Ma 2021 november 30. András, Andor napja van. Holnap Elza napja lesz.
Bencsik András: Második szándék, avagy az elmaradt polgárháború

Bencsik András: Második szándék, avagy az elmaradt polgárháború

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Figyelem ez egy nagyon fontos írás!

A második szándékú támadást az ellenfél reakcióját tudatosan kiváltva hajtja végre a támadó úgy, hogy a kiváltott reakciót felhasználva fejezze be sikeresen a támadást.

Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde közismert részleteinek nyilvánosságra hozatala ilyen második szándékú támadás volt, és csak rajta múlott, hogy nem érte el a célját, egy véres, polgárháborús válság kirobbantását.

Az őszödi beszédet követő események évfordulóján, különös tekintettel arra, hogy a beszédet elmondó szereplő jövő tavasszal visszatérni készül a hatalomba, szükségesnek látszott, hogy mint az akkor történtek egyik szemtanúja a magam alaposan átgondolt értelmezésével járuljak hozzá a dolgok megértéséhez, ugyanis Gyurcsány Ferenc személyében egy Joszif Sztálinhoz mérhető gátlástalan és könyörtelen despota készül ismét magához ragadni a kormányrudat. És másodszor nem kíván hibázni. Ezért kell megértenünk, hogy mi történt és miért 2006-ban.

Az őszödi beszéd néven elhíresült szónoklat Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2006. május 26-án, egy hónappal a baloldal választási győzelme után az MSZP-frakció zárt balatonőszödi ülésén tartott záróbeszéde volt. Ebben lényegében azt adta elő a maga poénosan tahó, ugyanakkor dagályos stílusában a szocialista képviselők előtt, hogy a kampányban tett már-már gátlástalan ígéretekkel szemben a valóság az, hogy a baloldaliak és a liberálisok csődbe vitték az országot, és csak rendkívül fájdalmas reformokkal lehet működésben tartani. (Ezek a nyár folyamán részben be is következtek.)

Azt is tudjuk, hogy a záróbeszédből kivágott botrányos részleteket szeptember 17-én délután egy vagy több ismeretlen futár egy időben juttatta el a baloldal által felügyelt és irányított Magyar Rádiónak, a liberális RTL Klub televíziónak és az akkor még liberális Origo internetes portálnak egy-egy CD-re írva. A hangfelvételt a Magyar Rádió a délután négyórás hírek sorában közzétette. Délután ötkor az RTL Klub egyik riporterének az éppen Győrben tartózkodó Gyurcsány Ferenc elismerte, valóban ő beszél a felvételen. A bejátszott rendkívül durva és trágár elemeket tartalmazó részletek estére szinte mindenkit elértek, és hihetetlen erejű felháborodást váltottak ki, aminek hatására este nyolc körül több ezer ember jelent meg a budapesti Országház előtt.

Másnap, szeptember 18-án szintén több ezren csatlakoztak az előző napon kirobbant Kossuth téri tüntetéshez. A Parlamenttől este tíz körül egy hazug állításra (tüntetőket tartanak fogva a televízió székházában) viszonylag sok ember átvonult az MTV Szabadság téri főbejáratához. Itt kétféle tüntető volt jelen. Az egyik típust a felháborodás és az ekkor még hevesen hisztérikus tömeghangulat sodorta a helyszínre. Ott voltak, kiabáltak, de igazából nem tudták, mit akarnak. Ők több ezren lehettek. A másik típus pontosan tudta, miért jött: rombolni és pusztítani. Sokan felismerték vagy felismerni vélték közöttük a labdarúgó-mérkőzéseken látott úgynevezett „huligánokat” is. Ők körülbelül 300-an voltak. A helyszínen forgató televíziók, közöttük is kiemelkedően a Hír TV jóvoltából a közvélemény pontosan láthatta a különbséget. Míg a második tábor tagjai a kivezényelt és magukra hagyott, rosszul felszerelt és felkészületlen rendőröket ütlegelték, dobálták, autókat törtek össze és gyújtottak fel, addig az első táborbéliek az olykor társaiktól elszakadó rendőröket mentették a radikálisok elől.

