Pedig nincs is az ajtaja kulcsra zárva, bárki besétálhat a Tisza-parti városháza zárt tárgyalásaira, ahol mondjuk épp a szeviépes zsozsót dobják szét bensőségesen.

A szegedi Macron is centrista lesz előbb-utóbb – csak idő kérdése, mikor dobja ki ballasztként a szocialista jelzőt a haladó léghajóból.

Most meg ez a barbár kilincsrángatás! Csoda-e, ha összerezzen a mindenre elszánt miniszterelnök-jelölt? Nem elég, hogy minden reggel hideg verítékben ébred, amikor azt álmodja, hogy „Fizessenek a gazdagok!” (fiúk, ki találta ki ezt a tapintatlan szlogent?), most még a rekvirált lakájmédia őrkutyalihegése is! Őszintén: kinek kell ez? Ráadásul egy ilyen provokatív műsorcímmel, hogy Informátor! Mióta nem kapja minden reggel az asztalára a bizalmas jelentéseket, csak elfacsarodik a becsületes szocialista politikus szíve.

És különben is: most komolyan az a pár elsíbolt autópálya-kilométer hiányzik nekik? Semmi hetven:harminc? A kicsinyességük nem ismer határt: még néhány vacak városi ingyenbérletet is felhánytorgatnak! Hát mivel tartsa fel az ember a csapatszellemet? Nem is szólva az intim szféra szentségéről: most mit kell kukacoskodni azzal az álszent vagyonnyilatkozatosdival? Ha kicsit felázik a földút, hogyan jusson ki az ember a titkos halastavához? No ugye, hogy a titkos luxusterepjárójával! S olyanok rolexeznek itt, akik még csak fotón láttak délszaki üdülőparadicsomot: fogalmuk sincs, az exkluzív óceáni szigeteken mekkora a páratartalom! Az ember (miközben igyekszik kipihenni a gazdagok esküdt ellenségeként szerzett fáradalmait) rápillant a csuklójára, kezdődik-e már odahaza a közgyűlés, de bepárásodik az órája, ha nem elég megbízható a márka szélsőséges körülmények között.

Nincs ezekben semmi empátia? Már tényleg csak az hiányzik, hogy ez a túlteljesítő, abszolút függő média alaptalanul rossz hírét keltse, s magyar Macron helyett magyar Fillont faragjon belőle! Még jó, hogy a Szeviép-ügyben nincs liba: megőrülne az örökös gágogástól.

László király hívatta is az udvari bolondot: „Nyakó fiam, találj ki valami okosat! De aztán a sajtószabadság szellemében legyen, mert tudod: Mosz… Brüsszel, Európa meg minden…” Nyakó szórakoztatóipari szakmunkás (pártmunkakönyve szerint sajtófőnök) pedig a homlokára ütött: „Főnök! Legyen bojkott! Az már a Fidesznek is bevált: bojkottálták a hátsó felünket minden reggel patyolattisztára nyalintó Nap-keltét, aztán kétharmaddal nyertek. Ez a választási siker biztos receptje!” „De elég szociáldemokrata eljárás ez?” – aggodalmaskodott a szociálisan érzékeny polgármester. „Majd én lyukat beszélek a hasukba!” – ajánlotta a csörgősipkás, s magában azt gondolta: ez még mindig kellemesebb kenyérkereset, mint kigyúrt demokraták között az alkotmányos jogait olimpiai sportágként gyakorolni.

Az az igazság, hogy nem kellett az agyalást a nulláról kezdenie. Nyakó az „álomvalóság” szót például már a hosszú, magányos autózások során kiötlötte, amikor szintén országgyűlési képviselő feleségével együtt minden áldott nap külön-külön autóval, magányosan kocsikáztak be távoli vidéki lakhelyükről fővárosi munkahelyükre, hogy maradéktalanul felmarkolhassák a csúcsot döntő, harminchatmillió forintos parlamenti költségtérítést.

Már csak azt kellett hozzátódítani az indokláshoz, hogy vannak függő meg független médiumok: az utóbbinak méltóztatik nyilatkozni László király, az előbbiek meg dőljenek a kardjukba, főjenek a zsírjukban, emésszék el magukat a vigasztalhatatlanságtól. Jóllehet a társutas reálpolitikusok figyelmeztettek, hogy ezzel az amúgy is szűkösnek vélt médiafelületet szűkítik tovább (mintha saját magukat kasztrálnák önként és dalolva), a nyugalom megér ennyit: a „független” orgánumok garantáltan nem fognak kellemetlenkedő kérdéseket feltenni.

A titkos cél, az öt százalék meg így is, úgy is meglesz: nem sérül a szoci álomvalóság.

Csontos János

]]>www.magyaridok.hu]]>