Ma 2021 június 25. Vilmos napja van. Holnap János, Pál napja lesz.
Becsomagolt bolsevizmus

Becsomagolt bolsevizmus

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Az operettellenzéket követheti a semmitől vissza nem riadó Kun Béla-utódok hálózata.

Az utóbbi hetek tüntetései két teljesen eltérő olvasatot kaptak a kormánypárti és az ellenzéki médiában, illetve a különböző szavazótáborokban. Míg az ellenzéki sajtó a néhány ezer kétségtelenül felhergelt és mindenre elszánt tüntetőt hatalmas tömegnek, kormánybuktató erőnek igyekezett ábrázolni, a végletekig felerősítve azt a képet, hogy itt valami nagyon komoly dolog történik, addig a kormány szimpatizánsai elsősorban a gúnyra, a groteszkségre, a mémek gyártására, a nevetségessé tételre mentek rá, általában sikerrel. Szokás szerint két párhuzamos valóságot láthattunk, ám most, s talán meglepő lesz az állításom, de mégis, szokatlan módon a maga módján mindkettő igaz.

Nem vitás, az egész decemberi balhésorozatot egy pillanat alatt helyrerakta az a rövid videó, amit több mint három és fél milliószor néztek meg a Facebookon; ahol Bangóné Borbély Ildikó kitalálja és megszervezi a földre lefekvős akciót (mert az „ku…a erős kép lenne”), de előtte szól, hogy kapcsolják ki a kamerát. Majd pedig láthatjuk, ahogy meg is teszik: ott fekszenek a földön, tarkóra kulcsolt kezekkel, látványos rémületben. A bibi csak az, hogy elfelejtették kikapcsolni a kamerát. Így egy ország bizonyosodhatott meg róla, hogy jól kitalált műbalhé volt az egész, rádöbbentve mindenkit (ha esetleg korábban bárkinek kételyei lettek volna), hogy kamu volt az összes többi performansz is.

Fordítsuk kicsit komolyra a szót, bár ezeket az önmaguk paródiájába átment jeleneteket és szereplőket látva kétségtelenül nem könnyű. Fordítsuk komolyra, mert nekik komoly céljaik, terveik voltak mindezzel. Azt a narratívát igyekeztek ugyanis felépíteni, hogy itt egy embertelen, túlkapásoktól sem visszariadó, bizonyára a tömegbe lövetésre készülődő – a taxisblokád idején ugyanezt terjesztették, internet híján akkor még csak suttogó propagandával – hatalommal állnak szemben; ők, az igazság mártírhalálra is kész bajnokai. Sőt, kifejezetten fontos volt, hogy mindenképp mártírként dicsőüljenek meg követőik, szavazóik előtt.

Nem vitás, hogy van néhány ezer ember, akiknél ez be is jön. Azoknál, akik ha piros hó esik, akkor is gyűlölik „a Zorbánt”; és ha fehér hó esik, nekik az is piros. Vagyis: semmilyen módon nem lehet őket kizökkenteni sem a kreált valóságukból, sem a zsigeri gyűlöletből, ami bennük van. Ők eddig is totálisan elkötelezett ellenzéki szavazók voltak. Kicsit szétesve ugyan, de egy dologban, az Orbán-fóbiában egyetértve. Való igaz, hogy a decemberi események jelentősen összekovácsolták az ellenzéket. Olyannyira, hogy látványos vérszerződéssel indították az évet: a Parlament lépcsőjén a teljes ellenzék felvonult, demonstrálva, hogy a választási eredményekkel mit sem törődve nem hagyják abba az erőszakos utcai megmozdulásokat. Csak azt nem mérik fel, hogy ezek az akciók kizárólag a legelkötelezettebb, legelvakultabb, SZDSZ-esen gondolkodó, végtelenül radikális szavazóknak szimpatikusak. Ez tíz, nagyon szélesen (a még megmaradt jobbikosokra is kiterjesztve) is csak húsz százalék. Mindenki mást rendkívüli módon taszít.

Az agresszió, a balhé, a törés-zúzás miatt is. De van még egy fontos szempont. A hattyú halála típusú nagyjeleneteket előadó parlamenti képviselők, túl azon, hogy tálcán kínálják magukat az őket nevetségessé tevő mémeknek, hosszú távon is óriási öngólt lőttek.