Ez a kétarcúság később is jellemezte a több mint egy hónapon át, 2006. november 4-ig tartó zavargásokat.

Vágjunk a közepébe. Kiinduló állításom az, hogy Gyurcsány Ferenc el akarta veszíteni a 2006-os választást, pontosan tudta ugyanis, milyen súlyos gazdasági válság fenyegeti Magyarországot, és arra számított, hogy a hatalomra kerülő jobboldal nem lesz képes megoldani. Vagy belebukik, és ezzel lehetőséget teremt a baloldalnak az idő előtti visszatérésre, vagy ha kihúzza keservesen a négy évet, nem lesz hitele a választók előtt, és ekkor kerül újra a baloldal kezébe a hatalom. Csakhogy a Fidesz–KDNP 2006-ban fennállása legrosszabb kampányát vitte, mintha nem lett volna képes újraépíteni magát a 2002-es vereség óta. Gyurcsány a választás esetéjén azzal szembesült, hogy saját hazugságainak az árát neki kell megfizetnie. Tulajdonképpen erről beszélt egy hónappal később Balaton­őszödön a szocialista frakciónak.

Ebből a reménytelen helyzetből nem látott kiutat. Az Őszödön előadott reformok sikerében ő sem hitt. Valószínűleg 2006 nyarára már pontosan tudta, hogy sem embere, sem eszköze nincs arra, hogy az egyre súlyosodó gazdasági válságot kezelje, ezért ördögi tervet eszelt ki: a fenyegető válságot egy még fenyegetőbb válsággal kell megoldani. Egészen bizonyos, hogy nem egyedül dolgozta ki a koncepciót. A terv amilyen brutálisan egyszerűnek, olyan hatásosnak ígérkezett. Az alapötlet az őszödi beszéd trükkös megkurtítása volt, amelynek egyes részletei, kiragadva szövegkörnyezetükből, olyan észbontóan durvák voltak, mint egy arcul csapás.

Az elképzelés az volt, hogy ezeket a brutális részleteket a legnagyobb hatású médiumokon keresztül kell a legnagyobb nyilvánosságba egyszerre, minden előkészítés nélkül bedobni, hogy sokkolja az embereket. A sokk spontán tüntetéseket robbant ki, amelyeket a beépített ügynökök és a felbérelt provokátorok segítségével lehet majd irányítani a tervezett végkifejlet felé. Ez volt a második szándékú támadás lényege.

Minden az elképzelések szerint történt. Első körben a beszéd részleteit a legmegbízhatóbb balliberális médiumoknak juttatták el, hiszen fontos volt, hogy ezek vezetői kételkedés nélkül nyilvánosságra hozzák a hanganyagot. Ami meg is történt. Az érintett főszerkesztők feltehetően előre tudtak arról, hogy valami fontosat kell közzétenniük. Az RTL Klubnak egy óra késéssel kellett hitelesítenie a szöveget oly módon, hogy egy jól időzített véletlen folytán Győrben épp elérték a miniszterelnököt. Este pedig Gyurcsány a saját blogján megjelentette a teljes beszédet, amivel fedezte magát, hiszen az egész beszéd korántsem volt olyan felháborító, mint kiragadott részletei, azonban az események ekkor már megállíthatatlanul száguldottak előre.

Az összeesküvők tudhatták, hogy a spontán tüntetések nagy valószínűséggel a Parlamentnél robbannak majd ki, bár ezt sem lehetett nehéz egy tucat hálózati személy közreműködésével katalizálni. Ebből azonban nem lett volna vihar, pár nap alatt elszáll az indulat. Az összeesküvők viszont vért, halottakat, polgárháborús tombolást akartak kiprovokálni.

