Áldozatok emléknapja volt

Ezúttal mégsem a kommunizmus áldozatairól szeretnék beszélni, hanem azokról, akik még élnek. Önről, magamról, mindannyiunkról. Mert mi is áldozatok vagyunk. Teljesen mindegy, hogy a történelem leggyilkosabb és leghatékonyabb terrorja midőn akcióba lépett, kit hogyan ért. Mindegy, hogy az ön felmenői vagy az én elődeim szegények vagy gazdagok voltak-e az adott pillanatban, amikor a pokol kapui megnyíltak.

Mindenki veszített. Legfőképpen a legszegényebbek. Őket többszörösen becsapták: „Föl, föl, ti rabjai a földnek, / Föl, föl, te éhes proletár! / A győzelem napjai jönnek, / Rabságodnak vége már.” Soha nem lett vége. Elsüllyedt egy civilizáció, amelynek voltak hibái, a szegények és a gazdagok közötti különbség például valóban fájdalmasan nagy volt, de ami jött helyette, ami megvalósult – a „felépült” kifejezést méltatlan volna itt használni –, az inkább egy koncentrációs táborra hasonlított. A Konzentrationslager Auschwitz-Birkenau bejáratai fölött ez volt olvasható: „Arbeit macht frei”. „A munka szabaddá tesz”. A kommunista láger felirata így hangzott: „Minden hatalom a dolgozó népé”. Micsoda ördögi cinizmus! És az utóbbinál már nem volt sem bejárat, sem kijárat. Ebből a pokoli paradicsomból már sem kijutni, sem oda bejutni nem lehetett.

Aki csak egy napot élt a kommunista fennhatóság alatt, már veszített. Aki éveket élt, és még most is él, hiába hozta helyre az életét, hiába pótolta be kemény munkával szellemi, lelki és anyagi veszteségeit, soha nem éri utol magát. Mi mind, akik 1990 előtt születtünk, vesztesek vagyunk. De itt nincs vége, mert a posztkommunizmus évtizedeiben tovább áradt a méreg. A szellemi és lelki sorsforduló, a megváltás pillanata csak 2010-ben jött el. Ám azok is vesztesek, akik ezután születtek, mert a volt keleti blokk lakói Nyugat-Európához képest még ma is lemaradásban vannak.

De már nem sokáig. Újabb gyilkos korszak közeledik, a nácizmusnál és a kommunizmusnál is erősebb fenyegetés sötétíti el a látóhatárt nyugaton, ahol a világtörténelem legnagyobb méretű embercseréje készülődik. Ha ez végbemegy, félmilliárd európai számára szűnik meg az ezernél is több éves létezés joga, és lép a helyére valami olyan káosz, amely elhomályosítja majd a koncentrációs lágerek, gulágok világának pokoli képét.

Emlékezzünk. Megjövendölték ezt is: „A múltat végképp eltörölni, / Rabszolga-had, indulj velünk! / A Föld fog sarkából kidőlni, / Semmik vagyunk, s minden leszünk!” A rabszolgahad elindult, és Röszkénél rárontott a magyar határra. Kiáradt, és ellepte egész Nyugat-Európát. A Föld kidőlt a sarkából. Ami tegnap érvényes volt, mára érvényét veszítette. A demográfusok már tudják, hogy az európai ember reprodukciós mutatói olyan aggasztóak, hogy pár évtizeden belül néhány erősen fertőzött országban az őslakosok kisebbségbe kerülnek, és mivel egy idő után ez a folyamat felgyorsul, népek tűnhetnek el, és a helyükön új keverék népek jelennek meg: semmik voltak, s minden lesznek… Ez is bejött.

Mi van még hátra? „Ez a harc lesz a végső, / Csak összefogni hát, / És nemzetközivé lesz / Holnapra a világ.” Ma már pontosan tudjuk, hogy ez mit jelent. Ezért az illő főhajtás után azt mondom, emlékezzünk az áldozatokra, de gondoljunk erősen a még élőkre, mert új borzalmas program készül börtönbe zárni a világot. Mentsük meg, ami még menthető. 

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>