És akkor most tényleg fordítsuk komolyra! Nézzük meg a közelmúlt történelmében azokat az eseteket, amikor politikusok iránt valamilyen módon sajnálatot, szánalmat éreztünk (vagy kellett volna éreznünk). A 2006-os zavargások idején Révész Máriuszt szó szerint véresre verték a rohamrendőrök (vagy legalábbis az annak öltözött valakik), valóban eltört a lapockája, nagy felháborodást keltve. De lett-e belőle hős, tudott-e személyes politikai tőkét kovácsolni ebből? Kevésbé. Saját politikai táborában, a vele emberileg szimpatizáló jobboldalon kapott rengeteg együttérzést, de a hadi sérülést szenvedett katonának kijáró általános respekt elmaradt.

Ez egyedül Horn Gyulának sikerült az autó­balesete után. Igaz, hogy jelentek meg róla sajnálatot keltő kórházi fotók is, de nagyon kevés. Az interneten mindössze egyet találunk, de már azon is egy rádiótelefonon beszél, láthatóan a gyógyulás útján van. Ezt követően a lehető leggyorsabban megjelent a nyilvánosság előtt (vaskoronával a fején), és brezsnyevi dörgedelemmel nyilatkozta, hogy „A nyakunkat el tudják törni, de a gerincünket nem”. A maga nemében zseniális; Horn Gyula ugyanis lehet, hogy egy kommunista pufajkás és egy szeszkazán, de mégiscsak profi politikus volt. Egy pillanatig sem mutatta magát szerencsétlen áldozatként, hanem kemény legényként, aki azonnal feláll és felveszi a harcot.

És menjünk még pár évet vissza az időben, Antall József elhíresült pizsamás interjújáig! Az akkor már nyilvánvalóan nagybeteg miniszterelnök valószínűleg maga is tisztában volt súlyos állapotával. Ezért is vállalhatta be, hogy gyenge, sajnálatra méltó, teljesen emberi legyen ország-világ előtt. Mert már kevésbé volt tétje. Viszont mindenképp el szerette volna még egyszer utoljára mondani az igazságot, és itt hagyni nekünk valamit mindabból, ami az ő fejé­ben és lelkében benne volt. Meggyőződésem – és nővére unokájaként bőven volt annyira személyes, bensőséges a viszonyunk, hogy ezt elég megalapozottan merjem állítani –, hogy ha betegségét még legyőzhetőnek vélte volna, ha hitt volna a gyógyulásban és a politikai visszatérésében, akkor bármennyire is nehezére esett, elegánsnak, erősnek mutatkozott volna ebben az interjúban, és öltönyt vett volna fel.

Az emberek nemcsak a filmekben szeretik a legyőzhetetlen szuperhősöket, hanem a valóságban, a politikában is az erős, potens vezetőkkel azonosulnak. Fontos a szóhasználat: azonosulnak. Mert követni, szavazni kell rá; nem szimpatizálni akarnak vele, nem ebédre akarják meghívni, és pláne nem jódozni a sebeiket vagy forró teát főzni nekik megfázás ellen. Ha nem is szuperhősnek, de nagynak és rettenthetetlennek akarják látni. Nem vinnyogó, nyafogó, de még csak nem is szótlanul tűrő, szánalomra méltó figurákat szeretnének látni a parlamentben, a nemzetközi tárgyalásokon, az ország élén.

Nyilván az elkötelezett hívek csoportja, illetve a budapesti egyetemistáknak az a része, amely sem a túlságosan kemény helyzetekhez, sem a munkához nem szokott hozzá, a Facebookon elsírja magát a hatalmasat zakózó Kunhalmi Ágnes láttán vagy együttérez a krokodilkönnyeket hullató Vadai Ágnessel.