Miért? Azért, mert egy véres polgárháborús válság idején akár rendkívüli állapotot is ki lehet hirdetni, és rá lehet mutatni a fasiszta, neonáci jobboldalra, le lehet tartóztatni egyes politikai szereplőket, pereket lehet ellenük indítani, és ebben az a jó, hogy ilyen hatalmas káoszt követően, ami szükségszerűen gazdasági válságot hoz magával, utóbb ugyan ki tudja megmondani, ki és miképpen volt felelős az ország tönkretételéért?

Gyurcsány egy polgárháborús válságsorozattal megúszhatta volna a számonkérést, és még politikai ellenfeleivel – párton kívül és belül – is leszámolhat.

Ehhez ember kellett ölni. Tüntetőt is, de legfőképpen rendőrt. Lehetőleg többet, hogy a rendőrséget fanatizálni lehessen a gyilkos csürhe ellen. Tüntetőt pedig azért kellett volna ölni, hogy mind a radikálisokból, mind a fanatizált rendőrökből kioldja a gátlást, és kedvük szerint gyilkoljanak. Ez nem agyrém. 2014-ben a kijevi Majdan téren pontosan ez a forgatókönyv valósult meg egy spontán tüntetésből kiindulva, ami Ukrajna teljes összeomlásához vezetett. Ki a felelős Ukrajna gazdasági összeomlásáért? Ki a felelős a Majdan téren bekövetkezett lövöldözésekért? A halottakért? Ki tudná ma már megmondani? És kit érdekel?

Ez a veszély fenyegette Magyarországot. Ezért volt, hogy az MTV székházát egy felkészületlen, vidékről hozott rendőrszakasz védte csak, és ezért nem siettek a segítségükre a pár sarokra állomásozó, professzionálisan felkészült Rebisz emberei. A rögzített rendőrségi hangfelvételekből utóbb kiderült, hogy a rendőrök az események előrehaladtával egyre kétségbeesettebben könyörögtek segítségért: „…Türelem, az van, de ezek egyre közelebb jönnek… […] Igyekezzetek, már nagyon kivannak az emberek! […] Annyi rendőr sérült van, hogy ki se tudjuk őket vinni. […] Főnök, gázos a helyzet, nagyon gázos! […] Amerre nézek, rendőr, csak az a baj, hogy szervezetlenek és kimerültek. […] Életveszélyben vagyunk, nem tudjuk tartani! […] Hol a picsában vagytok, már elnézést!” És így tovább. Másnaptól ugyanez a tehetetlennek és rémültnek bizonyult rendőrség brutális kegyetlenséggel üldözte, lőtte egy hónapon át a csuklyásokat (erről később), majd szintén gond nélkül verte agyba-főbe október 23-án a civil tüntetőket.

Miért mentek a tüntetők az MTV-székház elé? Egyik részük egy álhír hallatán, miszerint ott pár tüntetőt fogva tartanak, akiket ki kell szabadítani. Másik részük – köztük bűnözők is – ismeretlen megbízóik utasítására, harcolni. „Gempáért”, vagyis pénzért, ahogy Kerényi Imre annak idején leleplezte.

Mit csináltak a tüntetők, miután sikeresen betörtek az épületbe? Semmit. Kifosztották a Coca-Cola-automatákat, és lelkesen ordítoztak. Még csak kísérletet sem tettek, hogy a nyilvánossághoz forduljanak, pedig ott volt jó pár televíziós társaság kamerája a téren; ha lett volna üzenetük, lett volna kinek elmondani. De maguk sem tudták, miért vannak ott, mit akarnak tulajdonképpen. Még arra sem futotta, hogy „monnyon le!”

Emlékezzünk csak vissza a kivénhedt, mégis tömegoszlatásra bevetett vízágyús rendőrautó esetére. Érdemi védelem nélkül belehajtott a tömegbe, és spriccelni kezdett. A feldühödött vadak felugráltak rá, törték-zúzták, eközben a békés tüntetők még időben kimenekítették a rend­őröket a vezetőfülkéből…

Itt álljunk meg!

