- 0
Figyelemre méltó, hogy egy magát még ma is nagyhatalomnak tartó, bár mára leépült ország tegnap még jelentéktelen alakja milyen öntelt tud lenni, ha hatalomhoz jut. Úgy robban ki belőle a francia gőg, mint a gőz egy túlhevített kazánból: „Európa nem szupermarket. Európa egy közös sors. Meggyengül, ha elfogadhatóvá válik, hogy értékeit elvetik. Azoknak az országoknak, amelyek nem tartják tiszteletben a szabályokat, komoly politikai következményekkel kell számolniuk” – mondta a francia elnök, Emmanuel Macron Magyarországra, Szlovákiára és Lengyelországra célozva, mivel mi következetesen elutasítjuk a migránsok betelepítésére vonatkozó kvótarendszert.
„Macron belépője nem túl biztató, mert azt gondolta, hogy a barátság legjobb formája, hogy rögtön belerúg a közép-európai országokba. Ez itt nem szokás, de majd ő is kiismeri magát” – kommentálta derűs iróniával a francia államfő kijelentését Orbán Viktor.
Európa egy közös sors… Valóban az. De például mi a helyzet Trianonnal? Abban mennyi közös értéket tud felfedezni egy francia és egy magyar? Ami pedig azt illeti, hogy meggyengül Európa, ha elfogadhatóvá válik, hogy értékeit egyesek elvetik, arra az a válaszunk, hogy akkor először a keresztény értékeket kellene helyreállítani, méghozzá a legfertőzöttebb, legfájdalmasabban istentagadó helyen, Franciaországban, mert a fertőzés sajnos onnan áradt ki. Ugyanis Európa legfőbb alapértéke a mediterrán kultúra kiáradásából, az egyiptomi–görög–római kultúra és az északi germán, valamint a keleti kelta és szkíta kultúrák szimbiózisából fakad. A szimbiózis lehetőségét a kereszténység teremtette meg.
Ezt az alapértéket ma elsősorban Franciaország és Németország, az iszlám invázió két megszállottja erőlteti. És velük szemben a leghatározottabban a visegrádi országok védelmezik. Az első világháborúból származó lövészárok-bölcsesség szerint ha több a puskád, nagyobb a pofád… De ettől még nem lesz igazad.
Itt van például a kis Macron egy másik pimasz megállapítása, miszerint „fontos a szociális dömping visszaszorítása Franciaországban, ugyanis a Brexit is annak volt köszönhető, hogy a kelet-európai munkások elvették a brit állásokat”. Ezzel szemben a valóság az, hogy a kapzsi nyugat-európai vállalatok nemcsak lerabolták a gyenge volt szocialista országok piacát, de a magasabb bérekkel – melyek az otthoniaknál szégyenletesebben alacsonyabbak – elszívták a kelet-európai munkaerő egy részét is. A cselédkurzus azonban visszaütött, otthon megnőtt a munkanélküliség…
Mindeközben Magyarországon a Momentum szerint a magyar kormány hagyományos, konzervatív családfelfogása múlt századi és kirekesztő. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke videóüzenetben buzdítja a párt szimpatizánsait, hogy velük együtt ők is vegyenek részt a homoszexuálisok budapesti felvonulásán, „mert ez nekünk nem téma, ez nekünk nem kérdés, ez nekünk alap. Hogy miért alap? Azért, mert a XXI. században élünk, és mert 2017-et írunk.”
Hogy a még keresztény Európában miért kell a buziknak felvonulni, és azon miért kell meleg érzelmeiket közszemlére téve az olimpia gyilkosainak is részt venni, az a dolgok különösen groteszk fennforgása következtében csak ott és addig lehet kérdés, ahol és ameddig a toleráns keresztény értékrend uralkodik. Mert ahol majd a saría veszi át a vezető szerepet, ott előbb csak szelíden megbotozzák az utcára merészkedő homokosokat, de végül majd jól föl is kötik őket.
Bencsik András - www.demokrata.hu