De tényleg, mit gondolnak ezek? Szerintük mit fog ehhez szólni Józsi bácsi a traktoron? Vagy Béla, a melós, aki párszor már ütött a saját ujjára is kalapáccsal? Vagy akár a mérnök, aki rengeteget melózik éjszakába nyúlóan, családot tart el, és azt látja, hogy ezek meg ott bohóckodnak? Vagy bárki, akinek húzták már ki fogát, tört már el a lába életében, és tudja, mi valójában a fájdalom? Sorolhatnám. Bárki, aki dolgozik, él, gondolkozik, van egy csöpp józan esze, vajon mit gondol ezeket a pojácákat, anyámasszony katonáit látván? Rájuk bízná az országot? És közvetve a saját életét? Nyilvánvalóan nem.

Látszólag megnyugodhatunk tehát: a bohócellenzék legújabb akciósorozata, illetve a körülbelül tízezer (ez a valós, reális szám) anarchista-szélsőbaloldali tüntető őrjöngése ismét kudarcba, paródiába fulladt, és kontraproduktív volt. Elsüthetünk róluk pár jó poént, mindenféle vicceket kedvenc politikai-közéleti tévéműsorainkban, cikkeinkben. Ám mégsem nyugodhatunk meg.

Mert van egy kevésbé látványos, de nem elhanyagolható jelenség, aminek a lehetséges következményeit nem szabad alábecsülnünk, elbagatellizálnunk. És itt van a kevésbé nyilvánvaló, de nagyon is létező „másik” valóság. Miközben ugyanis a frontvonalban szereplő politikusok, a jelenlegi ellenzék arcai, a kicsit is rázósabb helyzetekben nagy pofával csak a mentelmi jogukat lobogtatni képes politikusok valóban komolyan vehetetlen figurák, hisztériás bohócok, nyápic kis nebáncsvirágok – beleértve a rendőrökre látványosan füstbombát dobáló Fekete-Győr Andrást és jól megfizetett társait is –, addig részben a tömegben is ott vannak, de az online felületeken is elengedik magukat, gátlástalanul fenyegetőznek a szélesebb tömegek számára egyelőre még kevésbé ismert arcok.

A Nemes Balázsok, a Czutor Zoltánok, a Bőtös Botondok, a Perjés Zoltánok, a Zimon Andrások és társaik. Ezek némelyike már nem annyira anyámasszony katonája, mint Kunhalmi, Vadai, Tordai Bence, Hadházy Ákos és a többiek. Ezek tényleg képesek ütni, verni, dobálni, vagy ha fizikailag nekik maguknak nincs is megfelelő testi adottságuk, de a hatalom birtokában szemrebbenés nélkül akasztanának.

Egyes médiafelületeken még dobálják gyönyörű szóvirágaikat, eljátsszák a higgadt, bülbülszavú szentet (némelyiküknek van képe bibliaoktatónak nevezni magát), de valójában igazi Lenin-fiúk ők. Van köztük kifejezetten közveszélyes, gyakorló elmebeteg, olyan, aki alig várja, hogy lámpavasra húzza gyűlölete alanyait, és van, aki csak gátlástalan, jól megfizetett hazudozó és lázító; a jövőre nézve azonban mindegyikük veszélyes. Egyre szervezettebben, a nemzetközi hivatásos tüntetők, az Antifán és Saul Alinskyn szocializálódott csőcselékek módszereit egyre jobban megtanulva és átvéve, az Open Society és egyéb globalista szervezetek által egyre jobban kiképezve (és finanszírozva!) végzik mind lázító-destabilizáló, mind pedig a fizikai erőszakban megnyilvánuló tevékenységüket.

A szemünk előtt nevetségessé váló operett­ellenzék után tehát jönnek, vagy legalábbis ha nem vigyázunk, jöhetnek az igazi bolsevik, semmitől vissza nem riadó Kun Béla-utódok. Ezt pedig nem szabad elbohóckodnunk sem az interneten és a cikkekben, sem a Keménymagban vagy a Szabadfogásban.

Jeszenszky Zsolt

A szerző a Karc FM szerkesztő-műsorvezetője

]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Történelem (14) Sport (729) Mondom a magamét (5389) Gazdaság (657) Egészség (50) Életmód (1) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Flag gondolja (33) Heti lámpás (255) Vetítő (30) Kultúra (6) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1456) Mozi világ (440) Politika (1578) Tv fotel (65) Tereb (138) Mozaik (83) Belföld (6) Jobbegyenes (2055) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (504) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>