Ezeknek a rendőröknek meg kellett volna halniuk, ha már a tévészékház kapuja előtt ácsorgó szerencsétlenek valahogy mégis életben maradtak. Őket kellett volna a csőcseléknek meglincselnie, ámde ekkor különös dolog történt. Azon típusú tüntetők, akik nem voltak beavatva a történetbe, akik nem rombolni, gyújtogatni és pusztítani jöttek, hanem csak a botrány okozta felháborodás hozta ide őket, testi épségüket kockáztatva belekaroltak a rendőrökbe, és kimenekítették őket a veszélyből. A gyilkos polgárháború lehetősége a tisztességes budapesti polgárok jóindulatán megbukott.

Gyurcsány összeesküvése egy hibát tartalmazott, és ez végzetesnek bizonyult. Saját magából, saját gyilkos ösztöneiből indult ki. A manipulált őszödi beszéddel provokált jobboldali emberek azonban nem ilyenek. Nincsenek gyilkos ösztöneik. Még válságos helyzetben sincsenek. Ezért Gyurcsánynak valahol a téren, egy taktikusan rosszul őrzött raktárban hozzáférhetővé kellett volna tennie éles lőfegyvereket, akár gránátokat is, amiket a tüntetők hevesebb tagjai felfedezhettek és használhattak volna. Hiszen ha a tömegből elkezdik lőni a rendőröket, akkor azok előbb-utóbb kénytelenek lesznek visszalőni… (Erre 1956-ban volt példa. Amikor október 23. után a felkelők betörtek az őrizetlenül hagyott Lámpagyárba a Soroksári úton, ahol köztudottan fegyvereket, konkrétan egylövetű karabélyokat gyártottak, szakítva a szokásos kommunista óvatossággal, valakik pár nappal korábban egy teherautónyi lőszert rakodtak le az udvaron, hogy a felkelők hozzájussanak a géppisztolyok korában szinte semmit sem érő karabélyokhoz – azért mégiscsak lőfegyverekhez –, jó előre alapot teremtve a szovjet megszállóknak arra, hogy erőszakkal verjék le a „fegyveres ellenforradalmi csőcseléket”.)

Ez meg is történt. Idézek a Balsai-jelentésből (]]>https://www.parlament.hu/irom39/04277/04277.pdf]]>, 6. oldal): „éles fegyverekkel megrakott rendőrségi járművet »felejtettek« a helyszínen, a tömeg felfegyverkezése akár lehetséges lett volna, aminek következményei beláthatatlanok”. A jelentés később így összegez: „Az esemény kapcsán máig tartják magukat olyan nézetek, amelyek szerint az ostrom részben provokáció volt, és a hatalmában meggyengült miniszterelnök a tüntetők túlkapására várva akarta megfordítani, maga mellé állítani a közvéleményt. Mindmáig nem derült ki azt sem, hogy mi történt a megsebesült, vagy magukat »megadó« rendőrök fegyvereivel. Kik voltak azok, akik pénzért vettek részt az ostromban? Nem voltak meg az eszközeim annak vizsgálatára sem, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalnak milyen szerepe volt az MTV ostrománál…”

Volt fegyver, megvolt a lehetőség a vérontásra, de valamiért mégis elmaradt, Istennek legyen hála. A titkosszolgálat nem akarta vagy nem merte a radikálisokat fegyverhez juttatni. Azok pedig beérték a tombolással. Az őrjöngés a téren késő éjszakára elcsendesült, a lángoló autókat eloltották, a tévé székházát visszafoglalta egy pihent és eddig ráérősen várakozó rendőri egység.

A nagy lehetőség elszaladt. A bajt nem sikerült egy még nagyobb bajjal elfedni.

De még nem volt minden veszve. Akcióba léptek az eddig sehol nem látott, a semmiből előlépő és majd november negyedike után a semmibe szétoszló csuklyás különítmények: többségükben fiatal férfiak, akik a pesti utcákon egy hónapon át tartó véres fogócskát rendeztek a rendőrökkel. A permanens zavargássorozat, valamint a Kossuth téren tartóssá váló forradalmi operett tragikomikus látványa jelentős mértékben rombolta az önkormányzati választásra készülő Fidesz–KDNP esélyeit, amely bár szinte az egész országban megnyerte a választásokat, Budapestet nem tudta megfordítani, és noha csak csekély fölénnyel, de a főváros megmaradt a Gyurcsány-kormány oldalán. Ennek, amint a Demokratában korábban megírtuk, üzleti oka is volt. Ekkor írták alá a négyes metró hírhedt szerződéseit.

