Bordeaux baloldali polgármestere, Pierre Hurmic hadat üzent a karácsonyi fenyőfaállítás hagyományának, tudósított az origo.hu. A zöldpárti polgármester úgy nyilatkozott, hogy a fenyőfák olyan „kivágott fák”, amelyek már „halottak”, ezért 2020 végéig el kell fogadni egy a „fák jogairól” szóló megállapodást, így aztán szóba sem jöhet az idei hagyományos karácsonyfa-állítás Bordeaux főterén.

A polgármester később arról beszélt, hogy az idén nem lesz sem fenyőfaállítás, sem lakossági konzultáció erről. Legfeljebb jövőre. Addig a fenyőfa törölve. Szerinte egyébként leginkább a „múltba révedő, primitív és fasiszta katolikusoknak fontos ez a kérdés, pedig valójában egy pogány hagyományról van szó”.

Hogy szakadna rád az ég! – fakad ki ilyenkor az ember, mert vannak pillanatok, amikor az indulatos kifakadások indokoltak. Petőfi Sándor, akinek legszentebb versét a minap egy színésztanárnak látszó nő tabletről olvasva adta elő, botladozva, mintha nem tudná kívülről, hogy ezzel is kifejezze, mennyire megveti mindazt, ami magyar és a hazaszeretethez köthető, szóval jeles költőnk is kifakadt egyszer a Mit nem beszél az a német kezdetű versében, amikor így folytatta: „Az istennyila ütné meg!” Igen, néha szabad kifakadni, amikor arcátlan pimaszok becsmérlik Istent és a kereszténységet.

Nem vigasz, hogy a francia baloldaliak már nem sokáig büszkélkedhetnek azzal, hogy ők szabadították a világra az istentagadást, ők indították hódító útjára azt a sátáni eszmét, ami a szovjet kommunizmusban érte el tetőfokát, hogy most a nyugat-európai újkommunisták munkálkodásában öltsön testet, mert hamarosan egy markáns és erőteljes vallás előbb térdre kényszeríti, aztán ha már térdelnek, régi francia szokás szerint le is fejezi őket. Igen, az iszlám térnyeréséről van újfent szó, de most lépjünk is tovább innen, mert Magyarhonban szerencsére ez a baj még nem fenyeget bennünket. Sem a kommunisták, sem a muszlimok nincsenek abban a helyzetben, hogy félnünk kellene tőlük.

Magyarországon egymás után épülnek új templomok, és nem azért, mert a kormányzat ezeket kulisszának, alibinek szánja, mint az ortodox román panelkatedrálisokat Erdélyben, hanem mert egyre nagyobb az igény, hogy a szaporodó hívek elférjenek az istenházában. És nem csak a katolikusok. Emitt az evangélikusok emelnek templomot, amott a görögkatolikusok, máshol meg a reformátusok gazdagodnak egy újabbal. A régieket meg sorra felújítják. És láss csodát – mert ez a mai Európában kisebbfajta csodának számít –, mindegyik templomban vannak hívek, akik eljárnak az istentiszteletekre. Van, ahol el sem férnek, mint például abban a faluban, ahol az önök hűséges híve él, mert annyi a felnőtt, az ifjúkorú és a gyermek, hogy ha valaki nem ér oda idejében a szentmise kezdetére, hely híján az ajtóban kell ácsorognia.

Ritkán esik róla szó, és túl nagy örvendezésre nincs még okunk, mert vannak még olyan vidékek, ahol a hit lángja épp csak pislákol, de mégis rögzítsük a tényt, hogy Magyarországon a hit újjászületésének is tanúi vagyunk. A templomok újjászületése és az új templomok épülése szorosan összefügg a hit reneszánszával. Erről a gőgös nyugat cinikus lakói mit sem tudnak, és ha mégis, könnyedén lefasisztáznak bennünket, mert úgy gondolják, hogy amit egyszer meg lehetett tenni a keresztényekkel, azt megtehetik még egyszer – velünk is, másokkal is. Nagyobb hibát nem követhetnének el: már ég a házuk, de rajtunk gúnyolódnak.

Bencsik András -]]> www.demokrata.hu]]>