egy teljesen impotens és alkalmatlan ellenzék próbál Tarlós leváltása érdekében megegyezésre jutni. Mert, mint azt tudjuk, a politika a kompromisszumok művészete.

 

Ezt a művészetet nem ismeri se az ellenzék, se Puzsér Róbert, akiről sok egyéb mellett az is kiderült, hogy nem egy újabb trollkodásba mártogatott médiahack, hogy elindulna a főpolgármester-választáson, hanem teljesen komolyan gondolja. Az a Puzsér, aki szinte biztosan úgy kezdi a napját, hogy leüvölti a saját postaládáját. Az a Puzsér, aki minden munkahelyéről nagy dérrel-dúrral, tányérokat törve és ajtókat csapkodva, botrányok közepette jött el eddig.

 

Puzsér neve egybeforrt a kompromisszumkerüléssel és a normális vitákat helyettesítő, kidagadt erekkel előadott üvöltözésekkel. Ami biztosan jól jön a médiában, de a kompromisszumok művészeté­ben, a politikában viszont a lehető legrosszabb tulajdonságnak számít. Komoly ember pedig nem foglalkozik a Hír TV volt műsorvezetőjének programjával. Az autómentes Budapest víziója körülbelül akkora butaság, mintha valaki Velencéből akarná kitiltani a gondolákat.

 

Végül nézzük az örökös jelöltet, a mindig minden posztra készségesen bejelentkező Karácsony Gergelyt! Gergelyről annyit érdemes tudni, hogy ugyan nem mindig jut eszébe az indulókat castingoló ellenzéki vezetőknek, de Zugló lusta polgármestere ilyenkor bátran és ellentmondást nem tűrően, a padból kiesve szokott jelentkezni.

 

Nem is olyan régen még a szocialisták miniszterelnök-jelöltje is volt. Politikai kalandorságát pedig mi sem jelzi jobban, hogy amikor az egyik szoci vezető a választási kampányban a színpadra szólította, akkor simán az Együtt politikusaként mutatta be, holott akkor épp a Párbeszéd tagja volt. No de ki tudja ezt követni? Valószínűleg Gergely sincs mindig képben, hol és miért politizál épp.

Végezetül álljon itt egy Karácsony Gergely személyiségét tökéletesen reprezentáló idézet, magától a mestertől, mindenki Karigerijétől:

„Alapvetően az az érzésem, hogy a f…sznak hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem.”

Erre se kéne, Geri.

Apáti Bence - ]]>www.magyaridok.hu]]>