Szerintem október elejére Gyurcsány Ferenc megértette, hogy vesztett. Nem sikerült kibújnia a felelősség alól, nem sikerült másra hárítania a bajt, szembe kellett néznie azzal, hogy a gazdasági válság meg fogja buktatni. De volt még egy ütőkártya a kezében. Gyenge lap, de még ki lehetett játszani.

Ez volt október 23-a. Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára a Fidesz–KDNP nagygyűlést hirdetett az Astoriához. A Pesten estéről estére mindig más helyszínen felbukkanó csuklyások ezen napon a Bajcsy-Zsilinszky és az Andrássy út kereszteződésében adtak randevút a rendőröknek. Korábban, délután negyed négykor a rendőrök az Alkotmány utcában minden ok nélkül ütlegelni kezdtek egy középkorú nőt, a segítségére siető férjét pedig leütötték. A felháborodott tömeg erre rátámadt a rendőrökre, akik a tüntetőket a Bajcsy-Zsilinszky úton a Deák tér irányába kezdték szorítani. A kiszorítást vezénylő parancsnok többször is jelezte, hogy ez a manőver veszélyes, mert megközelíthetik a délután négyre hirdetett Fidesz–KDNP-gyűlés helyszínét. Válaszul a parancsnokot leváltották. Végül a rendőrsorfal keresztben a Bajcsy-Zsilinszky út teljes szélességében, körülbelül a Szent István-bazilika magasságában állt fel. A csuklyások ezúttal a Deák tér felől szivárogtak elő. Néhányan közülük az Erzsébet tér márványlapjaiból darabokat feszegettek le, és azokat harcra készen elhelyezték az úttesten. A folytatást mindenki ismeri, a csuklyások, akik között több ismert jobbikos és radikális vezető is sűrűn felbukkant, szép lassan hátrálva ráhúzták a rendőröket előbb a Deák térre, majd a Madách tér elejére, végül a legális és bejelentett nagygyűlésre. Még egy öreg tankot is odakészítettek valakik, aminek – mit tesz a gondos előrelátás – működő motorja és az üzemanyagtartályban kellő mennyiségű benzinje is volt. Ideális eszköz annak demonstrálására, hogy a csőcselék páncélossal támadja a rend őreit. Akik nem is lacafacáztak, könyörtelen tűzzel válaszoltak.

Ez a pokoli rendőrroham, a gyűlöletnek ez a borzalmas, arctalan tombolása Gyurcsánynak már csak az eszelős bosszúja volt. Nem tudni, mit akart. Valószínűleg már csak ütni, verni és rombolni. Révész Máriusz országgyűlési képviselő véres arca mementóként őrzi a gyűlölet szörnyű következményeit. Nota bene őt a Rákóczi úton támadták meg a rendőrök, miközben képviselői igazolványát tartotta maga elé.

Ez a borzalmas roham sem érte el a célját. Nem halt meg senki, bár sokan súlyosan megsérültek, és mindenkit felrázott ez a kegyetlen bosszúhadjárat. Nietzsche szerint „was mich nicht umbringt, macht mich stärker”. Ami nem öl meg, az megerősít. A társadalomban olyan mély ellenszenv ébredt Gyurcsány és bűntársai iránt, amit már nem lehetett eloltani.

Pedig még ezt is megpróbálta. Idézem az utolsó fontos esemény egy másik szemtanúját, a tragikusan fiatalon elhunyt Jókuthy Zoltánt. Ő írta 2006 novemberében a Demokratában:

„Fegyelmezett diadalmenetben vonult szombaton végig százezres tömeg élén Orbán Viktor Budapest belvárosán. Nem voltak beszédek, nem volt program, csak csendes, fegyelmezett tömeg, amely néma méltósággal emlékezett a magyar forradalom ötven évvel ezelőtti vérbe fojtására és a most október 23-án történt brutális rendőrterrorra.

»Az igazság szabaddá tesz« – Jézus Krisztus bibliai szavaival üzent hadat a polgárság a hazugság kormányának, amely nem tudott másképp védekezni, mint hogy a műveletlen Gál J. Zoltán hétfőn Auschwitz szellemét látta megelevenedni a János evangéliumából vett idézetben. Bár Szilvásy György igyekezett elriasztani mindenkit az ünnepléstől, az erőszakkal való alattomos fenyegetés ezúttal nem járt sikerrel. November negyedike több volt mint demonstráció: pszichológiai háború, ahol lényegében a polgári demokrácia sorsa volt a tét.

A feszültség mindvégig tapintható volt. A menet élén feltűnő mellényes szervezők szinte falanxként összekapaszkodva vezették fel a sort, amelynek végén ugyanilyen erős hátvéd biztosította, hogy se rendőri, se egyéb provokáció ne zavarhassa meg a békés vonulást.

Pedig a radikálisok készültek. A Kossuth tériek egyik levitézlett vezetője mintegy százfős kíséretével délelőtt még arról sutyorgott, hogy estére már készítik a fegyvereket, a kuruc.info portál még gunyorosan köszönte meg Orbán Viktornak, hogy szombatra összehívta a tömeget, mondván, a többi már az ő dolguk (szombat reggel ezért SMS-ekben buzdítottak mindenkit, hogy a Szabadság téri tüntetések után csatlakozzon a Fidesz menetéhez). A Szabadság téren azonban minden várakozás és a fokozott rendőri készültség ellenére is alig néhány százan gyűltek össze, pedig több szervezet, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, a Magyarok Világszövetsége és a magukat Kossuth téri forradalmároknak nevezők egyik szárnya is ide várta híveit. A pár száz fős menet végül délután el is indult, és néhány csoport többször is megpróbált a Fidesz rendezvényéhez csatlakozni, a rendezők azonban kitűnőre vizsgáztak, és mind a menet végén, mind a keresztutcákban áthatolhatatlan falként biztosították, hogy senki ne zavarhassa meg a vonulókat. Végül az a komikus helyzet állt elő, hogy a skandáló, zajongó tüntetők kissé lemaradva loholtak a menet után.

A Deák téren aztán a Fidesz szervezői megköszönték a részvételt, a tömeg pedig fegyelmezetten oszolni kezdett, így a balhéra vágyók Astoriánál várakozó másik csoportja csupán hazafelé tartó emberekkel találkozott. Más dolguk nem lévén, a néhány száz fős skandáló menet sajátos sétára indult keresztbe-kasul a városban, láthatóan fogalmuk sem volt, hová tartanak. Néha egy-egy hangosabb ember új úti célt kiáltott be, idővel azonban egyre többen unni kezdték a bolyongást, s végül a Vörösmarty térre már alig ötven ember futott be, akik csalódottan vették tudomásul, hogy az önjelölt szónokok közül is többen az erőszak céltalanságáról szavaltak a szemerkélő hideg eső elől nejlonzacskóba burkolt mikrofonba.

Budapest békés maradt. Ennek pedig elsőrendű oka az volt, hogy a rendőrség ezúttal nem tett mást, mint ami a dolga. Biztosította a demonstrációkat, és ügyelt a forgalomra. Nem voltak símaszkos, gumilövedékes és könnygázgránátos provokátorok, így a tömeg rendben tüntetett, majd hazament. Az a csekély csoport, amely hetek óta nem titkoltan újabb erőszakra készült, ellenfelek híján nem tudott harcba bocsátkozni, s gyorsan hamvadó kiabálásban élte ki vágyait.

A több mint százezres békemenet száműzte a hazugságot és a terrort Budapest utcáiról. Visszaadta a reményt sok millió embernek. Magyarországon az önkormányzati választásokon egy hónappal ezelőtt elsöprő győzelmet aratott a polgári tábor. A mesterségesen gerjesztett politikai cirkusznak vége. A válság azonban tovább mélyült.”

Tartozom kiemelkedő képességű volt szerkesztőtársamnak, Jókuthy Zoltánnak azzal, hogy őszinte örömmel kijelentsem, az ő cikkében hangzott el először a „békemenet” kifejezés. Igaza volt, valójában ez lett az első Békemenet. Ami utána következett hat évvel később, 2012. január 21-én, az lélekben, és öntudatlanul, de ösztönösen ennek a mintáját követte.

2006. november 4-én a szeretet és összefogás ereje legyőzte a gyűlölet, a gonoszság és a gátlástalanság erejét. Gyurcsány 2006-ban csak minimalizálni tudta a vereségét. 2009-ben ezért kiosont a hatalomból, és a csődöt rábízta Bajnai Gordonra, akinek a cégek felszámolásában már nagy gyakorlata volt. Ő maga pedig a háttérbe húzódott, és megkezdte a baloldali és a liberális tábor módszeres szétrombolását, hogy egy új és saját maga által vezérelt erőt hozzon létre. Gátlásai továbbra sincsenek. Mostani stratégiájának legfőbb eleme, hogy az időt és a felejtést tekinti szövetségesének. E vonatkozásban a jelek szerint sajnos jól számít.

Új győzelmi stratégiát épített. Pontosan tudja például azt is, hogy teljesen mindegy, kit neveznek meg a baloldal miniszterelnök-jelöltjének, mert az semmit sem jelent. Ha veszítenek, akkor édes mindegy. Ha nyernek, akkor is. Miniszterelnököt ugyanis az új parlamenti többség választ. Az jelöl, akinek több képviselője van. Az ellenzéki oldalon ma toronymagasan a DK számít a legtöbb képviselőre, ezért ha nyernek, ők nevezik meg a miniszterelnököt. Gyurcsány már megint túljárt mindenki eszén, hiszen ráér majd a választási győzelem után dönteni. Karácsony? Dobrev? Jakab? Fekete-Győr? Lárifári! Akár ő maga is miniszterelnök lehet. Mi az hogy? Nagyon is! 

Epilógus

…És másnap Magyarország kormánya bejelenti, hogy csatlakozunk az Európai Egyesült Államok megalakítását célzó kezdeményezéshez. Elfogadjuk az Európai Bíróság döntését, amely hatályon kívül helyezi az Alaptörvényt. Csatlakozunk az Európai Ügyészséghez, amely azonnal antikorrupciós vizsgálatot indít, és letartóztatásokat kezdeményez. Emberiességi okokból négy év alatt 500 ezer „menekültet” fogadunk be, akik mind magyar állampolgárságot, lakhatást, ellátást és szavazati jogot kapnak. Az ország nehéz gazdasági helyzetére hivatkozva ezért hatalmas összegű hitelt veszünk fel a Világbanktól. Ugyancsak a nehéz gazdasági helyzetre való hivatkozással eladják az Orbán-kormány által visszavásárolt közműcégeket. És hogy teljes legyen a visszarendeződés, hogy soha többé ne támadhasson fel a nemzeti önállóság gondolata, a jól felszerelt magyar honvédséget NATO-irányítással az ukrán–orosz határra vezénylik, ahol nem bizonyítható amerikai kezdeményezésre megkezdődik a nagy orosz–ukrán háború, amely eszkalálódva véglegesen megpecsételi Magyarország sorsát. Mert aki túléli, annak nem lesz irgalom.

Bencsik András -]]> www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (255) Kultúra (6) Politika (1578) Nagyvilág (1463) Mozaik (83) Jobbegyenes (2161) Tereb (138) Tv fotel (65) Történelem (14) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Sport (729) Irodalmi kávéház (507) Egészség (50) Mondom a magamét (5724) Életmód (1) Mozi világ (440) Belföld (6) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Flag gondolja (33) Gazdaság (662)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>